Tartalom Elõzõ Következõ

SOLT OTTILIA (SZDSZ): Elnézést kérek, nem fogok visszaélni a Ház türelmével, csak személyes vitánk miatt kértem egy mondat erejéig szót. Egyrészt nem akartuk azt mondani, hogy a szocialisták azért találták ki az egészet, hogy a magas jövedelmûek jól járjanak, csak felhívtuk a figyelmet arra, hogy a két javaslat között ez a különbség. De nem ez a lényeges, hanem az, hogy én azt gondolom, hogy akármennyire szeretnénk, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács nagyon komoly részt kapjon a törvény-elõkészítésben és a törvényhozás háttérmunkáiban is, de mégsem gondolom, hogy a parlamenti pártokat kötelezi az a menetrend, ahogy az Érdekegyeztetõ Tanács és a Kormány egymással tárgyalt. Tehát az nem lehet oka egy parlamenti párt koncepció-kidolgozásának, illetve álláspontjának bizonyos kérdésekben, hogy úgy mellékesen az Érdekegyeztetõ Tanács és a Kormány egymással már tárgyalt. Ez teljes egészében a Kormány felelõssége, hogy úgy terjeszti elénk a törvényjavaslatokat, hogy legyen idõ ezeknek a köröknek a végigfutására, vagy pedig úgy, hogyha ma azonnal nem döntünk valamit, akkor holnap a nyugdíjasok nem kapják meg az emelt nyugdíjukat. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage