DR. CSEHÁK JUDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Szeretném mindenekelõtt indokolni, miért kértem szót, bár elnök úr már bejelentette, hogy csak két hozzászóló van vissza az általános vitában. Szeretném tájékoztatni elnök urat és a tisztelt Házat, hogy Kovács Pál képviselõtársammal módosító indítványokat nyújtottunk be abban a tudatban, hogy az általános vita még nem zárul le. Ezek az indítványok úton vannak, kérem ezért, hogy azokat benyújtottnak szíveskedjék feltüntetni, elismerni. Másrészt mondanivalóm szorosan összefügg a tisztiorvosi szolgálatról majd késõbbiekben mondandóval, és azt szeretném, ha meg tudnám alapozni a késõbbiekben elmondottakat. Harmadrészt úgy érzem, talán még most az általános vitában sem feleseges újból hangsúlyozni, milyen fontos is az önkormányzatok hatás- és jogkörének meghatározása, telepítése a szociális és egészségvédelmi szolgálatok, szolgáltatások és feladatok számára. Elmondtam ezt az önkormányzati törvény vitájában is, úgy érzem azonban, hogy ezt a megkülönböztetett figyelmet most is biztosítani kéne a hatáskör-telepítéskor. Ezt a megkülönböztetett figyelmet nem tudom felfedezni ebben a törvényben, ennek a törvényjavaslatnak a szövegében. Ha csak azt nem kell megkülönböztetettnek tekintenem vagy megkülönböztetésnek tekintenem, hogy különösen rosszul határozzuk meg a szociális és egészségügyi feladatokat a hatáskör-telepítéskor. Arról van ugyanis szó, nagyon jól tudom, hogy egy kitûnõen megalapozott, nagyon csiszolt önkormányzati törvény sem tudja egyedül és önmagában biztosítani a szociális és egészségvédelmi feladatok hatásos és hatékony, közmegelégedésre okot adó ellátását. Ehhez nemcsak pénzre, nemcsak jó önkormányzati törvényre, hanem jó szociális törvények sorára is szükség van. Utalok itt a rokkant-ügyre, ifjúságvédelemre, az egészségvédelem egyéb kérdéseire. Azzal is tisztában vagyok, amikor kritikai megjegyzéseimet megfogalmazom, hogy nem lehet egy lépésben jól megoldani az egészségügyi és szociális hatáskörök telepítését. Éppen ezért figyelembe kellene venni, hogy egy átmeneti helyzetet szabályozunk, az átmeneti szabályoknak azonban egy jó irányba tett elsõ lépésnek kellene lenniük. Én azonban úgy látom, hogy nem a jó irányba teszünk elsõ lépést, hanem egy ellenkezõ, korszerûtlen irányba, a centralizáció irányába teszünk lépést, vagy topogunk egy helyben, befagyasztjuk a jelenleg diszfunkcionálisan mûködõ struktúrákat. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban néhány részletes megjegyzést is tegyek. Azt gondoltam, hogy csak a népjólét területén nem tudjuk megoldani ezt a feladatot. Gondosan végigolvastam az egész törvényjavaslatot. Kénytelen voltam azt látni, hogy tulajdonképpen nem tudjuk igazán eldönteni számos kérdésben, hogy mi az önkormányzat alapfeladata, hogy tulajdonképpen nem tudjuk rendesen telepíteni a hatósági köröket, az államigazgatási és az önkormányzati hatásköröket. Végignéztem, hogy a környezetvédelem tekintetében számos felhatalmazást kap a polgármester, az önkormányzati testület. Látom, hogy a kereskedelmi felügyeletet másként oldják meg, mint az egészségügyi szakfelügyeletet. Tapasztalom és látom, hogy az oktatásügy területén a törvény már a jegyzõ hatáskörét is megmondja, míg más szakfeladatok esetében tulajdonképpen kormányrendeletben akarjuk szabályozni a szakhatóságok és a jegyzõ és a polgármester jog- és hatáskörét. Az egészségügyi és szociális területen ugyanakkor egy másik törvényben arra kérünk felhatalmazást, hogy miniszteri rendelet állapítsa meg ugyanezeket a hatásköröket. Végül is nem tudom eldönteni, éppen az összefésületlenség okán, hogy melyik az igazi koncepciója a törvény-elõkészítõnek és a Kormánynak. Tulajdonképpen azt is látni lehet, hogy nem tud választ adni a kötelezõen ellátandó, a fakultatíve vállalt és a ritka feladatok esetében. Ugyanígy a tulajdonosok között sem tud igazából ez a törvényjavaslat különbséget tenni. Valamint éppen az elõbbiek miatt nem tud választ adni arra, mi lesz akkor, ha az önkormányzat létezõ törvények hiányában nem tartja majd kötelezõen ellátandó feladatának egyik-másik szociális kérdést, de ugyanakkor nem tudja megoldani azt sem, hogy társulások jöjjenek létre az önkormányzatok között. Ez az egészségügy esetében és a szociális intézmények esetében különlegesen rosszul van szabályozva a törvény szövegében, mindenképpen korrekcióra kellene sort keríteni. Mi lenne tehát megítélésem szerint a helyes? Én azt gondolom - és itt hadd ne a saját véleményemet mondjam -, helyes lett volna a törvény-elõkészítésben a Magyarországi Szociális Munkások Egyesületének a javaslatát is figyelembe venni, amit úgy tudom, valamennyi képviselõtársam megkapott. Az önkormányzat számára azt ajánlja ez a szakmai egyesület, hogy legyenek felelõsek a területükön levõ minden állampolgár létminimumáért, lakhatásáért, foglalkoztatási biztonságáért a szociális törvényeknek megfelelõen, a gyermeki jogok teljesüléséért, az idõsek megfelelõ színvonalú ellátásáért, a családok mûködõképességét garantáló háttérért, a piaci értékítélet alapján hátrányos helyzetben levõk életfeltételeinek a biztosításáért, a tömegesen leszakadó rétegek életviszonyai zuhanásának a megakadályozásáért és azért, hogy a különbözõ betegségben szenvedõk megfelelõ emberi körülmények között élhessenek. Ezekhez a feladatokhoz természetesen hármas pénzügyi rendszer kiépítését javasolják a szakemberek: az állami finanszírozást, az önkormányzati és az önkormányzat terén a saját erõforrások bevonását is ajánlják. Éppen ezért, mert ilyen széles értelemben lehet és érdemes az önkormányzatok kötelességét, felelõsségét értelmezni, ezek a szakemberek ellenzik a szociálpolitikai és egészségügyi alap- és szakfeladatok elvonását az önkormányzatoktól, és ajánlják azt, hogy vonják be a szakmai testületeket, hogy ne egészségügyi és szociális hatóságokat építsenek ki, hanem hogy az erre fordítandó pénzeszközöket is a szociális ellátás javítására fordítsa a Kormány, és fordíthassák az önkormányzatok. Azzal fejezném tehát be, hogy az egészségügyi és szociális hatáskörök összerendezetlenek, nem koherensek, nem korrektek, és szakmailag is hibásnak minõsíthetõk, éppen ezért mindenféleképp javítani kell az önkormányzati törvénynek a szövegén e tekintetben is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)