ELNÖK: Köszönöm. Kérem képviselõtársaimat, aki ehhez a tárgyhoz hozzászólni kíván, jelezze. A monitoron megjelent G. Nagyné dr. Maczó Ágnes képviselõtársunk neve. Átadom a szót. G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Felszólalásomat az 1402-es számú módosító indítvánnyal kapcsolatosan mondom el. Sokat hallottunk ma a nyugdíjasok egyre romló életkörülményeirõl. A sérelmek és panaszok nagyon jogosak. A segélykiáltásra figyelnünk kell, döntéseinkben szem elõtt kell tartanunk helyzetük rendezését. A magam részérõl azonban most a gyermeküket nevelõkrõl szeretnék szólni, azokról a fiatalokról, középkorúakról és gyermekeikrõl, akikrõl egy statisztikai elemzés így szólt: "Ha a legalsó jövedelmi kategóriába tartozók korösszetételét, illetve az e téren bekövetkezõ változást vesszük alapul, akkor azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt két évtizedben az alsó decilisben, vagyis az alacsony jövedelmû népességtizedben jelentõsen megnövekedett a kétéves és a fiatalabb, sõt a hároméves-hatéves korú gyermekek s természetesen az õket nevelõ szülõk aránya is. Ezzel párhuzamosan a nyugdíjas korú népességen belül komoly mértékben csökkent az elsõ decilisbe, csoportba sorolt személyek hányada." A gyermekeket nevelõk fogyasztási árindexe gyorsabban nõtt, mint az átlagos lakossági árindex s a nagycsaládosoké még kiemelkedõbben. A gyermeknevelés terhei folyamatosan nõnek, másrészt leépültek a gyermekruhára, a tanszerekre s a gyermekek élelmezésére, például a tejre fordított állami dotáció, s ez termékenként 2-tõl 400%-os áremelkedésben mutatkozott meg. Ezért a gyermekes családok sokkal jobban érzik az inflációt, mint a gyermektelenek. A családi pótlék a gyermekek fogyasztásának mintegy egyharmadát fedezi az eltartottak számától függõen differenciáltan, s hiába tartott eddig az inflációval lépést a családi pótlék emelése, a másik kétharmad abszolút értékben növekedõ kiadásokat takar, s ezekkel a jövedelmek növekedése megközelítõen sem tartott lépést, s így egyre többen jutottak közülük a szegények egyre szélesedõ táborába. A családi pótlék mostani emelése nem fogja az infláció mértékét fedezni. Gondoljunk csak bele, hogy korábban minden juttatás reálértékét próbálták megõrizni, szinten tartani, a gyermekek után levonható adóalap azonban maradt ezer forint. Az árszínvonal növekedésével a többgyermekeseknél általánossá válik a létminimum adóztatása. Magyarországon elõször tavaly júniusban volt családkongresszus, amelynek védnöksége egyházi és állami vezetõkbõl állt. A résztvevõk kiadott nyilatkozatukban arányos közteherviselést sürgettek, kérték a Kormányt, olyan adó- és szociálpolitikát folytasson, amely minden eltartottat figyelembe vesz. A családokban ugyanis a gyermekek után sokkal több adót fizetnek, mint a gyermekek tanszereire vagy iskolai, óvodai élelmezésére. Egész Európában példátlan a gyermekes családok ilyen mérvû megadóztatása. Ez is hozzátartozik az Európába vezetõ úthoz, ha azt akarjuk, hogy az elittel együtt az egész nép induljon el az áhított fejlõdés vonalán. Külön kiemelném a négy vagy ennél több gyermeket nevelõ családok helyzetét. Az összes családnak ez alig 2-3%-át jelenti, segítésük nem anyagi kérdés, hanem a társadalom szociális érzékenységét tükrözi. A gyermekeknek még egytizede sem él ilyen családokban, de az itt élõk 39%-a az átlag alatti jövedelem szintje alatt s több mint a fele, 60%-a a létminimum szintje alatt él. Egyetlen olyan társadalmi réteg sincs, amely ehhez hasonlóan nehéz helyzetben lenne. Lakáskörülményeik mostohák, szûk, komfort nélküli lakásokban él az egyharmaduk, s a rendszerváltás kárvallottai leginkább ezek a nagycsaládosok és általában véve a gyermekes családok lesznek. Fogyasztásuk, létbiztonságuk az elkövetkezõkben veszélyben forog. Ezért örülök annak, hogy két képviselõtársam visszavonta azt az indítványát, amelyben kezdeményezték, hogy négy gyermek fölött ne járjon családi pótlék. Annál is inkább fontos ez, mert tudnunk kell, hogy az elmúlt négy évtizedben folyamtosan csökkent a gyermekszületések száma hazánkban, egyetlen rövid hároméves idõszakot kivéve, s 1981-tõl már a lakosság száma is fogyóban van, az elmúlt évtizedben közel 350 ezerrel csökkent. Ha ehhez hozzátesszük azt az adatot, hogy a nyugdíjasok száma egy évtized alatt 250 ezerrel nõtt, egyértelmûvé válik, hogy egyre kevesebb aktív keresõre jut egyre több nyugdíjas. Jövõnket tekintve tehát elõtérbe kell helyezni a családpolitikát. A fent említett adatokat a képviselõtársam, Szeleczky Zoltán által már méltán említett Fekete Gyula bocsátotta rendelkezésemre, így tudtam Önök elé terjeszteni. A nyugdíjasok érdekeit nem elhanyagolva és támogatva nagyon hangsúlyosan kell figyelmünket a családpolitikára fordítani, de ezt nem segélyekkel és könyöradományokkal kell megoldanunk, ez csak tüneti kezelés lehet, hanem a feltételeket kell megteremtenünk ahhoz, hogy a családok kiemelkedjenek ebbõl a megalázott, függõ helyzetbõl, mert ha mindig csak segélyeket adunk, a kiemelkedés lehetõségét megvonjuk, akkor úgy tûnhet, mintha ezt a helyzetet tudatosan akarnánk fenntartani. Egy korábbi beszédemben már említettem, hogy Magyarország is csak akkor lehet szabad, ha nem engedi magát függésben tartani örökös hitelek és hitelezõik által. Ugyanígy, ha a családok függésben vannak, akkor az ország is függésben lesz. Szabad polgárok csak szabad országban és csak szabad családokban nevelkedhetnek fel. Ehhez pedig olyan családpolitika kell, amely esélyegyenlõséget biztosít. Az elmúlt évtizedekben azonban egyértelmûen család- és gyermekellenes politika folyt annak ellenére, hogy a családi pótlék, a gyes és a gyed intézményesült. Ez azonban nem vakíthat el bennünket, mert a családokban második és harmadik mûszakot is kell vállalni a szülõknek ahhoz, hogy a gyermeknevelés feltételeit biztosítsák. A múlt rendszer gyermek- és családellenessége talán onnan eredeztethetõ, hogy Magyarországon 1956-ban tizenéves gyermekek és diákok is adták életüket a szabadságért, vették ki részüket a diktatúra szétzúzásában, és ezt az a hatalom nem bocsátotta meg nekik. A gyermekáldás azonban szentség és gyönyörûség, nem pedig szégyen, mint ahogy az elmúlt évtizedekben különösen a nagycsaládosok érezték. Az a társadalom, amely a többgyermekes családokat alsóbbrendûnek tekinti, és tûri, hogy tömegesen szegénysorba süllyedjenek, az egészséges társadalom erkölcsi alapját kérdõjelezi meg. "Mert az anyák naponta újra szülnek, derekuk majd leszakad, földre feszülnek, tenyerük csillagos ég, alatta illatozik a kenyér, virágzik almafa, rózsa, kócos gyerekfej. De helyettük kérvényt kell szerkeszteni, írást tenni a hivatalnak, amely leinti, elnapolja a jövõjüket, pedig kisujjukban van az igazság" - ahogy Ratkó József mondta. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)