Tartalom Elõzõ Következõ

DR. KÓNYA IMRE (MDF): Én egyéb ügyben kívánok nyilatkozni, konkrétan Eörsi Mátyás felszólalásával kapcsolatban+ (derültség)+ tehát nem a tárgysorozatra vétellel kapcsolatban, hanem azzal összefüggésben, hogy példátlannak érzem és felelõtlennek azt, hogy ebben a kérdésben Eörsi Mátyás a tegnapi házbizottsági ülést követõen mégis hozzászólt, és részletekbe menõen kifejtette álláspontját. Lehet azon vitatkozni, hogy ez megvalósítja-e az államtitok- sértés fogalmát. Én nem mondanám, hogy megvalósítja, mindenesetre õ maga is azt mondta, hogy súrolja ezt a pontot. Én ebbõl nem azt a következtetést vonnám le, hogy az államtitok alól mentesíteni kell a zárt ülésünket, hanem azt, hogy mindaddig, amíg nem történik meg ez a mentesítés, amíg indokai nem állnak fönn, tartózkodjunk attól, hogy ilyen jellegû felszólalásokat tegyünk. A másik, amiért szót kértem: a Kormány egyik tagjával szemben kifejezetten az államtitok-sértés gyanúját fogalmazta meg Eörsi Mátyás. Tudjuk, hogy volt egy félreérthetõ, sajtóban megjelent nyilatkozat, amit Gálszécsy András cáfolt+ (zaj, mozgás a bal oldalon - Közbeszólások: Írói munkásságának része!)+ és a gúnyos mosolyok ellenére azt mondanám, hogy kifejezetten visszautasítom ezt a minõsítést, ami Gálszécsy Andrásra vonatkozott. (Taps a jobb oldalon és középen.) Köszönöm szépen.

Homepage