IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! A szóban forgó törvénymódosítás kapcsán egy olyan kédést érintettem, amely az elmúlt évtizedekben rendezetlen volt. Jelesül a lelkészek öregségi és betegségi ellátásáról van szó. 1416-os számon és azután 1448-as számon nyújtottam be módosító indítványt, amelyben javasoltam, hogy a törvény 39., illetve 54. §- ába kerüljön be egy-egy fél mondat arról, hogy a lelkészi szolgálatban eltöltött idõ is munkaviszonynak számít és a nyugdíjjogosultságot ezen a címen is meg lehet szerezni. Nyilván meglepi azokat, akik nem mozogtak ilyen körökben, hogyan is maradhatott el az elmúlt évtizedekben ennek a rétegnek a biztosítása. Tudni kell azonban, hogy az elmúlt négy évtizedben az elfogult állami propaganda a lelkészi szolgálatot nem minõsítette munkának, illetve a zûrzavart mi sem jellemzi jobban, minthogy 1961 elõtt a Szabadegyházak Tanácsához tartozó egyházak lelkészeinek a munkáját elfogadta munkaviszonynak, hozzátéve azonban, hogy õket nem tekinti egyházi személyeknek. Az úgynevezett népegyházakhoz tartozó lelkészeket egyházi személyeknek tekintette, ám az õ tevékenységüket nem tekintette munkának, és ezért az õ befizetéseiket nem fogadta el. Hogy ezt a rendetlenséget megszüntesse, 1961 után a szabad egyházakhoz tartozó lelkészek befizetéseit sem fogadta el a társadalombiztosítás. Ekkor az egyházügyi rendõrség begyûjtötte a még kint lévõ munkakönyveket azoktól, akik ezt hajlandók voltak odaadni. Nem hoztak magukkal ezek a rendõrök írást arról, hogy ki is kéri ezeket a munkakönyveket. Éppen ezért a lelkészek most nem tudják okmánnyal bizonyítani a szolgálati idejüket, munkakönyvük nem lévén, és hosszas megalázó igazoláskérésekkel volnának csupán erre képesek. Jelenleg azonban nincs is lehetõségük arra a törvény szerint, hogy nyugdíjra jogosultak legyenek. Saját nyugdíjintézetet azért nem állíthattak fel, mert erre anyagi lehetõségük nem volt. Mint tudott, ingatlanaik jelentõs részét elveszítették, és az a kis összeg, amit erre gyüjtögettek, meglehetõsen szerény volt. Na most van a törvény végrehajtási rendeleteiben egy-két hely, melyeknek alapján ennek a kérdésnek a méltatlan rendezése elképzelhetõ lenne. Éspedig például a rendelet 427. §-a, melynek a címe külön szervezett iskolák, tanfolyamok hallgatóinak társadalombiztosítási ellátása. Ehhez a paragrafushoz, a Kormányrendeletnek ehhez a paragrafusához egy mondatot illesztettek, amely arról szól, hogy ennek a rendelkezésnek a megfelelõ részeit alkalmazni kell egyházak keretein belül mûködõ intézmények tagjainak társadalombiztosítási ellátására is. Tehát ez az egyházak keretein belül mûködõ intézmények dolgozóinak a nyugellátására vonatkozik csupán. Azután szintén a rendelet 167. §-a szól arról, hogy a szolgálati idõ számításánál akkor lehet figyelembe venni a lelkészként szerzett idõt, ha az illetõ a lelkészi szolgálat elõtt vagy azután annyi idõt szerzett, amennyi a nyugellátáshoz szükséges. Élt is ez a gyakorlat, sõt aki jogosultságot akart szerezni, az elment - mondjuk - biztosítóügynöknek, vagy egy termelõszövetkezet jogászának, vagy valami más egyébnek, és ott szerzett magának jogosultságot nyugdíjra, de ebben az esetben törölték a lelkészek lajstromából, feltehetõen a statisztika miatt. Az én javaslatom - amely két paragrafust is érintene - ezt a rendetlen helyzetet rendezné. Miután a szociális bizottság jelentésében két számon is szerepel ez a javaslat, két paragrafussal kapcsolatban, én az egyiket - hogy megkönnyítsem a dolgunkat - visszavonnám. Hiszen - ismétlem - ugyanazt a dolgot két paragrafussal kapcsolatban említi. Ráadásul az egyiknél egy kis gépelési hiba is van, és ezt viszonylag könnyû szívvel visszavonom; tehát a szociális bizottság jelentésében a 2. pont alatt szereplõ módosítást visszavonom. Ha úgy teszi majd fel elnök úr szavazásra, hogy külön-külön, akkor kérem, ezt a pontot visszavonom. Tehát a 39. §-sal kapcsolatban módosításom nem áll, de fenntartom az 54. §-sal kapcsolatos módosítást. Annyit hadd mondjak még, hogy az én javaslatom nem teszi kötelezõvé azt, hogy az egyházak kössenek megállapodást a társadalombiztosításra. Nem kötelezõ biztosítani a lelkészeket, csak a lehetõséget kell biztosítani a számukra, hiszen elképzelhetõ, hogy korlátozott körû ellátást fognak igényelni; például a római katolikus kollégáim gyesre vagy egyéb dologra nem fognak igényt tartani. Tehát nem fogják ugyanazt a mértéket fizetni, azt a 43 %-ot, hanem megállapodnak majd a Társadalombiztosítási Fõigazgatósággal. Mindezek után hadd tegyem még hozzá, hogy miután a törvény - és nem a rendelet - felsorolja, illetve felsorolásában megemlíti a bedolgozást, mint számításba vehetõ idõt, sõt a munkásmozgalomban eltöltött idõt is, engem mélységesen meglep, hogy mindkét bizottságban - a szociális bizottságban is és a törvényelõkészítõ bizottságban is - a kormánytöbbség az én indítványomat leszavazta, és úgy gondolják, hogy elég ennek a kérdésnek kormányrendeleti szinten való szabályozása. Jelesül a 167. §-ban elhagynák azt a részt, amely ugye arról szól, hogy a lelkészek szolgálati idejét csupán akkor lehet figyelembe venni, hogyha másként is szereztek maguknak idõt. Azonban ezzel a lelkészek nyugdíjjogosultsága megint kegy lenne. Tehát a Kormánytól függne. És ha a bedolgozók munkaidejét a törvényben lehet szabályozni, megfoghatatlan számomra, hogy a lelkipásztorok tevékenysége miért nem szerepelhet a törvény felsorolásában. Köszönöm szépen. (Taps.)