DR. HOPPA JÓZSEF (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Lehet, hogy hozzászólásom egy interpelláció mûfaját jobban kimerítené, mégis több ok miatt inkább most vállalkozom felszólalásra. Magáról a törvényjavaslatról csupán néhány szót szeretnék mondani. Az általános vita során inkább megragadom az alkalmat, hogy olyan témát érintsek, amely szorosan összefügg a munkanélküliek ellátásával és a foglalkoztatás elõsegítésével; jobban mondva a foglalkoztatást hátráltató tényezõkrõl beszélnék egy város problémáinak a bemutatásával. Azt szeretném érzékeltetni, hogy sem ez a törvény, sem a Szolidaritási Alap nem elegendõ ahhoz, hogy bizonyos bajokat orvosoljunk. Elõször a törvényjavaslatról. Elsõsorban azoknak a véleménye alapján, akik eddig is munkaerõközvetítéssel és munkanélküliek ellátásával foglalkoztak. A tervezet hatályon kívül helyezi a munkaerõ közvetítésérõl, elhelyezésérõl és toborzásáról szóló jogszabályt. Ez a jogszabály biztosította eddig, hogy a munkáltatók munkaerõ igényüket a közvetítõ szerveknek bejelentették. Ha ez megszûnik, a munkát keresõket hogyan tudják irányítani munkahelyekre? Szintén ez a jogszabály írta elõ, hogy a vállalatok létszámleépítésüket kötelesek voltak bejelenteni. Remélem, hogy ezt a feladatot a Munkaügyi Tanács maradéktalanul meg tudja oldani. A magam részérõl mindenféleképpen a 22. § A- változatát tudom támogatni. Hiszen a B-változat azt írja elõ, hogy a munkaadónak nincs tájékoztatási kötelezettsége. A másik kérdés az, amit felvetettek, hogy a korengedményes nyugdíjazásnál miért nem marad meg a vállalatoknak az a lehetõségük, hogy saját hatáskörben alkalmazhassák a korengedményes nyugdíjazást. Annak ellenére, hogy a törvénytervezet a foglalkoztatás elõsegítését és a munkanélküliek ellátását hivatott tartalmazni, azt lehet mondani, hogy inkább a munkáltató oldaláról közelít a kérdésekhez. Ezek olyan felvetések, amelyekre gondolom, a vita végén még választ fogunk kapni. A munkanélküliek vállalkozóvá válásáról szóló rész veti fel a legtöbb gyakorlati problémát. Éppen ezért ezen a ponton szeretnék rátérni arra a témára, amely egy kicsit elkanyarodik a törvényjavaslattól, de a tárgyalt törvénytervezethez szorosan kapcsolódik. Olyan problémákról szeretnék szólni, amelyeket az adott törvénytervezet keretei között orvosolni nem lehet, de megoldást találni kell, hogy a törvény elérhesse célját. Továbbá rávilágít arra, hogy a törvénytervezet elfogadása mellett más intézkedések is szükségesek. Egy város konkrét gondjait szeretném a plénum elé tárni. Komló, az elsõ szocialista város nehézségein keresztül úgy érzem, más hasonló típusú város gondjai is érzékelhetõk lesznek. Az úgynevezett szocialista városoknak nagyon sok közös vonásuk van, így a megoldandó feladatok sem egy városra korlátozódnak. A valóságtól elrugaszkodott célok megvalósítása érdekében születtek ezek a városok. A túlzott iparosítás haszonélvezõi voltak az elmúlt évtizedekben, most pedig annak a politikának az áldozatai. A monumentális célok megvalósításához szükséges munkaerõre toborzással tettek szert. Igen komoly kedvezményekkel csábították a munkaerõt. Komlón még 1988-ban is toboroztak embereket a bányához, pedig tudták, hogy a liász-programnak nincs jövõje. A nagy lehetõségekkel kecsegtetõ program eredményeként egy egész városrész született. A munkát vállaló bányászok szociálpolitikai kedvezményeket, OTP-hiteleket, munkáltatói kölcsönöket és vissza nem térítendõ juttatásokat kaptak. A biztos jövõ hitében fogyasztási kölcsönökkel is terhelték jövedelmüket. A szénbányászat szerkezetátalakítási koncepciója azzal számol, hogy a feketeszén termelésének a mennyiségét 50kal csökkenteni kell. Ez komoly munkaerõfelesleget eredményez. 1991-ben az óvatos becslések alapján is több mint 1000 munkanélküli lesz a városban. Mivel két-három vállalat kivételével minden más üzem a bányához kapcsolódik, a munkanélküliek nem tudnak elhelyezkedni. Nem baj - gondolhatnánk, majd olyan helyre költöznek, ahol találnak munkát. Hát - tisztelt hölgyeim és uraim - nem költöznek. Az OTP ugyanis nem veszi vissza a lakásokat, mert ezután már nem tudná eladni õket. Kedvezményes lakáscélú támogatást ugyanis már nem adhat rá, a 106/1988-as rendelet nem teszi lehetõvé. Megszületett a modern röghözkötés intézménye. Munkahelyének megszûnése után is kénytelen megtartani a lakását a dolgozó, fizetve az utóbbi idõben 1500 forinttal megemelkedett, eredetileg is magas törlesztéseket. És mindezt munkanélküli segélybõl? Az egyéni gondok mellett nagyon komoly, az egész várost is érintõ problémák jelentkezhetnek. Ez akkor következhet be, ha a bánya termelésének drasztikus csökkentése elkerülhetetlen. A pakliban sajnos ez is benne van. A bányánál dolgozó komlóiak 244 millió 156 ezer forint személyi jövedelemadót fizetnek. Így a város 122 milliótól esne el, nem beszélve arról, hogy a bánya hiányában a többi vállalat léte is kérdéses. Ilyen nagyarányú bevételkiesés mûködésképtelenné tenné a várost. Ha ez párosul a lakók helyhezkötöttségével, a következmény beláthatatlan. Fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi a megoldás. Elõször is nem követelni, de javasolni mindenféleképpen tudom, hogy a minisztériumok szintjén foglalkozni kell az úgynevezett szocialista városok problémáival és kidolgozni a városok átalakításának hosszú távú programját. A három érdekelt minisztérium - ipari, pénzügyi és munkaügyi - létrehozhatna egy munkacsoportot az ilyen települések gondjainak a megoldására. Nem tudom, hogy e feladat megoldására alkalmas-e a törvénytervezetben szereplõ munkaerõpiaci bizottság. Önkormányzati szinten pedig egyértelmûen kezelhetetlen ez a probléma. A másik megoldási javaslat: a 106/1988-as rendelet módosításával lehetõvé tenni, hogy az OTP speciális esetekre biztosíthassa a kedvezményes lakáscélú támogatásokat másodszori eladásnál is. Nem tudom, hogy ez az út járható-e olyankor, amikor a falvakban üresen álló lakások eladására is megszüntették a kedvezményeket. A röghözkötés fenntartása legalább ezer fõvel dolgozó üzem rövid idõn belüli létrehozását tenné szükségessé városunkban. Egy ilyen lehetõséget boldogan fogadnánk. Bár illúzióim nincsenek, mert nagyon sok város támaszthat ilyen igényeket. És végül még egy javaslat. Tudomásom szerint az Ipari Minisztérium és a Mecseki Szénbányák vezetõsége is az 1984-es angol javaslatot tekinti kiinduló pontnak, amelynek alapján a szerkezetátalakítási koncepció megszületett. Ennek ellenére vannak a bányánál olyan szakemberek, akik látnak más lehetõséget is, mint a koncepcióban felvázolt modell. Talán érdemes lenne az õ véleményüket is meghallgatni az illetékes minisztériumokban, mielõtt a bánya sorsáról a végsõ szót kimondják. A munkanélküliség kezelésének egyik elég jól kifizetõdõ módja az is lehet, hogy a megmenthetõ munkahelyeket valóban megmentjük. Nem az agyontámogatást, hanem a legnagyobb mértékû racionalizálást kell szem elõtt tartani. Az öbölháború idején pedig az ember hajlik arra, hogy a szénnel kapcsolatban elvonatkoztasson a tisztán gazdaságossági szempontoktól. Elnézést kérek, hogy a végére egy kicsit elkalandoztam az eredeti törvénytervezettõl, de úgy gondolom, hogy legalább a hasonló gondokkal küzdõ városokban megbocsátják ezt nekem. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)