VASS ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Ház! Munkanélküliséget senki nem akar. Sem mi, sem az a munkavállaló, aki figyeli ezt a küzdelmet, amikor a Kormány és a Parlament megpróbál mindent elkövetni azért, hogy az elkerülhetetlen terhek minél kisebbek, minél elviselhetõbbek legyenek. A választási kampány során én magam is nagyon-nagyon sok rendezvényen vettem részt, és nagyon jól tudom, hogy mit mondtunk akkor a munkanélküliségrõl mi, szabad demokraták. Már akkor elmondtuk mindenkinek, aki csak szóba állt velünk, hogy a munkanélküliség sajnos, nem választás kérdése, akarom vagy nem akarom kérdése, ha a pazarló gazdaságot, azt a mûködõképtelen gazdaságot, amit a szocialista rendszer kialakított, fel akarjuk számolni, helyébe valami mûködõképeset akarunk tenni, akkor elkerülhetetlen a munkanélküliség. A cél csak az enyhítése lehet, az, hogy ez az egyes ember életében minél rövidebb idõre szóljon, és minél több segítséget megkapjon a társadalomtól kínjainak viselésére. Nem mindenki így beszélt errõl. Most viszont örömmel látom azt, hogy a Kormány valóban megpróbál tenni azért, hogy valamilyen módon kezelni lehessen ezt a helyzetet. A foglalkoztatás elõsegítésérõl és a munkanélküliség ellátásáról szóló törvényjavaslat számomra ezt jelenti. Ezért a tiszteletemet fejezem ki. A törvényben valóban megfelelõ megoldások látnak napvilágot. Ezeket Tellér Gyula is elismerte, kimondva azt is, hogy módosításokkal, finomításokkal ez a törvény valóban olyan lehet, ami a mai körülmények között a lehetõ legjobb megoldást nyújtja a helyzet kezelésére. A törvényben a szolidaritási alap, a munkaadók és munkavállalók befizetéseibõl jönne létre, szükség esetén természetesen a költségvetés megterhelésével is. Sem a pártprogramok, sem a szakemberek soha nem mondtak mást, mindig is õszintén megmondták, hogy a munka világának szereplõi a saját helyzetük könnyítésére csakis olyan módon érhetik el az elvárásaikat, ha maguk is áldozatokat vállalnak. Ez a törvény a minimális igénybevételt jelenti részükre, ami a nehéz körülmények között így is nagyon nagy megterhelés, ezt el kell ismerni, de nincs más lehetõség. Ugyanakkor tudjuk, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács bizottságai a teljes elutasításban részesítették ezt a törvényjavaslatot, ami számomra kissé érthetetlen is, hogy a teljes elutasítás megvan, mûködõképes alternatíva nélkül. A Foglalkoztatási Alap majd a Munkaügyi Minisztérium kezelésében, de helyben való felhasználással mûködik, amit egy helyben létrehozott tanács szintén a munkaadók és a munkavállalók bevonásával fog kezelni. Felmerül bennem a gondolat, hogy vajon hogyan fog mûködni, amikor a helyi érdekegyeztetés még olyan színvonalon sincs, mint a legfelsõbb szinten. Egyáltalán az érdekegyeztetési mechanizmus teljesen kialakulatlan, teljesen zavaros. Nincsenek olyan érdekvédelmi szervezetek talán egyik oldalon sem - a munkavállalók oldalán biztosan nincsenek -, amelyek jól körülhatárolt érdekcsoportokat képviselnek valóban legitim módon. Ezért egy pici kitérõvel valóban röviden, de meg kell említenem azt, hogy a munkavállalói érdekvédelem a szakszervezetek világa összevisszaságában tarthatatlan. A Kormánynak is, a Parlamentnek is nagy felelõssége van abban, hogy ezen a területen is kezdeményezzen, segítséget nyújtson, mert ez a törvény csak akkor fog mûködni, ha valóban a párbeszédre partnerek is lesznek, valóban olyan érdekképviseleti szervekkel lehet szóba állni, amelyek a már említett érdekcsoportokat valóságosan is képviselik. Nagyon jól tudjuk, hogy az egyik oldalon van egy, a monopolhelyzeteket élvezõ, nagy apparátussal rendelkezõ szervezet, amely a SZOT utódszervezeteit jelenti, a másik oldalon vannak az új szakszervezetek, független szervezõdések, amelyek a kormányzati figyelem és a parlamenti segítség teljes hiányában nagyon lassan erõsödnek. Ez a folyamat nagyon-nagyon hosszúvá válhat. Nekünk nincs idõnk, hogy végigvárjuk azt a folyamatot, amíg így a helyzet magától kialakul. Ezért segítséget kérek akár egy országgyûlési határozat formájában, amelyik felszólítja a szakszervezeteket, hogy rendezzék a saját soraikat, saját erõbõl egy általános szakszervezeti választás formájában. Amennyire erre a gyakorlatban nem bizonyulna lehetõség, akkor pedig a Parlamentnek igenis kötelessége beavatkozni ezekbe a viszonyokba. Ez a törvény csakis akkor fog olyan módon mûködni, hogy az mindenki számára megnyugtató legyen, valóban a legjobb segítséget nyújtsa a rászorultak számára. Köszönöm. (Taps.)