Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SURJÁN LÁSZLÓ népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr!Tisztelt Ház! Tekintettel arra, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatának kialakulását minden ellenkezõ látszat ellenére a szívemen viselem, és tekintettel arra, hogy a sajtóban nem elég pontos megfogalmazások jelentek meg, legalábbis nem tükrözték a miniszteri szándékot, amellyel egy miniszteri biztost neveztem ki azért, hogy az én ez irányú munkámat segítse, és a miniszteri biztos feladatai között szerepeltetem azt, hogy a társadalombiztosítás önkormányzatához szükséges munkálatokban segítségemre legyen, ezért nagyon kérem a tisztelt Házat és a tisztelt képviselõ urat is, hogy ne a látszatnak engedjen: nem arról van szó, hogy a tb. élére neveztünk volna ki bárkit is. Kineveztünk, igen, a tb. élére, nem mi, hanem a miniszterelnök úr, egy fõigazgatót, aki ott ül jelenleg a szakértõi páholyban, a tb. élére kinevezni egyéb kormányférfiút jogunk sincsen, és szándékunk sincs. Ha ezt tettük volna, jogos lenne a látszat, viszont nagyon fontos, hogy fölgyorsuljanak azok a munkák, amelyekre most a javaslatok határidõt is adnak, és amelyeket elõre jeleznek, hogy a Kormány nevében el fogok fogadni. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

Homepage