Tartalom Elõzõ Következõ

SOLT OTTILIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány módosító indítványt nyújtottam be ehhez a családipótlék-tervezethez, és ezeket szeretném néhány szóban ismertetni. Bár részben ezt megtettem egy elõzõ vitában, amikor már egyszer elkezdtük az általános vitáját ennek a családipótlék-tervezetnek, azokat a javaslatokat visszavontam, amelyeket Önök az 1436-os számú bizottsági jelentésben követhetnek nyomon, és helyettük kompromisszumos javaslatokat terjesztettem be, amelyeknek az elfogadását szeretném a szíves figyelmükbe ajánlani. Módosító indítványaim elsõ pontjában az intézetben elhelyezett, intézeti nevelt, ideiglenes beutalt vagy állami gondozott gyermekek családi pótlékáról szeretnék másképpen rendelkezni, mint a törvényjavaslat. A törvényjavaslat ugyanis az intézet igazgatójának a hatáskörébe utalja, én pedig szeretném elérni, hogy ezek a családi pótlékok ugyanúgy a gyerekek személyes felhasználására kerüljenek, mint ahogy egy másik pontban a törvényjavaslat a rokkant és fogyatékos gyerekekre értelmezi. Nem szeretnék sokat magyarázkodni, hogy miért gondolom ezt fontosnak. Azért, mert a gyerekeknek kevés pénz jut személyes felhasználásra, vagyis a személyes javukra fordítandó költségekre, és így ezt a kis pénzt meg kellene becsülni, világossá kellene tenni, hogy az intézet igazgatója itt minden egyes gyerekre jutó családi pótlékért külön- külön felelõs. Továbbá lehetõvé tenné ez a megoldás azt is, amit az elõzõ módosító indítványomban is javasoltam: nevezetesen, hogyha a gyerek hazamegy, akkor a családi pótléknak egy részét is vihesse magával, hiszen többek között anyagi okokból is rendkívül nehéz az intézetben elhelyezett gyerekek és a családok kapcsolattartása. A módosító indítványnak egy másik pontja azt szeretné elérni, hogy ne tegyünk különbséget a saját családjában nevelkedõ gyerek körülményei és a nevelõszülõnél élõ gyerekek körülményei között: ne legyen jogi formája annak, hogy itt a két szülõnek - a nevelõszülõnek és az igazi szülõnek - más a viszonya a gyerekhez. A törvényjavaslat azt indítványozza, hogy a nevelõszülõk magasabb családi pótlékot kapjanak, éppen azért, mert úgy gondolja, hogy nem elégséges az a pénz, amit gondozási díj címén ki lehet fizetni a nevelõszülõknek. Én azt indítványoztam - és a minisztérium elfogadta az érvelésemet, és úgy gondolta, tudja ezt pénzügyileg állni -, hogy ne a családi pótlékban, hanem a gondozási díjban jelenjék meg ez a juttatás, a családi pótlék maradjon az, ami: a gyerekre alanyi jogon járó össztársadalmi vagy állami juttatás mindenféle megkülönböztetés nélkül. A megkülönböztetésnek egyetlenegy vonatkozásban van helye, nevezetesen súlyosan beteg vagy fogyatékos gyerekek esetében, akiket egyébként a törvénytervezet is magasabb családi pótlékkal látna el, azonban itt is érvényesül a nevelõszülõknél és édesszülõknél nevelkedõ fogyatékos gyerekekre vonatkozó különbség a törvénytervezet szerint. Én felemelném az édesszülõknél nevelkedõ fogyatékos gyerekek családi pótlékát is arra a szintre, amire a Kormány csak a nevelõszülõknél nevelkedõkét, és ily módon emelném fel a családi pótlékukat további 400 forinttal. Szeretném ha az illetékes minisztérium és a bizottság egyetértése mellett az Önök egyetértésével is találkoznának ezek a módosító indítványok a holnapi szavazáson. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a baloldalon.)

Homepage