TELLÉR GYULA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Amikor a nyár elején a Kormány beterjesztette a költségvetési egyensúly helyreállítására szolgáló csomagtervét, a csomagterv elemzése kapcsán kritikai észrevételt tettem abban a tekintetben, hogy a hátrányos helyzetû mezõgazdasági szövetkezetek ártámogatásának megvonása, bár helyesen érint voltaképpen felbomlásra ítélt struktúrákat, korántsem helyes az, hogy nem gondoskodik elõre az ezekben a struktúrákban lévõ emberekrõl, azokról, akik az egzisztenciájukat ezekhez a struktúrákhoz kötötték. Magyarán szólva ne süllyesszük el elõre a hajót, és utána ballagjunk el a telefonfülkébe megrendelni a mentõcsónakot. Azt hiszem, hogy igen jelentõs pillanata az elkövetkezendõ korszak gazdasági változásainak a foglalkoztatásról szóló törvény benyújtása, amely immár az elõbbi sorrendet megfordítja, és gondoskodik arról a régóta szociális védõhálónak nevezett intézményegyüttesrõl, amelyik a bomló gazdasági struktúrákból felszabaduló munkaerõnek, valójában az onnét kikerülõ embereknek egzisztenciájáról, biztonságáról gondoskodik, és így teszi lehetõvé, hogy újra integrálódjanak a felépülõ gazdaságba és gazdaságformációkba. Meglehetõsen nehéz feltételek között kellett ezt a törvényt megalkotni. Részint jól ismertek azok a nehézségek, amelyek a költségvetés helyzetébõl fakadnak, de voltaképpen az egyik fõ nehézség abból származik, hogy az a jelenség, amelyiket a törvény szabályozni akar, amelynek a káros következményeit ki akarja védeni, ez a jelenség nem ismeretes, elõre nem lehet pontosan megítélni, megbecsülni a méreteit, nem lehet megítélni, megbecsülni pontosan a belsõ szerkezetét, hiszen feltételezhetõ vagy már elõre látható is, hogy az elkövetkezendõ év vagy évek magyar munkanélkülisége annyiféle forrásból táplálkozik - részint miniszter úr expozéjából, részint az elõttem szóló Gali Ákos képviselõtársam elmondásából is nyilvánvaló -, és annyiféle véletlen, elõre nem látható tényezõ hatása alatt jön létre, hogy a munkanélküliek pontos számát megbecsülni, de talán még a nagyságrendjét is, szinte lehetetlen. Jól mutatja ezt egyébként az a néhány táblázat is, amely a törvénytervezet mellékletében látható, és ahol viszonylag szûk skálán, de mégis átlagosan 130 ezer, illetve 160 ezer munkanélkülivel számoltak, és így alkották meg a táblázatokat, valójában azonban azt hiszem, ma Magyarországon senki sem merne garanciát vállalni arra, hogy az elkövetkezendõ 1-2 évben - nem szeretnék rossz jós lenni, de - akár ne lehetne a tényleges munkanélküliség száma a kétszerese a táblázat adatainak, vagy esetleg még nagyobb szám. Természetesen más jellegû nehézségek is környezték a törvény megalkotását. Egyrészt bizonyos szociológiai feltételek. Az érdekegyeztetésnek azok a helyi intézményei és helyi szintjei, amelyek a Foglalkoztatási Alap, illetve a foglalkoztatási intézményrendszer, a munkaerõpiaci intézményrendszer irányítását végzik, kialakulatlanok. A helyi önkormányzatok részvétele ezekben az intézményekben, egyáltalán a helyi érdekegyeztetésben merõben új intézmény. Más új intézményeket is bevezet, elkezd megformálni ez a törvény, mint például a nagyobb arányú elbocsátásokkor fölállítandó érdekegyeztetõ intézményt, amely a vállalaton belül a munkavállalók érdekeit is képviselve egyeztetésen keresztül hajtja végre, állapítja meg az elbocsátás ütemét, illetve a megítélendõ foglalkoztatási szolgáltatásokat. Az eddig felsorolt nehézségek, amelyek a törvényjavaslat objektív környezetébõl származnak, kiegészülnek azokkal a dilemmákkal, amelyek magának a törvény struktúrájának, vagy a törvény által szabályozott jelenségstruktúrának a természetébõl következnek. Ilyen dilemma például azoknak az eszközöknek a megválasztása, amelyekkel a törvény meg kívánja akadályozni a törvényben garantált szolgáltatásokkal való visszaélést, ugyanakkor a visszaélést megelõzõ eszközök büntetésszerûen is hathatnak bizonyos társadalmi csoportokra, hogy hol kell e között a két véglet között a legjobb utat megválasztani. Ez a dilemma érzõdik például a törvényjavaslatban, sõt ez az egyik azok közül a pontok közül, amelyet bizonyos bírálatnak is szeretnék alávetni. Tipikus dilemmája a törvényjavaslatnak, hogy miután a forrásai erõsen korlátozottak, ezért nagyon mérlegelnie kell, hogy milyen hosszú járulékfizetési idõ után, milyen hosszú járadékfizetés következzen, illetve az összeget hogyan ossza el az összeg magassága, illetve a járulékfizetési idõ dimenziói szerint. Nyilvánvalóan ugyanabból a pénzbõl lehet rövid idõn keresztül viszonylag magas plafonú járulékot fizetni vagy hosszabb idõn keresztül alacsonyabb összegû járulékot fizetni. A magyar társadalom jellegzetességébõl fakadó, az eddigi történetünkbõl való szociológiai jellegzetességeket is figyelembe kell venni, mint például a magyar családoknak egy sokkal jobb anyagi körülmények között megejtett anyagi felelõsségvállalása lakásra, különbözõ egyéb részletfizetésre vásárolt fogyasztási cikkekre. Nem elemzem tovább ezeket a körülményeket. Azt szerettem volna mindebbõl kihozni, hogy bár nehéz feltételek között készült ez a törvényjavaslat, az SZDSZ-ben a törvényjavaslattal foglalkozó vitacsoport, képviselõcsoport, szakértõcsoport úgy ítélte meg, hogy ennek a törvényjavaslatnak a nagy strukturális elemei kielégítõek, egyes pontjaiban figyelemre méltóak, így az egész "ácsolata" a törvény által szabályozott jelenségeknek a helyén van és elfogadható. Korántsem mondható el ennyi jó a részletekrõl, bizonyos részletekrõl. Általánosítani nem akarok, és nem is volna igaz, ha egyszerre valamennyi részletrõl akarnék ilyen jellegû kritikát mondani. Milyen részletekre gondolok? Itt van mindjárt az a dilemma, amelyiket a legelején említettem. Úgy gondolom, hogy amikor a munkaerõpiaci eszközök odaítélésérõl van szó és a szolgáltatások odaítélésérõl is, mintha egy bizonyos félelem - amelyikrõl az elõbb már szóltam - túlságosan erõs lett volna. Mintha bizonyos társadalmi csoportok, akik megfelelõ szociológiai sajátosságokkal rendelkeznek, és akiktõl ezt tulajdonítom, attól féltek volna, hogy tömegesen, visszaélésszerûen fogják a munkaerõpiaci szolgáltatásokat felhasználni vagy megpróbálni felhasználni. Mintha attól féltek volna, hogy tömegesen nem akarnak együttmûködni megfelelõképpen a munkaközvetítésre várók vagy a munkaerõpiaci intézményrendszert igénybe vevõk ezzel az intézményrendszerrel, ezért az én megítélésem szerint túlságosan kemény szankciókat építettek bele a törvénybe, mint az a bizonyos 90 napos határidõ, ameddig az együtt nem mûködõ - én túlzom el, de talán nem teljesen alaptalanul -, a renitens munkavállalót megbüntetik azzal, hogy nem veheti igénybe a munkaerõpiaci szolgáltatásokat. Ami a munkaerõpiaci intézmény egyes eszközeit illeti, ezekre inkább a részletes vitában térnék ki. Több ponton van kifogásom, illetve bírálni valóm ezekkel az intézményekkel kapcsolatban. Úgy gondolom, hogy a legsúlyosabb problémája ennek a törvénynek a munkaerõpiaci szolgáltatások forrását biztosító alapok kérdése. Ezen azt hiszem, hogy nagyon sokat lehetne rágódni. Néhány szempontot szeretnék ezzel kapcsolatban felvetni. Elõször is, ami ezeknek az alapoknak a nagyságát illeti. Globálisan mintegy 31 milliárd forint - ha fejben jól összegzem az egyes tételeket - áll rendelkezésekre ezekben az alapokban. A tegnapelõtt megkapott törvényjavaslat-kiegészítésben az szerepel, hogy 12,6 milliárd körüli összeg az, amelyik a Foglalkoztatási Alapba jut és a költségvetésbõl a költségvetési viták során a Szolidarítási Alapra elkülönített 9 milliárd forint, ezenkívül a 895/a számon benyújtott törvényjavaslat-kiegészítés bevezeti ezt a bizonyos 20s járulékot, amelyikbõl ha a tavalyi összes bértömeget, a körülbelül 850 milliárdos bértömeget vesszük alapul, akkor ennek a 2a 16 milliárd forint körüli összeg lehet. Természetesen ezt korrigálni kell, mert egyrészt a járulék levonása, illetve a járulék fizetése csak július elsejétõl lesz érvényes, ezzel megfelezõdik az összeg, viszont valószínûleg korrigálnunk kell az inflációval, amit ha nagyvonalú becsléssel, mondjuk, 25ra veszek, akkor körülbelül 10 milliárd forint áll rendelkezésre. Az egyik oldalon 19 milliárd, a másik oldalon 12 milliárd forint, talán valamivel több, ez 31-32 milliárd forint. Ha megnézzük azokat a számításokat, amelyeket a törvényjavaslat mellékletében olvashatunk, akkor azt látjuk, hogy a becsült munkanélküliségi szint egy kis túllépése a Szolidaritási Alapból felhasználandó összeget 17-18 milliárd forint felé tolják el vagy még magasabbra. Ez már azt jelenti, hogy a Szolidaritási Alapba a költségvetésbõl be kell pótolni, de még van egy dolog, amelyik azt mutatja, hogy a költségvetésnek erõsen be kell pótolnia, tudniillik ez az összeg - a táblázatokban is szerepel - a munkaerõpiaci intézményrendszernek a felépítését és fenntartását is finanszírozza. Ha ezeket az összeget levonjuk, szinte biztos, hogy a Szolidaritási Alap a törvény optimista szakaszaiban feltételezett szufficittel szemben deficites lesz. Már most felmerül a kérdés, honnan lehet, vagy honnan kell pótolni ezt a deficitet. Azt hiszem rossz szót használtam az elõbb. Tehát deficites lesz a Szolidaritási Alap. Elnézést kérek. Honnan kell pótolni ezt a deficitet? A törvényjavaslat szerint a költségvetésbõl. De a költségvetésbõl honnan kell pótolni? Itt egy félelemnek adok kifejezést. A törvényjavaslat elõkészítõ fázisában szó volt róla, hogy a Társadalombiztosítási Alap és a Szolidaritási Alap között fog teremtõdni valamilyen titkos kapcsolat, és ettõl a titkos kapcsolattól szeretnénk féltve óvni magunkat. Akkor is kifejtettem egy szûkebb körû vitában és most is elmondom: a Társadalombiztosítási Alapban lévõ összegeknek ezer helye van, már nagyjából el is vannak költve, és nagyon káros politika volna az, ha az elkövetkezendõ évek két leginkább vesztes szociális csoportjának, például a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek a problémáját egymás rovására igyekezne a kormányzat megoldani. Ismétlem tehát, féltve óvok, hogy az esetleges deficitet a költségvetés a Társadalombiztosítási Alap rovására fedezze. Természetesen az alapokkal más probléma is van. Például az, hogy az elõbb kiszámított Szolidaritási Alap mellett - mint mondtam - 12,6 milliárd forint jut a törvénytervezetben kapott információk szerint a Foglalkoztatási Alapra. A Foglalkoztatási Alap sem akkora azonban, mint amekkorát ezek a számok mondanak, mivel birtokomban van december valamelyik utolsó napjáról származó jegyzõkönyvrészlet, amely a költségvetési bizottságnak a Szolidaritási, illetve Foglalkoztatási Alappal kapcsolatos tárgyalásait rögzítette, ahol a munkaügyi kormányzat részérõl elhangzott, engedjék meg, hogy felolvassam: "Ehhez képest mit mutat a költségvetés?" - már tudniillik a Foglalkoztatási Alappal kapcsolatban. "Mutat 12 milliárd forintot aktív eszközökre, ebbõl természetesen le kell vonni azt az 5 milliárdot, amirõl említést tettem, hiszen ez elköltött pénz, ami fölött már nem diszponálhat senki." Vagyis magyarán szólva a korábbi esztendõk kötelezettségvállalásai is ezt az alapot terhelik, ezt az alapot csökkentik. Nagy problémák ezek, ráadásul még egy információs problémánk van, tudniillik nem teljesen világos - úgy hallottam, de érdemleges forrásból -, hogy az eredeti költségvetési bizottsági vitában ebbõl a 12,6 milliárd forintból, amirõl folyton szólunk mint Foglalkoztatási Alapról, az eredeti beterjesztés szerint 4 milliárd forint ment volna a munkanélküli járadékoknak a fizetésére, és ezt a tényt a legutolsó információ már nem tünteti fel. Ezt kérdés formájában teszem fel tisztelt miniszter úrhoz vagy valakihez, aki ezt jobban tudja, mint én: most tulajdonképpen mi itt a helyzet? Az alapokkal más probléma is van: az alapoknak az egymáshoz való viszonya. Szó van róla, hogy a Szolidaritási Alapból, ha van szufficit, valamilyen döntés alapján a munkaerõpiaci bizottság dönt, vagy a munkaerõpiaci bizottság meghallgatásával a minisztérium dönt ennek a szufficitnek a felhasználásáról. Feltételezem - bár ez expressis verbis nincs kimondva -, hogy ezt az összeget a Foglalkoztatási Alapba csoportosítják át. Nincs ugyanakkor semmiféle jelzés arról, hogy vajon van-e fordított arányú mozgás, és akkor, amit a Társadalombiztosítási Alappal kapcsolatban elmondtam, itt is elmondhatom. Tudniillik, hogy ahogyan ez - sajnos - a világ sok országában történik, a foglalkoztatáspolitika aktív eszközeit és passzív eszközeit egy nagy kalapba rakják le, és ahogyan a munkanélküliség mélyül, és a munkanélküli szolgáltatások terhe ránehezedik erre a két alapra együttesen, a felhasználás a passzív eszközök irányába erõsen eltolódik. Az alapokkal kapcsolatos egyéb problémákat csak jelzésszerûen mondom el. Nem akarok tisztelt képviselõtársaim türelmével visszaélni, de ilyen probléma például az, hogy milyen ütemezésben+

Homepage