SIKLÓS CSABA közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter: Köszönöm. Engedje meg Elnök úr, hogy a Katona Tamás államtitkár úr által megtakarított idõvel túllépjem a keretemet a kérdés súlyára és fontosságára való tekintettel. (Mozgás.) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Divat lett manapság egy választ úgy kezdeni, örülök a kérdés felvetésének, még akkor is, ha a kérdezõt amúgy a pokolba kívánják. Nos, én valóban örülök. (Derültség.) Örülök a kérdésnek, mert ahogy ez az interpellációban elhangzott, egy ideje egy bizonyos kör sajtókampányt folytat egy, a számukra vesztes tender kapcsán. Örülök, mert így módom van a Parlament, sõt az ország nyilvánossága elõtt szólni egy-két olyan gondolatról, melynek jelentõsége a jövõben a nyilvános versenyeztetés elterjedésével mind nagyobb lesz, mint ahogy egy-egy nagy üzletnél a vesztesek várhatóan fölvetnek különbözõ kifogásokat, esetleg minden alapot nélkülözõen is. Mielõtt a konkrétumokra térnék, engedtessen meg számomra, hogy szóljak egy nagyon fontos elvi kérdésrõl, mivel érzésem szerint tisztelt képviselõtársam nem ismeri az üzleti életben a versenytárgyalások egyik alapszabályát, nevezetesen, hogy a versenyeztetés kiírójának minden körülmények között meg kell kísérelnie az üzleti titok védelmét, azt, hogy nem hozhat nyilvánosságra olyan információkat, melyek a résztvevõt vetélytársai között hátrányos helyzetbe hozhatják. Azokban az országokban, ahol a versenyeztetést piaci viszonyok között már hosszabb ideje végzik - mint például Ausztriában -, az értékelés elvégzése után kihirdetik a nyertest, mit nyert, és ezzel vége. Megvan azonban a lehetõség arra, a nyilvánosság biztosítása érdekében oly esetben, különösen, ha a Kormány is részt vesz a döntésben, hogy egy parlamenti ad hoc bizottság megvizsgálja, mennyiben járt el az ország érdekeinek megfelelõen a döntést hozó bizottság. De csak ennyiben nyilvános, mert az üzleti titok védelmét csak így lehet biztosítani. Tisztelt Ház! Mindezt el kellett mondanom, mert érzésem szerint tisztelt képviselõtársam mindezzel - úgy tûnik - nem volt tisztában, vagy nem akarja a tényeket tudomásul venni. Ezen azonban nem csodálkozom, mert korábban más volt a szokás. Máshoz szoktak az emberek a politikai döntésekkel irányított gazdasági életben, mint ahogy arra sajnos ezen a területen is volt már példa. A távközlés fejlesztésére - mert errõl van szó - az 1981. évben már írtak ki tendert, melynek kiértékelését a Magyar Posta, a BHG híradástechnikai vállalat és a Budavox végezte el, és a kiértékelés alapján - mely ennek az összefoglaló mûve, ennek még több melléklete van - a Kormánynak javaslatot tettek az Ericsson céggel, mint a legjobb ajánlatot tevõvel a szerzõdést elõkészítõ tárgyalások lefolytatására. Érvényes volt ez mindaddig, amíg 1983. november 29-én a következõ levél a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Titkársága részérõl nem született meg. A címzett az Ipari Minisztérium volt. A levelet szó szerint idézem: "Hivatkozva telefonbeszélgetésünkre, tájékoztatásul közlöm, hogy Marjai elvtárs a digitális telefonközpont-család licencvásárlása ügyében Köteles elvtárs által megküldött tájékoztatóhoz az alábbi megjegyzéseket fûzte. Mindent le kell állítani, ami visszafordíthatatlanná tenné az Ericsson-ügyet. Sürgõsen elõ kell készíteni az osztrák ajánlat érdemi megvizsgálását, figyelembe véve az osztrák részrõl felvetett új elemeket is. Elvtársi üdvözlettel: Nádori István." Tisztelt Ház! Így mentek a dolgok a nyolcvanas évek Magyarországán. Igaz azonban az is, hogy egy jó, korszerû rendszert vásároltak és szállítottak az országba, százezer vonalkapacitással. De az is igaz, hogy mindezt az akkori világpiaci árak közel kétszereséért, de hát verseny nélkül csak ez az ár volt elérhetõ. De visszatérve a mába. A távközlési digitális központok szállítására, gyártására kiírt tenderre öt külföldi cég nevezett be. Lényeges eleme volt a kiírásnak, hogy az ajánlott termékek világszínvonalon álljanak, az árakat hosszabb távon kell tartani, a felhasználási software-t átadják a magyar partnereknek, és a nyertesnek egy hazai céggel közös vállalatot kell alapítani a gyártásra, ezzel is biztosítva a hazai ipar bekapcsolódását a csúcstechnológiába. A szempontok kidolgozásában három minisztérium, a távközlési vállalat és a Transelektro külkereskedelmi vállalat szakemberei vettek részt, biztosítva, hogy valamennyi szempont figyelembe legyen véve, s az ország érdekei szerint legyen figyelembe véve. A tender értékelésében szintén a szakemberek széles köre vett részt, köztük az Ipari Minisztérium munkatársai is. Meg kell azt is mondani, hogy iparpolitikai szempontokból is az Ericsson került az elsõ helyre, és így egyértelmû, hogy az ipari miniszter nem nyilatkozhatott úgy - és nem is nyilatkozott -, ahogy azt tisztelt képviselõtársam interpellációjában feltüntetni kívánta. Nem felel meg továbbá az sem a valóságnak, hogy a tender kapcsán több ezer ipari dolgozó veszti el munkahelyét. Tudni kell, hogy Magyarországon eddig nem folyt digitálisközpont- gyártás, azokat Ausztriából szállították. A digitális technika gyártása kis létszámigénnyel jár, a két gyártónál mindössze 1000-1500 fõt lehet csak e címen foglalkoztatni. Valamint a tendert nyerõ két vállalat a hazai gyártás kiépítésén túl további jelentõs tõkeráfordítással vállalkozott vegyesvállalatok alapítására. S ennél a pontnál szeretnék egy pillanatra megállni. Mióta a versenyeztetés folyik, sokszor fölvetették egyesek, hogy esetleg egy kiépített kapacitás megy tönkre, ha az eddig a piacon levõ veszítene. Igen, ez a félelem jogos, és lesz a jövõben is. Mert a múlt nem jelent védelmet. Az a vállalat, amelynek vezetõi nem tudnak a változó világgal lépést tartani, amelyek nem képesek vetélytársaiknál kedvezõbb javaslatokat tenni, elbuknak. Törvényszerûen el kell, hogy bukjanak. Kérem önöket, gondolják meg, a távközlési tender kiírása elõtt a Magyarországra szállított digitális telefonközpontok ára vonalanként 350-450 dollár között mozgott, akkor, amikor a világpiaci ár vonalanként átlag 250 dollár volt. Az ár leszorítása, a magyar gazdaság versenyképességének biztosítása megkövetelte a versenyeztetést. A versenyeztetés azonban együtt jár azzal is, hogy csak a minden szempontból legjobb ajánlatot adók lehetnek a gyõztesek. Csak így volt elérhetõ - és ez bizonyítható -, hogy valamennyi, az ország és ezen belül a távközlési fejlesztés szmpontjából fontos tényezõ gondos mérlegelése után a két legjobb ajánlatot benyújtó cég kapja a megbízatást a következõ öt esztendõre. Külön is kiemelném, hogy a gyártást, a szállítást a második helyezettnek is az elsõ árain kell végeznie. És ez igen kedvezõ az országnak. Így volt elérhetõ, hogy az elkövetkezendõ öt évben mintegy százmillió dollár megtakarítást érhessünk el, amely mai árfolyamon is mintegy 7 milliárd forint hasznot hoz az országnak, melyet a kérdés eldöntésénél, úgy érzem, senki sem hagyhat figyelmen kívül. Mélyen tisztelt Képviselõtársaim! Tudom, hosszan szóltam. De egy igen fontos, példaértékû ügyrõl van szó. Befejezésül engedjék meg, hogy elmondjam: a résztvevõ külföldi cégeket mindenki ismeri. Ha ez politikai döntés lett volna - mint ahogy tisztelt képviselõtársam ezt sugalmazni igyekszik -, nem ez lett volna a sorrend. De mert számunkra a gazdasági megalapozottság volt a döntõ szempont, hoztuk meg a döntésünket a korábbi évek gyakorlatától eltérõen a piaci verseny törvényeinek megfelelõen a politika kizárásával. És ennek ellenõrzését, amennyiben a tisztelt Ház szükségesnek tartja, kérem, egy ad hoc bizottsággal vizsgáltassa meg. Kérem tisztelt képviselõtársaimat az elhangzottak mérlegelésére és válaszom elfogadására. (Taps.)