KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy az általános törvényhozói felelõsségen túl külön felelõsség hárul mindannyiunkra ennek a törvényjavaslatnak a vitatása során, hiszen az elmúlt hónapokban hoztunk olyan döntést, amely - legalábbis a társadalmi munkamegosztás egyes területein - megemelte a munkát keresõk számarányát. Gondoljunk az elõprivatizációs törvényre a kereskedelem és a vendéglátóipar területén! A törvényhozó testület azt a döntési javaslatot, amely a várható munkanélküliség tervszerû kezelésére vonatkozott, nem fogadta el. A szocialista parlamenti frakció szükségesnek tartja a törvényt. Azt reméli, hogy egy magas szintû jogszabály az eddig elégtelennek bizonyult eszköz- és intézményrendszer hatékonyabb megszervezését is fogja segíteni. Ugyanakkor egyetértek Gali Ákossal, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a jogszabály természetesen nem lesz mindenható, nem oldja meg a munkanélküliség valamennyi problémáját. Annál inkább sem teheti ezt, mert a foglalkoztatási feszültségeket nemcsak gazdasági okok váltják ki és termelik újra, hanem gazdaságon kívüli tényezõk is. Miniszter úr expozéjában utalt arra, hogy Magyarországon kicsi a munkaerõ, a munkavállalók alkalmazkodóképessége, és ezt a csekély alkalmazkodóképességû munkaerõ-állományt termeli újra sajnos a szakoktatási rendszer, az oktatásügy. Mindebbõl következik, hogy a jogi szabályozás mellett és a jogi szabályozáson túl komplett válságkezelõ programokra is szükség van, amelyek ezeket a munka világán túli okokat is segítenek megszüntetni, és amelyek a helyi feszültségekre is választ próbálnak találni. Kedves Képviselõtársaim! Amikor sokadmagammal néhány hónappal ezelõtt Ausztriában jártunk egy parlamenti küldöttséggel, akkor az egyik vendéglátónk azt mondta, hogy az osztrák parlament a házasságkötõ teremre hasonlít: hogy ha egy törvényjavaslat a parlament plenáris ülése elé kerül, akkor aligha lehet kétséges, hogy vele kapcsolatban igen fog elhangzani. Ez a hasonlat az osztrák törvényhozás mechanizmusát tekintve azért is találó, mert az elõzetes egyeztetési rendszer segít feltárni az eltérõ véleményeket, ütközteti egymással a szembenálló érdekeket. Mégis, bár a helyzet nálunk más, azt gondolom, hogy egy kicsit hasonló helyzetben vagyunk. Nálunk a házasságkötõ terem hasonlata azért használható, mert mi mindig abban a helyzetben vagyunk, hogy amikor döntünk, akkor már útban van a gyerek. A foglalkoztatási törvény koncepciójáról rendkívül érdekes lenne vitatkozni. De vajon itt és most ideje van-e az eltérõ koncepciók ütköztetésének akkor, amikor tudjuk, hogy munkanélküliek vannak, és az 1991-es évben - sajnos - az eddiginél lényegesen nagyobb számban lesznek. Ezért boldogabb idõkre megtartva azokat az elvi észrevételeinket, amelyeket egy koncepció vitatása során el lehetne mondani, a szocialista frakció véleményét a törvényjavaslat új elemeivel kapcsolatban szeretném nagyon gyorsan összefoglalni. A szocialista frakció egyetért azzal, hogy a munkanélküliek járadékát egy biztosítási rendszerrel fedezzük. Egyetértünk azzal, hogy a munkaadók és munkavállalók biztosítása adja a Szolidarítási Alap egy részét. Ugyanakkor úgy véljük, hogy nem elég határozott a különbségtétel a munkaadók és a munkavállalók helyzete, és ebbõl következõen kötelezettségei között. Ez a különbségtétel végsõ soron azt jelentené, hogy a munkavállalók hozzájárulásának önkéntesnek kellene lenni. Ebben a rendszerben - amelyet elénk terjesztettek - ennek az önkéntességnek az elemei megvannak ugyan, hiszen önkéntes munkavállalói biztosítást fizethetnek azok, akik munkaviszonnyal nem rendelkeznek. De a munkaviszonyban lévõk számára a hozzájárulás fizetése kötelezettség. Az önkéntesség másik megközelítési lehetõsége, hogy aki többet fizet, az nagyobb biztonságra számíthat, ha úgy tetszik, a biztosítási rendszertõl többet kap. Ennek az eleme a javasolt rendszerben az a tény, hogy a munkanélküli járadék folyósításának idõtartama a járulékfizetés idõtartamától függ. Az viszont, hogy ki mikor fizet járulékot, az nem a saját jó szándékának eredménye, hanem tulajdonképpen meghatározza az a tény, hogy milyen hosszú ideig volt munkaviszonyban, volt tehát lehetõsége és kötelezettsége a járulék fizetésére. A második észrevételünk. Elvileg elfogadjuk, nem kifogásoljuk, hogy a munkanélküli ellátás finanszírozása háromcsatornás legyen. Egyetértünk azzal, hogy a munkaadók, a munkavállalók és a költségvetés együttesen finanszírozzák az aktív és passzív foglalkoztatási intézményrendszert, a Szolidaritási és a Foglalkoztatási Alapot. Ugyanakkor semmi nem indokolja azt, hogy erre az évre változtassunk a már korábban kifejtett álláspontunkon. A költségvetési vita során elmondtuk, hogy erre az évre, 1991-re további jövedelemcentralizációt elfogadni nem tudunk, errõl képviselõtársaim a késõbbiekben szólni fognak. Magunk is tudjuk azt, hogy az eddig költségvetésben rögzített összegek a Szolidaritási és Foglalkoztatási Alap várható kiadásaira nem lesznek elegendõek, de úgy ítéljük meg, hogy a decemberben hozott döntés korrekciójára a késõbbiekben lesz módunk. Harmadszor. A pályakezdõk munkanélküli segélyével kapcsolatban szeretném elmondani, hogy a pályakezdõk munkanélküli segélyének bevezetésével jobb híján egyetértünk. Ugyanakkor nekem mint pedagógusnak, személy szerint is óriási kétségeim vannak azzal kapcsolatban, hogy az életben, a társadalmi munkamegosztásban elõször jelentkezõ munkavállalókat ne munkával, hanem munkanélküli segéllyel várjuk. Éppen ezért módosító indítványaink elsõsorban azokat az elemeket erõsítik a javaslatban, amelyek a segély kikerülését teszik lehetõvé. Azt is hozzátenném, hogy a segély összege és folyósításának ideje a valódi problémát meg nem oldja, és hitünk szerint csak a társadalmi rossz lelkiismeret elaltatására alkalmasak. Ezért indítványaink egy része a nagyságra, illetve a folyósítás idõtartamára vonatkozik. Végül a konkrét észrevételek közül a munkaerõpiaci szervezettel kapcsolatban egyetlen mondat. A Szocialista Pártnak általában kemény kétségei vannak a decentralizált állami-gazdasági szervezetek bõvítését illetõen. Ez alkalommal kivételt teszünk, hiszen a munkaerõpiaci szervezet léte és jó mûködése meghatározó mértékben befolyásolja a munkanélküliek ellátásának minõségét is. Ezt a szervezetet viszont mi szolgáltató szervezetnek tekintjük, és éppen ezért indítványainkkal abba az irányba kívántunk hatni, hogy ez a szervezet valóban szolgáltató szervezet legyen, hatáskörét és jogosultságait az érdekegyeztetõ testületeknek kívántuk átadni. Tisztelt Képviselõtársaim! Talán úgy tûnik, hogy nem tartozik szorosan a témához, mégis engedjék meg, hogy néhány perc erejéig az érdekegyeztetõ rendszer mûködésérõl szóljak és vegyem igénybe a türelmüket. A tervezet leginkább osztrák és német mûködõ példákból indul ki. Hozzátenném,hogy hajlamosak vagyunk a nyugati példák közül a német nyelvterület példáit használni, pedig a német nyelvterület jelentõs mértékben különbözik a magyar helyzettõl. Ausztriában tagsággal rendelkezõ kamarák mûködnek, a szocialista partnerség intézményrendszere egy bejáratott rendszer. És Ausztriában is és Németországban is alapvetõen egységszakszervezetek mûködnek. Majd ha egyszer mód lesz rá, szeretném bizonyítani, hogy a francia, a spanyol, az olasz példa több tanulsággal szolgálhat a számunkra. A német és az osztrák példától eltérõen nálunk a kollektív megállapodásoknak nincsen kialakult rendszere, a jogi szabályozás töredékes vagy elavult, nem világos, hogy kik köthetnek kollektív megállapodásokat. Az érdekegyeztetõ tanácsnak mint országos érdekegyeztetõ szervezetnek nincsen jogszabályi alapja, a munkahelyeken plurális szakszervezeti mûködés van, és éppen ezért nem világos, kik azok, akik a munkavállalók meghatározott hányadát képviselik, és kik rendelkeznek erre a képviseletre megfelelõ felhatalmazással. Aligha lehet a törvényjavaslatban értelmezni azt a kitételt, hogy a megyei munkaügyi tanácsokban a munkavállalók érdekképviseleti szerveinek három képviselõje vesz részt. Hogy hogyan választódik ki az a három, erre vonatkozóan a törvény semmilyen útmutatást nem tartalmaz. Ezzel a feszültséggel a Parlament, a képviselõk már többször szembenéztek, és nyilván azért született a Szabad Demokraták Szövetsége részérõl olyan önálló indítvány, amelyik azt javasolta, hogy legyen kötelezõ megújítani a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek tagdíjelvonásához adott felhatalmazást, és ezáltal valamiféle reprezentativitásról képet kapni az érdekképviseleti szervezetek között. Ezt a javaslatot a Parlament nem tárgyalta, ugyanakkor ennek egy mutációját, amelyet a Szocialista Párt nevében benyújtottunk a magánszemélyek jövedelemadójára vonatkozó törvény során, a Parlament nagy többséggel elutasította. Így tehát abban a helyzetben vagyunk, hogy az érdekképviseleti szervezetek közötti erõsorrendrõl semmilyen objektív képünk nincs. Meggyõzõdésem, a Munka Törvénykönyvének koncepciója ismeretében, hogy nagyon sokat segíthet a helyzeten a munkavállalói részvételi jogosultságok jogszabályban való rögzítése, az üzemi tanácsok megválasztása akkor, ha tisztázódik, hogy ez az üzemi tanácsválasztásokban a szakszervezetek, munkavállalói szervezetek és természetesen a szervezeten kívüli munkavállalók jelöltállítási joggal rendelkeznek. Ennek a választásnak az eredményeképpen képet kaphatunk az egyes munkavállalói érdekképviseleti szervezetek valódi támogatottságáról, és ebbõl lehet majd következtetést levonni a különbözõ munkaügyi intézmények, közöttük a foglalkoztatási tanácsok mûködésére vonatkozóan is. A szocialista frakció által benyújtott módosító indítványok egy része azt szolgálja, hogy addig is, amíg erre a jogi aktusra, lépésre sor kerül, valamilyen objektív módon legyen mûködõképes ez a foglalkoztatási intézményrendszer, és ne ötletszerû vagy politikailag prekoncepciózus legyen a különbözõ érdekképviseleti testületek összetételének meghatározása. Végül engedjenek meg mindehhez egyetlen szubjektív megjegyzést. Ahhoz, hogy ez az érdekképviseleti szervezet valóban a társadalmi demokrácia egy fontos intézményrendszere legyen, ahhoz meggyõzõdésem szerint az kell, hogy a demokratikus politikai mûködésnek csak egyik és ne egyetlen ismérve legyen a szabad parlamenti választás. A szabadon megválasztott Parlamentnek, a törvényhozásnak is folyamatosan szembesítenie kell a szándékait azoknak az akaratával, akiket itt a Parlamentben képvisel. És ennek legfeljebb a megszervezése a Kormány feladata. Mindannyiunk kötelessége, hogy ne csak a szívünkre vegyük a munkavállalók képviseletét, a vállunkra vételben is legyünk serények. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)