DR. HASZNOS MIKLÓS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Lehet, hogy kint már nagyon hideg van, de még nem vagyok havas+ Viszont egy olyan törvényjavaslatot szeretnénk most megtárgyalni, amelynek a megalkotásával ismét szertefoszlik egy hajdani vívmány illúziója, s ez az illúzió a teljes foglalkoztatottság biztosítása. Kétségtelen, hogy volt egy olyan idõszak Magyarországon, amikor a hivatalos statisztikák nem regisztráltak munkanélkülit, legalábbis kapun kívüli munkanélkülit Magyarországon. De ennek a látszateredménynek - azt kell hogy mondjam - rettenetes ára volt. A kialakult pazarlás a munkaerõvel, a vattaemberek alkalmazása, a jelenlegi bérek színvonala és az egy fõre jutó mutatók alacsony volta. Ma a valósággal és a realitásokkal szembenézve tényként kell elfogadnunk egyes területek és szektorok munkaerõ-feleslegét. Az elfogadás azonban nem jelenthet passzív tudomásulvételt. A kereszténydemokrácia politikai programjában kiemelt helyen áll a szolidaritás kérdése, vagyis a közjót szolgáló államnak azon kötelezettsége, hogy nem hagyhatja magára azokat az állampolgárokat, akik önhibájukon kívül munka, kereset és jövedelem nélkül maradnak. A szolidaritásnak konkrét anyagi segítségben is meg kell nyilvánulnia, és ehhez nem elég az állampolgárok, egyes öntevékeny társadalmi szervezetek, valamint az egyházak karitatív tevékenysége. Az államnak is vállalni kell anyagi terheket, és komoly szervezõerõt és eszközrendszert fordítani az átképzésre, a munkaerõ foglalkoztatására, a mielõbbi munkába állításra. Mert nincs az a produktív ember számára nyomasztóbb és elkeserítõbb érzés, mint a feleslegesség tudata, pláne ha ez anyagi gondokkal párosul. Ezért számunkra kiemelkedõen fontos ez a törvényjavaslat, és észrevételeinkkel nem kritizálni, hanem javítani szeretnénk a szûkös eszközök hatásán. Mert bármennyire is nagy szám az a 9 milliárd, amit a költségvetésbõl a Szolidaritási Alapra, valamint az a 12,6 milliárd, amit a Foglalkoztatási Alap javára jóváhagytunk, ki merné ma azt felelõsséggel kijelenteni, most az év elején, hogy ez bõségesen elegendõ az 1991. évi munkanélküliség kezelésére, a munkanélküliek szempontjából. És nem véletlenül hangsúlyozom azt, hogy a munkanélküliek szempontjából. Mert a különbözõ, újonnan kreált szervezetek finanszírozására bizonyára elég, sõt, azt hiszem, talán sok is. Nem kívánok részletes vitába belebocsátkozni, de ha csak a törvényjavaslaton végigmegy az ember, csak ezeket a szerveket látja. Foglalkozik a kérdéssel maga a Munkaügyi Minisztérium, amely ugyan csak a kormányzati stratégiát képviseli, de az indokolás szerint maga kezeli a foglalkoztatási alapot is. A munkaerõpiaci bizottság, az országos munkaügyi központ, a megyei munkaügyi tanács, a fõvárosi munkaügyi tanács, a megyei munkerõpiaci szervezet - és ez nem tudom, mennyiben azonos a megyei munkaügyi központtal -, valamint a munkaügyi központ kirendeltségei, sõt, az egyes munkaadókhoz telepített kirendeltségek. Ez a munkaerõpiaci intézményrendszer 1990. júniusában mindösszesen 650 fõ volt, december 30-án 800 fõ. Most, amennyiben a melléklet számításai alapján 40s munkanélküliség-növekedést prognosztizálnak 1991-re, akkor már ennek az apparátusnak a létszámát 1900 fõben határozza meg a melléklet. Azonban számomra egy kissé kétséges az, hogy az apparátus létszámával egyenes arányban nõni fog a munkahelyek száma is. És ez az 1990 fõs létszám nem foglal magában mást, mint az országos munkaügyi központot, a volt munkaerõ-közvetítõket és a volt tanácsi munkaügyi szakigazgatási szervek létszámát, legalábbis a kiinduló számban az 1990. december 31-ei 800 fõben mindösszesen ezek vannak. Tehát van itt egy aggályom, hogy esetleg megint nagyfokú pazarlás történik a szervezetekkel, a létszámmal, a bürokráciával. És mivel a Szolidaritási Alap kérdésénél már olyan javaslat is elõkerült ugye, hogy mindösszesen 2 ak kell ennek lenni, másfél a munkaadónál, és fél százalék a munkavállalónál, de mi van akkor - ahogy az SZDSZ-es képviselõtársam említette -, hogyha a prognosztizáltnál magasabb lesz a munkanélküliség aránya: akkor egy progresszív deficitbe csap át az egész elõirányzat. És az, hogy erre föl kell készülni. Ezt nem a pesszimizmus sugallja bennem, hanem az a keserû tapasztalat, hogy a negatív prognózisok általában mindig túlteljesülnek. Mindegy, hogy milyen okból, és soha nem lesz annyi munkahely, a privatizáció és a vállalkozások élénkítése soha nem fog annyi munkahelyet teremteni, mint amennyi a felesleges és leépítésre váró munkahelyek száma lesz. Hiszen a privatizáció önmagában magában rejti azt, hogy a munkaerõ racionálisabb felhasználására fog sor kerülni. Ez az alap viszont, amit úgy hívunk, hogy Szolidaritási Alap, nemcsak a munkanélküli járadékot fedezné, hanem ez az elõnyugdíjazást, a munkaerõképzéssel kapcsolatos utaztatási költségeit, valamint az egész közvetítését, és a munkába helyezést lebonyolító intézményrendszer fenntartásának és év közbeni bõvítésének is fedezetet kell hogy nyújtson. Most, ha igazak azok a számítások, amik a mellékletben szerepelnek, ebben, ha megnézzük a 9 milliárd többletet, a B táblázat alapján, 2 0s járulék esetén is, amit a kiegészítõ változat tartalmaz, teljes egészében elviszi a 8 milliárdos alaphiány. Ez a 3/B-s táblázat. És itt márciustól kezdve számít a kifizetett bérek utáni 2 0s járulékbevétel. Amennyiben csak júliustól lesz az alapnak bevétele, akkor a táblázat számítása szerint máris 5 milliárd hiány keletkezik a 8 milliárdon felül, azaz összesen 13 milliárd lesz a hiány, amire rögtön, elsõ pillanatban láthatjuk, hogy nem fog fedezetet nyújtani az általunk a költségvetési törvényben megszavazott 9 milliárd többlet. Tehát ha elfogadom a számításokat reálisnak, akkor a kiegészítõ javaslat semmiképpen nem lehet helytálló. Mert vagy a 4 0s összes járulékra van szükség, vagy pedig már márciustól hatályba kell léptetni a járadékfizetési kötelezettségéet. Nem kívánom az ördögöt a falra festeni, de nagyon megfontolásra ajánlom ezeket a gondolatokat elsõsorban a különbözõ módosítási javaslatokat beterjesztõ képviselõtársaimnak, de a törvényjavaslatot elõterjesztõ tárcának is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)