Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZÛRÖS MÁTYÁS (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Talán tudják, emlékeznek rá, hogy a szocialista frakció képviselõi nem feltétlenül szoktak minden alkalommal reagálni, válaszolni Torgyán József felszólalásaira. Nem szoktuk elhamarkodni az ilyenfajta jelentkezésünket. Most azonban úgy látom, hogy feltétlenül szükséges, hogy reagáljunk erre, méghozzá abban a szellemben, ahogyan a FIDESZ frakciójának vezetõje is tette. Elõször is maga dr. Torgyán József említette, mintha az a látszat keletkeznék az országban, hogy a Kisgazdapárt képviselõi, tagjai bujtogatnák a népet bizonyos anarchiára, törvénytelen lépésekre. Valóban ez a látszat. Ezen mi megütköztünk, mert úgy gondoljuk, hogy a Kisgazdapárt nem képes a népet felbújtani ezekben a kérdésekben, de "részeredményeket" elérhet. Úgy gondoljuk, sõt meggyõzõdésünk, hogy mi egy demokratikusan választott Országgyûlésben vagyunk. Rendkívüli módon, fölöttébb csodálkozunk azon, ha egy kormánypárt képviselõi biztatják ilyen törvénytelen lépésekre az embereket. Mi is úgy gondoljuk, hogy az alkotmányossághoz ragaszkodnunk kell. A földkérdés, a tulajdonviszonyok rendezése csak törvényes úton járható. Ez a mi határozott véleményünk. Még annyit: a kormánypártoknak és a demokratikusan választott képviselõknek kötelességük is, hogy az alkotmányosság felett õrködjenek. Végül a levelekre visszatérve: lehet, hogy dr. Torgyán Józsefnek már hatalmas levéltára van, ha jól emlékszem, tizenötezer levélrõl szólt, nekünk ennyi nincs, de több száz levél hozzánk is befut, ezeket értékeljük. Mi is tudjuk, hogy sok megoldásra váró kérdés van még ebben az országban. Ezt törvényes úton, a demokrácia szellemében kell megvalósítanunk. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps.)

Homepage