DR. ÁDER JÁNOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Rendhagyó törvényjavaslat vitájára készül a tisztelt Ház, amikor a helyi önkormányzatok és szerveik, a központi megbízottak, valamint egyes centrális alárendeltségû szervek feladat- és hatáskörérõl szóló törvény tárgyalását megkezdi. E törvényjavaslatban ugyanis negyven törvény, illetve törvényerejû rendelet módosítását, valamint számos önálló rendelkezést indítványoz a Kormány. Felszólalásom következtetése az lesz, hogy a törvényjavaslat alkalmatlan az általános vitára. Miután azonban mind az önkormányzati, mind az alkotmányügyi bizottság általános vitára alkalmasnak minõsítette a javaslatot, azt indítványozom majd a tisztelt Háznak, hogy a tervezetet ne bocsássa részletes vitára, vagy ne ebben a formájában bocsássa részletes vitára. Elsõsorban kodifikációs szempontból mondom azt, hogy a törvényjavaslat alkalmatlan az általános és részletes vitára, és ilyen értelemben is kívánom az érveimet összeszedni. Ezek jórészt tézisszerûek lesznek, illetve néhány kérdést fogalmaznak meg majd. Az általános kritika elõtt azonban úgy gondolom, mindenképpen el kell mondani: a Kormány visszaélt azzal a bizalommal, amit az önkormányzati törvény elfogadásakor a Parlamenttõl kapott. Tavaly nyáron úgy került sor egy - pusztán jogszabályi kereteket biztosító - önkormányzati törvény megalkotására, hogy a Kormány ígéretet tett arra: a választások napjáig az úgynevezett kapcsolódó törvényeket megalkotja. Ez a határidõ többször módosult, majd amikor elkészült végre néhány törvényjavaslat, a Parlament a költségvetési vita miatt nem tudta azokat napirendjére tûzni. A Kormány azonban nemcsak a határidõ be nem tartása miatt élt vissza a Parlament bizalmával, hanem most is, amikor ilyen törvényjavaslatot terjesztett a tisztelt Ház elé - ilyen színvonalú törvényjavaslatot. Ha ugyanis a Parlament elfogadja a Kormány javaslatát, hogy egyszerre tárgyaljunk negyven törvény- és tvr-módosítást, akkor megfosztja magát attól a lehetõségtõl, hogy súlyozzon fontos és kevésbé fontos kérdések között, és - talán ez a legfontosabb - lehetetlenné teszi, hogy az egyszerû megítélésû, ám az önkormányzatok tájékozódása, munkája szempontjából fontos ügyekben is gyors döntés szülessen. Melyek azok az általános kodifikációs kifogások, amelyek szerintem nehezítik a parlamenti döntés megszületését? Az elsõ az áttekinthetetlenség. Egy törvénymódosítás keretében kellene rendelkezni az anyakönyvvezetés néhány kérdésérõl, a tûzrendészetrõl, a választási eljárásról, néhány szabálysértési és államigazgatási eljárási kérdésrõl, a honvédelmi, a polgári és büntetõ eljárásról, a kisajátításról, az építésügyrõl, a környezet- és természetvédelmi kérdésekrõl és így tovább - a felsorolás csak példálózó jellegû, nem kívánom mind a negyven, illetõleg ennél lényegesen több témakört érinteni. Gondoljuk el, hogyan zajlik majd ennek a törvénynek az általános és a részletes vitája! Az egyik felszólaló az önkormányzatok kötelezõ egészségügyi, szociális alap- és többletfeladatairól beszél majd, a másik a közút kezelõinek feladatairól, a harmadik a polgári védelem szabályozási hiányosságairól, a negyedik pedig kifogásolja, hogy milyen szabályozási kérdések maradnak érintetlenek. Emellett nagyon is valószínû, hogy a módosító indítványok nem maradnak meg a Kormány által javasolt körben, s ezért a tárgyalásra kerülõ kérdések száma csak tovább szaporodik. Gondoljuk el azt is, hogy hogyan zajlik a törvényjavaslat bizottsági vitája. Hiába készülnek el az egyes szakbizottságok a saját szakterületeiket érintõ módosító indítványok tárgyalásával, döntés a Parlamentben nem születhet, hiszen a vitás kérdések a már konszenzusos részek törvényerõre emelkedését is megakadályozzák. Mi szolgálja az önkormányzatok érdekeit inkább? Ha folyamatosan készülnek a törvénymódosítások, vagy ha néhány vitás kérdés miatt hosszú hetekig kell várni valamennyire? Gondoljuk el azt is, miként történt a szavazási forgatókönyv elkészítése és a határozathozatal. Gondoljuk el továbbá azt is, hogyan tud a végrehajtó apparátus egy ilyen törvénybõl dolgozni. Ugyancsak komoly kodifikációs problémának tekintem, hogy ebben a törvényjavaslatban rendkívül sok szempont keveredik. Vannak itt deregulációs szabályok, csak néhány példát: vasutakról, hajózásról szóló jogszabályok egy- egy rendelkezésének hatályon kívül helyezése, de még számos más. Vannak törvényi értelmezõ és záró rendelkezésbe illõk: a 109. § (1) bekezdése ilyen, és még nagyon sok; vannak, amelyek az önkormányzati törvény kiegészítésének tekinthetõk: ilyenek például az önkormányzatok feladatait részletezõ számos rendelkezés; vannak önálló törvénymódosítások, vannak néhány mondatba sûrített, részleteiben ki nem munkált kormányzati koncepciót sejtetõ elemek, például ilyen a munkaügyi igazgatásról szóló rész. Vannak törvénycsírák, illetve olyan rendelkezések, amiknek önálló jogszabályban lenne a helyük. Végül vannak ide nem illõ, a feladat- és hatáskörök problémáihoz nem tartozó szabályozási korrekciók, például a korlátozási kártalanítás, a hivatalból történõ telekalakítás. Ugyancsak fontos kodifikációs problémának tekinthetõ, hogy nem különülnek el az egyszerû megítélésû, vélhetõen sem módosító javaslatokat, sem vitát nem gerjesztõ javaslatok a várhatóan nagyobb vitát kiváltóktól. Nem differenciált a Kormány aszerint sem, hogy melyek azok a kérdések, ahol a gyors jogszabály-módosítás az önkormányzat szempontjából életbevágók és melyek, ahol az sem baj, ha csak néhány hónap múlva születik meg a döntés, gondolok itt a honvédelmi igazgatás alakítására vagy a választójogi törvény néhány rendelkezése módosítására, ami szerintem nem olyan nagyon gyorsan szükséges. Ebben a javaslatban keverednek az elfogadás az 50 szavazatot igénylõ törvények a kétharmados szavazati arányt igénylõkkel. Fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy ez milyen ügyrendi vitákat fog kiváltani. Nem világos az sem, miért vitatkozunk most olyan kérdésekrõl, amelyeket hamarosan újraszabályozunk - lásd rendõrség témaköre. A javaslat sok eleme még mindig keretjellegû szabályozást biztosít csak. Nem derül ki az sem, hogy milyen elv szerint tartja a Kormány az egyik kérdés további szabályozását törvényi szintûnek, míg hasonló fontosságú másikat miért utal kormányzati hatáskörbe. Szeretnénk arra a kérdésre is választ kapni, hogy miért nem külön kívánja szabályozni a Kormány az önkormányzatok, centrális alárendeltségû szervek és a köztársasági megbízottak feladat- és hatáskörét. És még néhány apróság, amik azért kodifikációs szempontból nem maradhatnak szó nélkül. Ilyen, hogy a törvényjavaslatnak például két IX. fejezete van, szeretném erre a Kormány figyelmét felhívni, nyilván ez egy elírás. Ugyancsak kodifikációs problémát jelent egy sajátos kettõzés, hogy ebben a törvényjavaslatban is olvashatunk lényegében megismételt rendelkezéseket a megyei Földmûvelésügyi Hivatalokról, amikor néhány óra múlva majd elkezdjük ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalását. Nem látom értelmét annak, hogy miért ismételjük meg ezeket a rendelkezéseket egy másik jogszabályban. Ugyancsak kodifikációs problémának tekintem, hogy a 87. § használja a törvényerejû rendelet fogalmát és nem utalásszerûen, hanem, felolvasom, hogy ez miért okoz kodifikációs gondot, ugyanis itt egy módosító rendelkezésbe kerül ez be, az új törvényszöveg a következõképpen szólna - az új, nem az, amit módosít -: "A környezetvédelemmel kapcsolatos ágazati és hatósági feladatok ellátása, ha törvény vagy törvényerejû rendelet másként nem rendelkezik, külön jogszabályokban meghatározott államigazgatási szervek hatáskörébe tartozik." Törvényerejû rendelet most már nem születhet, az utalás pedig ilyen szempontból szükségtelen. Ha korábbi törvényerejû rendeletre utalna ezzel a jogszabály, akkor pedig felesleges. Ugyancsak problémának látom, és talán egy anatómiai ló is lehetne, ami a munkaügyi igazgatásról szóló rész, ahol a rendelkezõ rész munkaerõpiaci szervezetrõl beszél, néhány mondattal lejjebb munkaügyi központ van, egynéhány mondattal lejjebb. Az indoklásból sikerült csak kideríteni azt, hogy mindennek a központi irányítása egy országos munkaügyi központnak a feladata, és az is az indoklásból derül ki, hogy ezen szervezeteknek a feladat- és hatáskörét majd egy külön törvény fogja szabályozni, minden más kérdésben vagy a kérdések többségében ez a rész nem az indoklásba került, hanem a rendelkezõ részbe - egyébként ott is a helye, de jó lenne, ha ilyen kodifikációs hibák megint csak nem történnének meg. Mi következik mindebbõl? Semmiképpen sem az - a beszédem elején is említettem -, hogy nem kívánjuk az önkormányzatok munkáját abból a szempontból nehezíteni, hogy ezek a törvények minél késõbb szülessenek meg. Úgy gondoljuk, hogy egy hét alatt a Kormány át tudná dolgozni úgy a törvényjavaslatot, hogy az elõbb említett szempontok alapján a Parlament számára egy gyorsabb tárgyalási menetet biztosító és vélhetõen egy kezelhetõbb jogszabály elfogadására kerüljön sor. Az igazából vitát nem igénylõ, vagy tulajdonképpen csak terminológiai változást jelentõ, a korábbi jogszabály-változtatásból eredeztethetõ módosításokat, azt gondolom, különösebb vita nélkül is át lehetne vezetni a törvényjavaslatokon, de lesz néhány olyan kérdés, ez elõre sejthetõ, és már a módosító indítványok, amelyek eddig beérkeztek is ezt sejtetik, ami körülbelül az önkormányzati törvénynek a vitáját vagy ahhoz hasonló vitát fognak gerjeszteni. Megítélésünk szerint a legszerencsésebb, ha mindezek a kérdések, amelyek láthatóan nem fognak különösebben komoly vitát kiváltani, ezekrõl hamar, viszonylag gyorsan születne döntés, és azon tényleges hatásköri problémákról, amikrõl inkább a törvény második részében olvashatunk, azokról pedig alaposabb vita történne. Ez mindenki számára áttekinthetõbb lenne, a képviselõk számára, a végrehajtó apparátus számára is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)