HAVAS GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársak! Számos, elõttem elhangzott hozzászóláshoz kapcsolódva szeretnék néhány szót szólni arról a Solt Ottiliával közösen beadott javaslatról, amely éppen a nagy vitát kiváltott, a nyugdíjak megállapításával kapcsolatos szabályozást kívánja módosítani. Mindenekelõtt hangsúlyozni szeretném, hogy javaslatunk - és ebben nem különbözik sem Vass István, sem Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslatától - többek közöttt azt is eredményezné, hogy a nyugdíjak megállapítására vonatkozó egyik legfontosabb szabály, amely a nyugdíj nagyságát döntõen meghatározza, törvényi szintre emelkedjék, hiszen mindmostanáig ezt csak minisztertanácsi rendelet szabályozta, és megengedhetetlen, hogy egy ilyen fontos kérdés ne törvényi szinten legyen szabályozva. A törvényi szabályozás ugye, nagyobb legitimációt adhat a nyugdíjak szabályozásának, és ehhez szorosan kapcsolódik az a probléma, amelyet Kósáné Kovács Magda vetett fel, amikor szemünkre vetette, mintegy a szabad demokraták szemére vetette, hogy itten megfelelõ érdekegyeztetés nélkül, illetve az Érdekegyeztetõ Tanács véleményének figyelmen kívül hagyásával született egy módosító javaslat. Tudjuk, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács az õ javaslatukhoz, tehát Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslatához hasonlóan lényegesen magasabbra kívánta tolni a sávokat. Ezt mi is szerettük volna, és javaslatunk elsõ formája így is fogalmazódott meg, de aztán be kellett látnunk, hogy ebbõl két súlyos hátrány is következik. Az egyik súlyos hátrány az, hogy ha feljebb toljuk a sávokat, ez nem igazán azoknak kedvez, akik az adott sávokba beleesnek, amelyeknél a figyelembe vett jövedelemrészt megváltoztattuk vagy növeltük, hanem a feljebb lévõ sávokban, mert a továbbgyûrûzõ hatása ezeknek a változtatásoknak így érvényesül, tehát nem igazán a tíz- és húszezer forint közötti közepes jövedelmûek nyugdíját növeli meg, hanem a húszezren felüliekét, és leginkább a legnagyobb jövedelmûekét. A másik súlyos következménye pedig az, amelyre itt Soós Károly Attila hozzászólása is utalt már, hogy tovább nyitja az ollót azok között, akik az elmúlt években mentek nyugdíjba, illetve azok között, akik régen mentek nyugdíjba. Ha veszünk két olyan embert, akiknek a szolgálati ideje teljesen azonos, és a jövedelme a mindenkori átlaghoz viszonyítva szintén többé-kevésbé azonos, akkor tehát minden ilyen szempont azonossága esetén is óriási különbség lesz a nyugdíjuk között aszerint, hogy most, az elmúlt egy-két évben vagy tizenöt évvel ezelõtt mentek nyugdíjba. A tizenöt évvel ezelõtt nyugdíjba mentek jövedelme ma már elképesztõen alacsony, függetlenül attól, hogy akkor közepes vagy magas jövedelemmel mentek nyugdíjba, és köztudomású, hogy a reálértéke a nyugdíjuknak számos esetben legalább 50 %-ot csökkent a nyugdíjba menetelük óta. Éppen ezért teljesen érthetetlen Palotás Jánosnak az a követelése, és ily módon az elhárítása annak, hogy az alacsony nyugdíjakat emeljék, hogy itt kizárólag szigorúan biztosítási alapra helyezkedve a keresetet és a szolgálati idõt kell figyelembe venni, hiszen - mint az átlalam elmondott példa is mutatja - ez nagyon relatívan mûködik a nyugdíjba menetel idõpontja szerint. Egyébként is, ha Palotás János szociális demagógiának nevezte az általa bírált megnyilvánulásokat, akkor én leginkább antiszociális demagógiának tudnám nevezni az õ felszólalását. (Taps a bal oldalon és balközépen.) Palotás János ténykedésébõl leginkább arra következtetek, hogy õ elképzel egy körülbelül 10 %-os elitet, amelynek nem kell sem adót fizetnie, sem nyugdíjjárulékot fizetnie (gyér taps) , mert elegendõ, ha a közterheket a közepes és alacsony jövedelmûek viselik. Magabiztosságához képest meglepõ tájékozatlanságot is elárult Palotás János, hiszen itt hosszasan beszélt a C változatról és ennek hátrányairól, holott - mint erre Kulin Sándor képviselõtársam is utalt - tegnap teljes egyhangúsággal az egész tisztelt Ház a szociális bizottság elõterjesztését támogatta, és mint erre ugyancsak utalt Kulin Sándor képviselõtársam, ez a változat a biztosítási elvet igen nagy mértékben figyelembe veszi. Tehát ez a szociális bizottság által elõterjesztett változat valamiképpen korrigálja azt a szörnyû ollót, azt a nagy különbséget, amely a régen nyugdíjba vonultak és az elmúlt idõszakban nyugdíjba vonultak között tátong, és ha nagyon fölnyomnánk azt a bizonyos degresszív skálát, akkor ezt a különbségmérséklést tüntetnénk el. Tehát én a magam részérõl ezért nem tudom elfogadni Csehák Judik és Kósáné Kovács Magda javaslatát. De nem tudom azért se elfogadni, mert ez a javaslat istenigazából a magas jövedelmûeknek kedvez. Palotás János utalt arra, hogy nem szabadna a nyugdíjrendszerbe semmiféle féket beépíteni, nem szabad semmiféle degresszivitást alkalmazni, mindenkinek jövedelemarányosan kell a nyugdíját megkapnia. Nos, szeretném figyelmeztetni Palotás Jánost arra, hogy a nyugati országokban, ahol minden egyéb szempontból teljesen biztosítási elvû nyugdíjak vannak, ott is alkalmaznak valamilyen plafont szinte minden esetben, és a kiemelkedõen magas jövedelmeket egyszerûen nem veszi be az általánosan kötelezõ társadalombiztosítás, annak ellenére nem veszi be, hogy a járulékot ugyanolyan arányban kell fizetni utána, mint az összes többieknek. Ebbõl az elvbõl is kiindulva gondoltuk azt, hogy a jelenleg érvényes szabályozással ellentétben a degresszivitást a fölsõbb sávokban is folytatni kell, hiszen pillanatnyilag az a helyzet, hogy 60 %-nál a degresszivitás megáll, és a legmagasabb jövedelmûek is a magas jövedelmi sávokba tartozó jövedelmük 60 %-a után kapnak nyugdíjat. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy az ebben az évben megszületõ társadalombiztosítási törvénynek mindenképpen a plafont valamilyen formába be kell építenie, és addig semmi értelme annak, hogy az ebben az évben nyugdíjba vonulók egy része olyan kiugróan magas nyugdíjhoz jusson, amely a késõbbiekben bántani fogja a társadalom igazságérzetét, és ellentétben áll majd a nyugdíj késõbbi szabályozásával, és ily módon lesz egy csoport, amelynek a nyugdíját senki sem fogja tudni elfogadni. Éppen ezért gondoljuk azt, hogy a degresszivitásnak mindenképp tovább kell folytatódnia. Kósáné Kovács Magda azt mondta, hogy ellentétben az általunk hirdetett elvvel, az általunk elõterjesztett javaslat a tíz- és húszezer forint közötti jövedelmûeket hátrányosabban érinti, mint a jelenlegi szabályozás. Ez egyszerûen nem igaz. Igaz, nem jelentõs mértékben, de a tíz- és harminckét ezer forint közötti átlagkeresetûeket elõnyösen érinti ez a javaslat. 32 000 forintnál válik azonossá a nyugdíj mértéke a jelenlegi szabályozás, illetve az általunk javasolt szabályozás szerint, és az igaz, hogy 32 000 forint fölött a jelenlegi szabályozás magasabb nyugdíjakat tesz lehetõvé, és még magasabb nyugdíjakat tesz lehetõvé Csehák Judit és Kósáné Kovács Magda javaslata, olyan mértékig, hogy 80 000 forintnál - ami ma még ugye abszurdnak tûnik, de kivételként azért már létezik 80 000 forintnál - a mi javaslatunk szerinti nyugdíj alapját képezõ összeg 17 000 forinttal kevesebb, mint az õáltaluk javasolt változatnál. Mindezek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy javaslatunkat szíveskedjen támogatni. (Taps.)