SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a külügyi bizottság titkára: Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Több mint kétórás, rendkívüli felelõsségteljes vita után jött létre a Magyar Köztársaság Országgyûlése külügyi bizottságának az a többségi állásfoglalása, amely önök elõtt fekszik és 1444-es szám alatt elolvasható. A vita nem azon alakult ki és nem az volt a tárgya, hogy szükség van-e egyáltalán ilyen állásfoglalásra, ebben nem tért el egyetlenegy frakció, egyetlenegy képviselõ véleménye sem. Az alapvetõ különbség a többségi álláspont és a FIDESZ álláspontja között - amelyet önök az 1445-ös pontban olvashatnak, s amelyet Rockenbauer Zoltán ismertetni fog - elsõsorban arra vonatkozott, hogy milyen kormányzati kötelességek fakadnak a kialakult helyzetbõl. Alapvetõen az az állásfoglalás, amelyet e vitában elfogadtunk, úgy érzem, az elmúlt napok eseményeinek fényében nem kíván különleges indokolást. Hivatkozhatunk a magyar Országgyûlésnek egy korábbi, kevésbé vészterhes, de azért nagyon aggasztó helyzetben hozott határozatára: 1990. május 3-án a blokád ellen a Magyar Köztársaság Országgyûlése már hozott egy határozatot, amelyben kifejezte szolidaritását a litván néppel, s kifejezte elkötelezettségét a litván nép szuverenitása és függetlensége iránt. Ma, amikor a litván parlamentet páncélosok veszik körül, ma, amikor a litván nép függetlenségének és szuverenitásának a legnehezebb óráit éli, úgy hiszem, hogy a magyar Parlament nem maradhat néma! Ismeretesek a történelmi párhuzamok, ezekre felesleges felhívnunk a figyelmet; 1956 figyelmeztet minket arra, hogy elhagyatottan, egy nagyhatalommal szemben mennyit érhet még a szimbolikusan kifejezett tiltakozás, támogatás, szolidaritás is! Amikor a Magyar Köztársaság Országgyûlésének külügyi bizottsága az említett állásfoglalását megfogalmazta, akkor több szempontot tartott szem elõtt, és nagyjából ezeket a szempontokat juttatja kifejezésre az az állásfoglalás, amelyet önöknek tisztelettel elfogadásra ajánlunk. Elõször is szükségesnek éreztük kifejezni legmélyebb szolidaritásunkat a litván néppel és a litván nép egyedül törvényes, szabadon választott képviseletével, a litván népszuverenitás letéteményeseivel, a litván parlamenttel, azokkal a képviselõkkel, akik most valóban a fegyverekkel dacolva ülnek a litván parlament épületében. Szükségesnek tartottuk, hogy a leghatározottabban elítéljük azt a katonai akciót, fegyveres agreszsziót, amelyet Litvánia ellen ezekben a napokban elkövettek. Felhívással kívánunk fordulni továbbá a népi küldöttek kongresszusához, tegyenek meg mindent, ami szükséges és ami lehetõségükhöz mért és ami hatalmukban áll, hogy az agresszió megszûnjön, hogy megszakadjon az intervenció Litvániában. Továbbá fontosnak éreztük - a mai miniszterelnöki és külügyminiszteri nyilatkozat után is -, hogy felhívással forduljunk a magyar Kormányhoz is, részint azért, hogy fokozza diplomáciai erõfeszítéseit a helyzet békés megoldása érdekében, részint az említett térségben ebben a kérdésben máris konzultációban álló két országgal, részint minden más országgal, amely hajlandó ebben az ügyben együttmûködni a demokratikus népek közösségével. Ugyanakkor arra is felhívtuk a magyar Kormányt, hogy humanitárius segítséggel és annak megszervezésével és irányításával fejezze ki ezt a szolidaritást, amely a magyar népben, a magyar Parlament képviselõiben, s úgy hiszem, hogy minden politikailag felelõsségteljes személyben él és megvan Litvánia iránt. Ezentúl szeretnénk kérni azt - ez a külügyi bizottság álláspontja volt -, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlésének elnöke, amikor eljuttatja állásfoglalásunk szövegét a litván parlament képviselõihez, valamint a népi küldöttek kongresszusához, ehhez mellékeljen egy kísérõlevelet, és a kísérõlevélben, amelyet a litván parlamenthez intéz, külön említse meg, hogy a magyar Parlament tagjai részvétüket kívánják nyilvánítani az áldozatok hozzátartozóinak. Úgy hiszem, hogy nem szükséges hosszabban érvelni bármelyik állásfoglalás elfogadása mellett. Én nem is teszem ezt. Megkérdezem elnök urat, hogy szükségesnek tartja-e azok után, hogy minden képviselõ kézhez kapta mindkét határozat szövegét, hogy én felolvassam az 1444-es számú, tehát a külügyi bizottság többségi határozatának szövegét. Amennyiben szükségesnek tartja, felolvasom, amennyiben nem, akkor én elállok tõle.