DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Igen emelkedett szívvel és fõvel hallgattam az elõttem felszólalókat. Azt kell, hogy mondjam, hogy az újjáválasztott magyar Parlamentben ilyen egybehangzõ, egybecsengõ és õszintén jót akaró megnyilvánulásokat mindkét tábor részérõl még soha nem hallottam. Akkor mégis felvetõdik bennem az a kérdés, hogy miért van egyáltalán, és van-e vita, hiszen mindenki jót akar, mindenki egyet akar, mindenki a fõváros érdekeit szeretné. Nem vonom kétségbe senkinek a jószándékát. Elkezdtem kutatni magamban, hogy mégis mi lehet, ami bizonyos embereket szét fog választani, hiszen a Kormány részérõl történik egy elõterjesztés, és ezzel mérhetetlen számú módosító javaslat és indítvány fog elhangzani, mint ahogyan azt hallottuk. El kellett jutnom egy elméleti általánosításhoz, és az úgy hangzik, hogy minden olyan esetben, amikor egy olyan kérdés eldöntésérõl van szó, hogy egy többlépcsõs szervezetnél melyik szintre milyen döntési jogokat telepítsenek, akkor ütközik a centralizáció és a decentralizáció álláspontja. Ezt a vitát már a jelenlegi Parlament is megérte akkor, amikor az önkormányzati törvény megalkotásáról tartottak a hosszú, sokszor éjszakába nyúló viták. Akkor az ellenzék természetes politikai pozíciójának következtében minél nagyobb önállóságot igyekezett biztosítani a települési önkormányzatok számára, szemben a Kormánynak adresszált centralizációs törekvésekkel. Most, amikor a fõvárosi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatot fogjuk vitatni, ez a kérdés kerül ismét elõtérbe, hiszen majdnem minden lényegi módosító javaslat mögött ez a probléma fog meghúzódni, mi maradjon fõvárosi hatáskörben, milyen hatáskörök kerüljenek a kerületekhez. Itt is ütközni fog a centralizáció és a decentralizáció híveinek a véleménye, csakhogy érdekes módon most fel fognak cserélõdni a szerepek, és a centralizáció érdekében azok fognak szót emelni, akik korábban a decentralizáció zászlóvivõi voltak. A kérdés az, hogy mennyiben baj ez. Nem baj. Állítom azt, hogy nem baj, hiszen, ha azok a szándékok állnak mögötte, amik az elõzetes felszólalásokban elhangzottak, a jobbító szándék, akkor igenis ütközzön meg ez a vélemény. De! Nem szabad figyelmen kívül hagyni bizonyos tényeket, mégpedig azt, hogy Budapest nem azonos sem Londonnal, sem Berlinnel, de még Párizzsal sem, de még Horthy-Magyarország Budapestjével sem. Magyar Bálint nagyszerû politikusi mivoltát tanúsítja, hogy az önkormányzati ülés elõzõ vitájában idézett a Horthy-Magyarország Budapestjérõl, székesfõvárosának jogi, önkormányzati berendezkedésérõl. Amikor ezt Józsa Fábián tréfásan a szemére vetette, akkor a mostani felszólalásában ragyogóan megkerülte ezt a témát, mert a XIX. századi fõvárosi törvényt említette, és nem az 1934. évi 12. törvénycikkelyt, amely a Horthy-korszak székesfõvárosát szabályozta. Hadd említsem ezt meg. Nagyon érdekesen került szabályozásra: egy fõpolgármestere, egy polgármestere volt Budapestnek, tizenhárom területi elöljárósággal, de ez a Budapest mindössze tizennégy kerületbõl állt. Ebbõl öt volt a budai, kilenc a pesti oldalon. Olyan csodálatos, gyönyörûszép nevek voltak - Ráday Mihály képviselõtársam ezt biztosan sokkal jobban tudja -: Erzsébetváros, Lipótváros, Terézváros, Ferencváros, Józsefváros. A budaiakat említem név szerint: Krisztinaváros, Vár és Tabán, Víziváros, Óbuda, Hegyvidék és Kelenföld-Lágymányos. Ezek voltak a budai kerületek. Olyan települések, mint Csepel, Kispest, Újpest, Rákospalota, Pesterzsébet, közigazgatásilag is teljesen önálló települések voltak. Az a tizennégy kerület sokkal inkább volt egységes székesfõváros és Budapest, mint a Cinkotával, Rákoskeresztúrral, Pesthidegkúttal, Budatéténnyel egy gigantománia által felduzzasztott, mindenáron kétmilliós fõvárost elérni megcélzott településpolitika általi torzszülemény. Semmilyen vonatkozásban nem lehet azonosságot tenni egy mai Belváros, Pestimre, a Rózsadomb, netán a Gellérthegy között. Itt említeném meg azt, hogy maximálisan egyetértek és támogatom - személy szerint mint gellérthegyi lakos - Ráday Mihálynak azt a javaslatát, amely egyrészt a városrészi önkormányzatok létrehozását javasolja, másrészt pedig azt, hogy bizonyos területrészeknek más kerületekhez való csatlakozását saját hatáskörükben döntsék el, kezdeményezhessék az országgyûlésnél az adott fõvárosi települések. Még egy érdekes szempontra szeretném felhívni a figyelmet a kerületek önállóságának az eldöntésénél. Budapest kerületeinek jelentõs része lélekszámban, gazdasági erejében meghaladja a közelmúltban általunk elfogadott megyei jogú városok lélekszámának és befolyásának több mint a felét. Nem akarok nagy számokat felsorolni, hogy mennyi a lélekszáma a XI. kerületnek, a III. vagy a XII. kerületnek, de gondolkozzunk el azon, hogy helyes-e, hogy egy ilyen települési önkormányzat képviselõtestülete netán ne kapjon annyi önállóságot és döntési jogot, mint mondjuk Budakeszi vagy Üröm polgármestere. Befejezésül arra szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, hogy ne tekintse ezt senki presztízskérdésnek, sem az elõterjesztés alkotói, sem a módosító javaslatot elõterjesztõk. Nem az a döntõ kérdés, hogy erõs fõváros és gyenge kerület, hanem az a lényeges, hogy a fõváros sajátosságait elismerõ, mûködését elõsegítõ olyan kompromisszum szülessen, amely megadja a megoldást. Ezt ajánlom képviselõtársaim figyelmébe. Köszönöm. (Taps.)