DR. SZABÓ LAJOS (KFgP): Tisztelt Miniszter Úr! Elöljáróban talán annyit, hogy az 1020. törvényrõl még nem volt szó, amikor az interpellációmat beadtam. Az interpellációra való elõkészülés is sok idõt vett igénybe. Tavaly szeptemberben kerestek meg hódmezõvásárhelyi polgárok. Olyan polgárok vagy ivadékaik, mint például L. Lázár János - Lógó Lázár Jánosnak nevezik felénk - leánya, akinek az apját elõször, a dátumot szándékosan hangsúlyozottan mondom: 1949 júniusában ítélték el. Azért hangsúlyozom ezt a dátumot, mert a miniszter úr az 1020. törvényt említette, melynek idõpontja 1949. augusztus 8-ától eredezteti törvény hatályát+ (Közbeszólás: júniusától!) Bocsánat, júniustól. Lógó Lázár Jánost júniusban már börtönbe csukták. Nemcsak hogy börtönbe csukták, hanem mivel nagyon szorgalmas, derék, jóravaló, tiszta életû ember volt, 16 katasztrális hold földjén még artézi kutat is fúratott, és mintagazda volt, azért csukták börtönbe, hogy vagyonát elkobozhassák. A hét hónapos börtönben és az azt megelõzõ eljárások alatt olyan súlyosan bántalmazták, kínozták, hogy szabadulása után nem olyan sok idõvel belehalt. Ezt azért kívánom elmondani, mert itt egyenlõtlenségekre hivatkozott a miniszter úr, méltánytalan egyenlõtlenségekre. Ez igazán méltánytalan egyenlõtlenség volt, és az igazságtevésnél semmi esetre sem lehet méltánytalan egyenlõtlenség és nagyvonalú gesztus ezektõl az emberektõl, ha csak az eredeti állapot helyreállítását kérik, és nem kérik az egyébként a Polgári Törvénykönyv szerint õket megilletõ teljes kártalanítást, ami az eredeti állapot helyreállításán kívül még nagyon sok mást is magában foglal. Nagyon sok interpelláció volt már, meg beszéd, amelyik nem ilyen fontos, és lassan egy év óta szõnyeg alá söpört témáról szólt. Én úgy gondolom, ez a téma 3 percnél többet ér. Késik a törvénykezés. Nagyon nyugtalanok az ilyen késedelem miatt az állampolgárok. Bizalmat várunk az állampolgároktól. Nagyon szükséges és fontos volna, hogy erõsítse a kormányzat az állampolgárok bizalmát, olyanoknak a bizalmát, akik a választási ígéretekben bízva odaálltak emellé a kormányzat mellé, és akik várják az ígéretek beteljesítését. Olyan emberek, mint például több száz, közel ezer hódmezõvásárhelyi fiatal, akik közül több mint ötszázat 1950-ben lefogtak, semmi másért, mint azért, mert ellenállt az erkölcstelen és erõszakos kollektivizálásnak, védte a kemény munkával összegyûjtött vagyont, és akik közül hármat elítéltek, többet élefogytiglani börtönbüntetésre ítéltek teljesen ártatlanul. Én azt hiszem, hogy ezekkel szemben nem lehet eléggé méltányos az igazságtétel. Ezeket az embereket pontosan olyan koholt vádak alapján ítélték el, mint más koncepcionális perek áldozatait. Mondhatnám akár Nagy Imre miniszterelnököt, Donáth Ferencet, Mindszenthy Józsefet és több más magyar állampolgárt, annyi különbséggel, hogy ezek az emberek egész életükben egyenesen, tisztán éltek, soha nem tévedtek meg, és nem rendkívüli esemény kellett ahhoz, hogy felismerjék az igazságot, és azt, hogy hol van a helyük. Mielõtt a miniszter úr válaszát elfogadom, meg kell kérdeznem ezeket az áldozatokat, hogy mit szólnak a miniszter úr válaszához, és harminc napon belül én is válaszolni fogok, de elõször az õ véleményüket kell kikérnem, mert számukra a kárpótlás nem elfogadható. Nem kárpótlást, nem kegyek gyakorlását kívánják. (Taps.) Nem ezt érdemlik meg. Tudnia kell itt mindenkinek, hogy igenis ezek az áldozatok voltak azok, akik elõször szembeszálltak a Rákosi- önkénnyel, és ezek az áldozatok alapozták meg 1956-ot. (Taps.)