DR. EKE KÁROLY (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A független képviselõk nevében szólók és mi is a C változathoz benyújtott bizottsági módosító indítványt támogatjuk. Tesszük ezt azért, mert úgy érezzük, hogy találkozik a legszélesebb rétegek egyetértésével, annál is inkább, mert ezt javasolta az Érdekegyeztetõ Tanács és a Nyugdíjasok Kamarája is nagy örömmel fogadta ezt a javaslatot. Amikor mi, képviselõk szorgoskodunk és örülünk annak, hogy egy szakbizottság ilyen széles látókörûen és ennyire aktívan próbálja elosztani azt, ami rendelkezésre áll, nagyon örülünk és azt tudom mondani a tisztelt nyugdíjasoknak, hogy õk is örüljenek ennek. Ha látták volna, hogy a társadalombiztosítási fõigazgató és munkatársai, a minisztérium közigazgatási államtitkára milyen aktívan vett részt ebben a munkában, a bizottság szinte minden tagja serénykedett, hogy jól ossza el ezt a pénzt, akkor biztosan fokozódik az örömük. De mi arcokat látunk magunk elõtt, olyan arcokat is, akik a bevásárlás után jönnek ki a közértbõl, vagy a piacon nézegetik, hogy elfogyott a pénz, és mi maradt a kosárban. Mi jól tudjuk azt, hogy az a megoldás, amit most a Parlament véghezvisz, az tulajdonképpen nem a teljesség, sõt messze nem a teljesség és meg kell állapítani, hogy sokkal rombolóbb és sokkal lendületesebb az infláció, amelyik kiszedi az Önök kosarából az árukat, és ezt kellene valahogy még inkább pótolni, és ennek az érdekében még több összefogásra lenne szükség. Az én véleményem az - ahogyan az elõttem felszólalók is már elmondták -, az összes pénzt ki kellene osztani a nyugdíjasoknak, ami ebben az évben rendelkezésre áll, minél elõbb, hogy az inflációt kivédjük, amennyire csak lehet. Felvetek itt egy kényes kérdést, most mi országgyûlési határozatban kívánjuk megszabni, hogy mit tegyen a Kormány, hogy bonyolítsa le a nyugdíjak emelését. Nekünk, független képviselõknek az a véleményünk, hogy mindezt törvényben kellene megtenni. Az Országgyûlésnek magának kellene törvényben szabályozni a nyugdíjalappal, illetve a Társadalombiztosítási Alappal kapcsolatos minden kérdést. Tisztelt Képviselõtársaim! Az lenne az igazi, az lenne a jó és az lenne az elõrevivõ, ha mi ezt nem engednénk ki a kezünkbõl. Befejezésül engedjék meg, hogy Demény Pálra emlékezzek, elmondva az utolsó beszélgetésemet vele, amely halála elõtt volt. Kérdeztem tõle: "Hogy vagy Pali bácsi?" - mint ahogy mindig meg szoktam kérdezni. Azt mondja: "Nem vagyok jól". - "Pali bácsi, akkor menj haza, pihend ki magad!" - "Nem lehet, mert most minden szavazatra szükség van a nyugdíjasok javára." Azt hiszem, hogy nemcsak a nyugdíjasok tisztelhetik ezért azt az embert, aki politikai nézetei miatt 26 évet ült a börtönben, hanem tisztelheti mindenki. Köszönöm szépen. (Taps.)