DR. PAPP SÁNDOR (MDF): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati kerettörvény 8. §-ának (1) bekezdése az önkormányzati feladatok között megjelöli az épített és természeti környezet védelmét, mint egyre fontosabbá váló tevékenységet. Az elõttünk fekvõ 981-es számú törvényjavaslat ezeket a feladatokat az önkormányzati képviselõtestület és a polgármester számára a VI. fejezetben részletezi. Ebbõl kitûnik, hogy a törvényjavaslat az elmúlt évekhez képest elõrelépést jelent, ám a szöveg olvasása közben egyértelmûvé válik, hogy a három természeti szférát: talaj, víz, levegõ egységesen kezelõ integrált szemléletû környezetpolitika kialakításához még további lépéseket kell tenni. Legyen szabad erre egy példát idéznem. A 88. § (2) bekezdésének c) pontja a polgármester feladat-, illetve hatáskörét tekintve a következõket tartalmazza - idézek -: "a légszennyezést okozó szolgáltató tevékenységet ellátó helyhez kötött létesítmények üzemeltetõinek más energiahordozók használatára kötelezése, a tevékenységének idõleges korlátozása vagy felfüggesztése" - eddig az idézet. Ennek kapcsán, miként más esetekben is, feltehetõ a kérdés, hogy a polgármester ugyanilyen feladat- és hatáskörrel a szóban forgó létesítmények víz-, illetve talajszennyezést okozó tevékenységével összefüggésben miért nem rendelkezhet. Vizsgálatra szorulna az is, hogy miért kiválasztott ebbõl a szempontból a szolgáltató létesítménye, közöttük is a helyhezkötöttek státusa. Csak feltételezhetjük, hogy ily módon például az elöregedett, füstöt okádó jármûpark ebbõl a szempontból nem tartozik a polgármester vagy a testület hatáskörébe. További kérdés lehet, hogy a hatáskör miért nem terjed ki a termelõ létesítményekre is. Lehet, hogy korábban kialakult mechanizmusok továbbélését érhetjük tetten a törvényjavaslat ezen pontjában, amelynek megalapozását a termelés mítosza elv tette lehetõvé. Ez abból indult ki, hogy a termelõ tevékenység mindenek feletti és a termelõ létesítmények valamennyien egyetlen nagy tulajdonos, az állam birtokát képezik, és környezeti konfliktusok esetén kényelmes helyzetet teremt, ha az asztal túlsó és innensõ oldalán egyképpen mi ülünk. A szolgáltató tevékenységet ellátó létesítmények zaj- és légszennyezésével összefüggõ feladatokat a korábbi jogszabályok szerint a centrálisan szervezett környezetvédelmi hatóság, a környezetvédelmi felügyelõség látta el az ipari üzemekre vonatkozó ugyanilyen feladatokkal együtt. Vannak vélemények, amelyek szerint ezt az egységes hatósági feladatkört megosztani nem lenne célszerû, hiszen a feltételekkel a környezetvédelmi felügyelõségek rendelkeznek, míg a helyi önkormányzatoknál a feladatellátás szakmai, pénzügyi és szervezeti eszközeit külön meg kell teremteni. A kérdés eldöntését tekintve azonban figyelemmel kell lennünk arra, hogy ez a szerkezet objektív és szubjektív okokból eredõen az elmúlt években nem volt eléggé hatékony ahhoz, hogy környezetünk állapotának fokozódó romlását megakadályozza. Mûködése a szennyezéskibocsátó önbevallásán alapult, és minthogy egy-egy környezetvédelmi felügyelõség két-három megye szennyezésforrásainál végzett ellenõrzõ vizsgálatokat, ez a mód idõben folyamatos ellenõrzõ tevékenységet nem tett lehetõvé. A települések mint a szennyezõ anyagok hatásának közvetlen elviselõi nyilvánvalóan sokkal erõsebben érdekeltek a rendszeres, folyamatos ellenõrzésben, ami a feladatgyakorlás ellenõrzése szempontjából elsõrendûen fontos. Hangsúlyozni kell, hogy itt nem indokolatlan párhuzamosságok kialakulásáról, hanem egymást kiegészítõ, egymást ellenõrzõ tevékenységrõl van szó, amihez még hozzá kell vennünk, hogy míg a környezetvédelmi felügyelõségeknek az összes számításba vehetõ szennyezõ forrás ellenõrzésére képeseknek kell lenniök, addig az önkormányzatok csak saját speciális feladataikra készülnek fel. Ez utóbbiak azután önmaguk döntsék el, hogy kiépítik-e ellenõrzõ rendszereiket, vagy szolgáltatás formájában a felügyelõségét veszik igénybe. A törvénytervezet kapcsán ily módon valóban fontos kérdéskör annak a vizsgálata, hogy az önkormányzatok mi módon lesznek képesek ellátni a tervezetben megjelölt feladatokat, rendelkezni fognak-e a különösen az átmeneti elsõ években szükséges személyi, szakmai feltételekkel. A kérdést különösen hangsúlyossá teszi az a tény, hogy az önkormányzatokat a megalakulásuk utáni néhány évben olyan gazdasági és szociális nehézségek látszanak terhelni, amelyek mellett a környezetvédelmi feladatok - a haváriák esetét kivéve - háttérbe szorulhatnak. Ezt tekintve a települések nagyobb hányadában a kép valóban nem kedvezõ. Nyilvánvaló, hogy az átmeneti idõszakban a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelõségekre nagy feladatok hárulnak, de nem kétséges, hogy ezek képesek és készek lesznek szakmai és szervezeti kérdésekben támogatást nyújtani. A kérdés csupán az, hogy milyen ellenszolgáltatás fejében, hiszen azok mértéke adott esetben az önkormányzatok legjobb szándékai elé is korlátokat emelhet. Nagyobb távlatokban, erõs gazdálkodó önkormányzatokban gondolkozva azonban vitán felül áll, hogy a környezet állapotának további romlását csak azok hatáskörének kiterjesztése akadályozhatja meg, akiket a szennyezõ anyagok közvetlenül fenyegetnek. Ezt a gondolatot, tisztelt Ház, többször szeretném hangsúlyozni. Az elmondottak természetszerûleg megfogalmazzák a különbözõ szintû környezetvédelmi szakemberek képzésének, továbbá a feladat ellátására szolgáló mérõmûszerek kifejlesztésének, gyártásának vagy beszerzésének a kérdését is. A legfontosabb tennivaló azonban, tisztelt Ház, mégis az, hogy a három termelési szférára kiterjedõ egységes környezetpolitikai szemlélet a feladat- és hatáskörök egyértelmû hozzárendelésével mielõbb kialakuljon. Erre több okból is szükség van. A hazai környezetpolitikában az elmúlt években olyan felfogás alakult ki, amely az egy feladat - egy megoldás, egy havária - egy megoldás szemléletét mutatta. Ennek kapcsán egy-egy sikeres konkrét megoldás azt sugallhatta, hogy rendben vannak a dolgok, és gyakran feledésbe merült az a tény, hogy az elmúlt évtizedben a talajt, a felszíni és mélységi vizeket, a levegõt fokozott mértékû szennyezõanyag-terhelés érte, és ez a környezet állapotának növekvõ mértékû leromlásával járt együtt. Ezt tekintve hangsúlyozni kell azt is, hogy a szennyezõ anyagok az egyes természeti szférák között vándorolnak, pontosabban tulajdonságaik szerint megoszlanak, tehát nyomon követésük, még inkább a károk megelõzése csak egységes rendszerben válik lehetõvé. Ennek a szemléletnek az elfogadását teszi elkerülhetetlenül szükségessé a nemzetközi környezetpolitikában már elfogadott két alapelvnek: az elõvigyázatossági elvnek és a fenntartható fejlõdés elvének következetes hazai alkalmazása. Tisztelt Ház! Úgy vélem, hogy a vitában a módosító indítványok segítségével végsõ formát öltõ törvénytervezet szóban forgó része - figyelemmel mindenfajta rendszer gyakorlati alkalmazása közbeni önkorrekciós készségre és képességre - alkalmas kereteket nyújt az önkormányzatok számára a környezet- és természetvédelmi feladatok ellátásához. Köszönöm a szíves figyelmet. (Taps.)