DR. GREZSA FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Három kérdéskörrõl szeretnék röviden szólni. Az egyik probléma, amit elõször említenék, kapcsolódik Balogh Gábor képviselõtársam által felvetett problématerülethez. Ugyanezt a problémát részben Horváth Lajos képviselõtársam módosító indítványa is érinti. Arról a népességrõl szeretnék nagyon röviden szólni, amely minden társadalombiztosítási ellátás nélkül él, minden egyéb jövedelem nélkül élõ idõskorúakról van szó. Számukat igazából még nem mérték föl, hozzávetõleg 60- tól 100 ezer fõig élhetnek az országban. Elégedetlenségemnek és elégtelenségi érzésemnek szeretnék hangot adni, mert sem az 1991-es állami költségvetésben, sem abban a társadalombiztosítási idei költségvetésben, amelyet valószínûleg el fogunk fogadni a holnapi nap folyamán, speciálisan erre a népességcsoportra vonatkozó támogatási rendszer nem épül ki. Annál is inkább aggályosnak érzem ezt, mert én itt egy számot említettem. Meglehetõsen sajátos életsorsok húzódnak meg e számok mögött. Olyan népességcsoportról van ugyanis szó, amely nem valószínû, hogy jelentkezik az ellátó rendszerben. Nem várható az, hogy ezek az emberek fogják igénybe venni azokat a szociális támogatásokat, amelyeknek különbözõ forrásai és lehetõségei egyébként rendelkezésre állnak. Jórészt vidéki, tanyán vagy mezõvárosok peremkerületeiben lakó és elsõsorban idõs asszonyokról van szó, akik azért maradtak minden jövedelem és társadalombiztosítási ellátás nélkül, mert annak idején, évtizedekkel ezelõtt földjüktõl megfosztották õket, és legfeljebb férjük tudott tsz-tag lenni, õk maguknak lehetõségük nem volt a tsz-be való bekerülésre, és ezért maradtak ellátás nélkül. Most én sem tudok e népességcsoport problémájának megoldására határozott javaslatot tenni, mindenesetre jelezni kívánom azt, hogy mégiscsak valami biztatást talán lehet mondani. A készülõ szociális törvényben ugyanis várhatóan állampolgári jogon a szociális támogatásoknak egy bizonyos mértéke deklarálásra fog kerülni. Addig is szeretném az önkormányzatok szíves figyelmébe ajánlani ezt a népességcsoportot, elérhetõségük, illetve az õ jelentkezésük nehézségei okán. A második témakör, amelyrõl említést szeretnék tenni, majdhogynem okafogyottá vált. Freund Tamás iménti hozzászólásakor nagyon megörültem, amikor említette, hogy a gyógyszerár-támogatás 3 milliárd forintos csökkentését célzó szabad demokrata javaslatot visszavonják. Azonban látom, hogy az 1452-es számon beterjesztett újabb módosításukban ennek az elõzõ javaslatuknak a visszavonása csak részleges, amennyiben nem 3 milliárd forinttal kívánják csökkenteni a gyógyszerár-támogatásokra tervezett összeget, hanem 1 milliárd forinttal, és ezt egy számítógépes rendszer kiépítésére kívánják fordítani. Azaz a probléma lényege - bár más számokkal - változatlan maradt. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a gyógyszerár-támogatás mértékének bármilyen nemû csökkentése a gyógyszerforgalmazás jelenlegi rendszerében gyógyszerár-emeléssel jár. Hozzávetõleges számításaink szerint az eredeti javaslat az egyébként is várható gyógyszerár-emelésen túlmenõ további 70%-os gyógyszerár-emelést eredményezett volna. Ez az elõttünk levõ új módosított javaslat - tehát az 1 milliárdos javaslat - ezt a mértéket hozzávetõlegesen 25-30%-ra csökkentené. Szeretnék néhány hangsúlyozottan szakmai szempontot felsorakoztatni, most már nem a visszavont, hanem az újabban beterjesztett módosító javaslat elutasítása érdekében. Mindenekelõtt arra hívnám fel a figyelmet, hogy a gyógyszerfogyasztás valóban aggályosan magas mértéke egyáltalán nem az ártámogatások rendszerével függ össze elsõsorban, hanem - ha úgy tetszik - egészségszociológiai okokkal. Elsõsorban az orvosi gyakorlat jellegével függ össze, amely sokszor a valódi problémát megkerülõ és a könnyebb ellenállás irányába elmozduló módon kritikátlanul, indokolatlanul rendel gyógyszereket a betegek számára. Itt hivatkozhatnék például a neurózisra, az esetek többségében gyógyszeres kezelést nem igénylõ betegségkategóriára, amely épp az orvosi alapellátás elégtelensége miatt az indokolatlan gyógyszerfogyasztásban meglehetõsen nagy mértékben vesz részt. E betegségcsoportnak indokolatlan a gyógyszerellátása. Ugyanakkor - nem szeretném ezt most különösebben részletezni, de - a betegszerep hagyományos magyarországi értelmezése és a magyarországi társadalmi, pszichológiai kulturáltságnak egy bizonyos sajátossága is alátámasztja azt a tényt, hogy Magyarországon a gyógyszer, a tabletta és a személyiség közötti kapcsolat meglehetõsen szoros. Oly mértékben, hogy fõleg azokban a korcsoportokban, amelyek egyébként a gyógyszerfogyasztásban az élen járnak - nevezetesen a nyugdíjasokra utalnék -, a fogyott gyógyszerek 46%-át használják; szinte a létezés, az identitás velejáró eszköze a gyógyszerfogyasztás. Nagyon aggályosnak tûnik tehát egy puszta adminisztratív beavatkozástól - lett légyen az számítógépes rendszer kiépítése - azt várni, hogy a gyógyszerfogyasztás érdemben csökkenthetõ legyen. Még egy szempontját szeretném annak megvilágítani. Itt valójában drogkérdésrõl van szó, hiszen valamennyi gyógyszer a drogcsoportba tartozik, a drogok kategóriájába tartozik, és világszerte évtizedes tapasztalat az, hogy a drogfogyasztás csökkentésében a kínálatcsökkentõ stratégia legfeljebb részeredményeket hozhat, és elsõsorban a keresletcsökkentõ stratégiának lehet értelme. Összefoglalva az ezzel kapcsolatban elmondottakat, tehát messzemenõ aggályaimat szeretném kifejezni a tekintetben, hogy egy adminisztratív lépés, amely - zárójelben említem és hangsúlyozom még egyszer - gyógyszerár-emeléssel is jár, érdemben csökkentené a magyar népesség gyógyszerfogyasztását. Végezetül pedig harmadik témámként szeretnék utalni arra a módosító javaslatra, amelyet Arató Géza képviselõtársammal együtt nyújtottunk be, és amely módosító javaslat a következõ. Javasoljuk azt, hogy a társadalombiztosítás ez évi költségvetésében a gyógyító, megelõzõ ellátások finanszírozására fordítható összegbõl 150 millió forintot a társadalombiztosítás különítsen el, mégpedig egészségmegõrzõ, mentálhigiénés célokra, amelyet gyógyító intézmények, egészségügyi intézmények pályázhatnának meg. Nem kívánom részletesen indokolni ezt a módosítási javaslatot. Utalok rá, hogy a szociális és egészségügyi bizottságban e javaslat teljes körû támogatásban részesült, mégis szeretnék utalni a magyar társadalom tragikus mentálhigiénés állapotára, amely a neurózisgyakoriság rendkívül magas voltában nyilvánul meg többek között; egyes adatok szerint a körzeti orvosokhoz fordulók 20, más adatok szerint 70%-a neurotikus. Hivatkoznék az alkoholfogyasztás szintjére, mely Európában tudomásom szerint az ötödik érték, az öngyilkossági mutatókra, mely világviszonylatban is kiemelkedõen magas, és az újabban terjedõben lévõ kábítószer-problémára, és mint ennek a problémahalmaznak - amelynek eredménye az, hogy valóban egy ma megszületõ magyar gyermek, és itt elsõsorban hímnemû gyermekrõl van szó, életesélyei Európában a legrosszabbak, és körülbelül azon a szinten állnak, mint a harmincas évek Magyarországán -, tehát hogy ennek a problémahalmaznak az eloszlása különösen tragikus, ugyanis ebbõl az egész nagy problémahalmazból az ország keleti része kétszeres-háromszoros súllyal vesz részt, mint a nyugati része. E probléma kezelése csak megelõzõ és a mentális lehetõségek hangsúlyozása révén érhetõ el. Tulajdonképpen nagyon kevés az az összeg, amit mi egészségmegõrzõ mentálhigiénés programok finanszírozására garanciális jelleggel javasolunk elkülöníteni a társadalombiztosítás költségvetésében, mégis azért terjesztettük be ezt a módosító javaslatot, és a viszonylag csekély összeg ellenére is azért tartjuk feltétlenül elfogadandónak, mert jelzésértékûnek szánnánk a magyar egészségügy számára, abban a vonatkozásban, hogy a döntéshozók - lett légyen kormányzati vagy parlamenti döntéshozók - tudatában vannak a problémák súlyosságának, és tudatában vannak annak, hogy az ilyen típusú problémákat és általában minden egészségügyi - akár testi, akár mentális - problémát csak a megelõzés stratégiájával lehet kezelni. Nagyon bízunk abban, hogy egy nagyobb lehetõségekkel rendelkezõ népjóléti költségvetés - vagy ha úgy tetszik, állami költségvetés - és egy nagyobb lehetõségekkel rendelkezõ biztosítási költségvetés ezt az elvet fogja érvényesíteni majd a jövõben, és a jelzésünk Arató képviselõtársammal valójában az lenne az egészségügy számára, hogy mi a magunk részérõl - és reméljük, ebben a tisztelt Ház egyetértésével találkozunk - azon leszünk, hogy a magyar egészségügyben a megelõzés mint stratégiai irányváltás a jövõben minél fokozottabb súllyal jelenjék meg. Köszönöm, tisztelt Képviselõtársaim, a figyelmet. (Taps.)