DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Engedjék meg, hogy a szóban forgó törvényjavaslattal kapcsolatban megemlítsem, hogy e honban nem kevés azoknak a száma, akik az 1956-os magyar forradalom, illetve az azt követõ megtorlás következtében a nyugdíjaztatás alkalmával vagy a leendõ nyugdíjaztatás alkalmával hátrányos helyzetben vannak. Az egyszerûség kedvéért a saját esetemet említem meg precedensként. 1990. március 31-ével mentem nyugdíjba. A nyugdíjamba nem számítódik be 1957. március 13-i letartóztatásomtól 1963. április 29-i börtönbõl való szabadulásom idõpontja közé zárt idõszak. Annak ellenére nem számítódik be a nyugdíjamba, hogy munkaviszonyból tartóztattak le, semmiféle egyéb cselekménnyel, mint politikai cselekmény, nem tudtak elmarasztalni. Meg kell még azt is említenem, hogy a börtönben a börtönszabályok szerint kihirdették nekünk, hogy a munka a börtönben kötelezõ. Ha nem dolgoztam ott, akkor az nem rajtam múlott. A másik: a börtönkeresményünkbõl öregségi és egyéb százalékokat vontak le. Szíveskedjenek az illetõ szakbizottságok ezeknek az embereknek a hátrányait is valamilyen módon kiküszöbölni, hiszen még jó néhányan most mennek nyugdíjba, ennek az idõszaknak végsõ soron a fiataljai, akik akkor még kiskorúként vagy közvetlenül a felnõttkor küszöbén kerültek be a börtönbe. (Taps.)