DR. SZIGETHY ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Tulajdonképpen én is gondolkodtam azon, hogy a mostani felszólalásomnak az általános vitában van-e helye vagy pedig a részletes vitában, hiszen a törvényjavaslatnak egy szakaszát érinti. Mielõtt azonban ez a kérdés felvetõdött volna, én magamban úgy döntöttem, hogy ez a probléma annyira általános, annyira széles körét érinti az embereknek, hogy feltétlenül indokolt már most ezt a kérést itt felvetnem. A törvényjavaslat 48. szakasza a polgári perrendtartást érinti, olyan értelemben, hogy az eddig az úgynevezett közös munkaügyi döntõbizottságok elé utalt ügyeket munkaügyi bíróság elé utalná. A kérdés alkotmányossági problémákat vet fel, érinti az igazságszolgáltatás, ezen belül különösen a munkaügyi bíróságok mûködõképességét, ugyanakkor pedig érinti a munkajog érvényesülésének a jelenlegi helyzetét is. Ezért úgy gondolom, hogy célszerû már most ezt a kérdést itt felvetni. Sajnos országos jelenség, hogy a nehezedõ gazdasági körülmények mellett a munkajog jelentõsége leértékelõdik. A munkáltatók egyre kevésbé veszik tudomásul azokat az elõírásokat, amelyeket be kellene tartaniuk, a munkavállalók pedig egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, nem mernek a hatóságokhoz fordulni. Ilyen helyzetben rendkívül nagy jelentõsége van annak, hogy a munkaügyi igazságszolgáltatás a maga helyén legyen, a tevékenysége ne legyen akadályozva. Jelenleg az a helyzet, hogy általában a munkaügyi döntõbizottságok járnak el elsõ fokon; azokon a munkahelyeken, ahol munkaügyi döntõbizottság nincs, az önkormányzatok mellett megszervezett úgynevezett közös döntõbizottságok járnak el elsõ fokon, és az õ döntésükkel szemben lehet munkaügyi bírósághoz fordulni. A tervezet ezeket az eljárásokat - tehát a közös döntõbizottság elõtti ügyeket - egyenesen a munkaügyi bírósághoz vinné, és onnan minden esetben a megyei bírósághoz lehetne fellebbezni. Ez azt a problémát veti fel, hogy attól a véletlen tényezõtõl függõen, hogy egy adott munkahelyen mûködik-e munkaügyi döntõbizottság vagy sem, az érintettek vagy kétfokú bírósági perorvoslatot nyernek, vagy pedig egyfokút. Óriási a különbség, a döntõbizottságoknak a jelentõsége, felkészültsége messzemenõen nem éri el a bíróságokét. Azok, akik közvetlenül bírósághoz fordulhatnak, lényegesen kedvezõbb helyzetbe kerülnének, mint azok, akiknek elõbb a munkaügyi döntõbizottságokhoz kell fordulniuk. Ez a probléma ezért egyik oldalról felveti azt, hogy a kétféle szabályozás az Alkotmány 57. szakaszát érinti, tehát a bíróság elõtti egyenjogúság kérdését sérti, annak alapelvét sérti, a másik oldalról viszont a bíróságokat váratlanul óriási munkateher elé állítaná, amire a bíróságok sem személyi, sem tárgyi oldalról nincsenek felkészülve. Ebben az esetben ez a rendelkezés, ha alkalmazásra kerülne, azzal járna együtt, hogy a munkaügyi bíróságok eljárása szükségszerûen napról napra hosszabbodna, az az érdek, amely ahhoz fûzõdik, hogy az állampolgárok a jogaikat minél elõbb érvényesíthessék a munkaügyi bíróságok elõtt, egyre nagyobb sérelmet szenvedne. Nagyon komoly kérdésekrõl van szó, hiszen nem mindegy, hogy egy adott személy esetleg hónapokig nem kap munkabért, amelybõl élnie kell. Úgy érzem, hogy ezért a törvényjavaslatnak ez a rendelkezése, amelynek egyetlen indoka mindössze az, hogy a közös döntõbizottságoknak az ügyforgalma lényegesen megnõtt, alkotmányossági problémákat vet fel, a bíróságoknak is, az állampolgároknak is az érdekeit súlyosan sértené, és ezért mindenképpen indítványozom azt, hogy ezt a javaslatot így, ebben a részében az Országgyûlés ne hagyja jóvá, ebbõl törvényt ne hozzon. Köszönöm szépen. (Taps.)