SOLT OTTILIA (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elkövetkezendõ 3 napon majdnem akkora jelentõségû kérdésrõl fogunk tanácskozni, mint amilyen a költségvetés volt, hiszen a társadalombiztosítás költségvetésének az összege az állami költségvetés felére rúg, és a társadalombiztosítás mûködését módosító vagy befolyásoló törvények ennek az összegnek a rendeltetésérõl szólnak, tehát a súlya ezeknek a napoknak nagyon nagy. Különösen nagy annak a két és félmillió nyugdíjasnak, akik minden bizonnyal a televízió vagy a rádió elõtt ülve várják szorongva, hogy mit hoz számukra az 1991. év. És talán a legnehezebb a várakozás annak a másfél millió nyugdíjasnak, akinek a nyugdíja 6100 forint alatt van, akiknek a nyugdíja a kétharmadát éri el az általunk számított létminimum összegének és közülük nem jelentéktelen azoknak a száma, akiknek a jelenlegi nyugdíja a létminimum felét sem éri el. Ennek megfelelõ súllyal kellene tehát foglalkoznunk a társadalombiztosítás kérdéseivel, ha nem kötöttük volna már meg a saját kezünket akkor, amikor a társadalombiztosítás költségvetésérõl folyó vitát és a társadalombiztosítási törvények módosításának vitáját a költségvetés lezárása után halasztottuk. Az elfogadott állami költségvetés után tulajdonképpen zsákban táncolunk, amikor a társadalombiztosításról beszélünk, hiszen igazából és jelentõsen már nem tudjuk megváltoztatni azokat a kötelezettségeinket, amelyeket a költségvetés ránk tolt. Tulajdonképpen mirõl van szó? Arról van szó, hogy a különbözõ rászorult, különbözõ kiszolgáltatott rétegek: a betegek, rokkantak, idõsek, a kórházi ápolásra szorulók között labdázunk pénzekkel, hiszen új forrást a költségvetés lezárása után a társadalombiztosítási kasszába már nem tudunk bevonni akkor sem, ha itt a vita során kiderül, hogy ez a társadalombiztosítási kassza képtelen fedezni azokat a szolgáltatásokat, amelyeket a jelenlegi törvények rátolnak. Tökéletes munkát tehát nem fogunk tudni végezni, de megpróbálhatunk közösen - és meg kell próbálnunk közösen - optimális munkát végezni ezen rendkívül kedvezõtlen feltételek között, hangsúlyozom; a feltételek nemcsak azért kedvezõtlenek, mert gazdasági válságban vagyunk és nyilvánvaló, hogy a társadalombiztosítás rendelkezésére álló összegek mindenekelõtt a gazdaság teljesítõképességétõl függnek, hanem azért is, mert belementünk abba a csapdába, hogy ezekrõl a kérdésekrõl az állami költségvetés után döntünk. A legnagyobb kérdés és az elõttünk fekvõ törvényjavaslat erre vonatkozik, illetve országgyûlési határozat: mi lesz a nyugdíjakkal 1991-ben. A Szabad Demokraták Szövetségének az az álláspontja, hogy a nyugdíjak emelésére fordítható összeg minden bizonnyal nagyobb lesz az év végére, mint amennyit a társadalombiztosítási költségvetés erre a célra tervezett, és ezt nem egyszerûen vágyálomnak tekinti, hanem meg is tudja alapozni ezt a meggyõzõdését. Meggyõzõdésünket arra alapozzuk, hogy akkor, amikor a társadalombiztosítási költségvetés készült, még nem álltak rendelkezésre az év utolsó hónapjának a bérkiáramlásra vonatkozó adatok, márpedig ez a bérkiáramlás - minthogy évrõl évre így szokott lenni - lényegesen magasabb volt, mint az év eddigi hónapjaiban végbement növekedés. Ennek következtében az a bázis, amelyre az idén várható bérnövekedést építhetjük, magasabb, mint abban az idõben - ez most már tényszám - volt, amikor a társadalombiztosítás a maga terveit készítette. Joggal gondolhatjuk tehát, hogy nem felelõtlenség és nem a jövõ elprédálása az, ha a nyugdíjemelésre szánt összeg jóval nagyobb részét költjük az év eleji nyugdíjemelésre, mint amit a társadalombiztosítás tervezett, mert remélhetjük, tudhatjuk, hogy lesznek olyan bevételei a társadalombiztosításnak az év végéig, amelyek a második lépcsõs nyugdíjemelést lehetõvé teszik, nem kisebb mértékben, mint ahogyan azt a társadalombiztosítás tervezte. Röviden tehát, jelentõsen - a mi eredeti indítványunk szerint -, legalább 10 milliárd forinttal nagyobb összeg fordítható az év eleji nyugdíjemelésre, mint ahogyan az elõttünk fekvõ költségvetési törvényjavaslat tartalmazza, illetve amit az országgyûlési határozati javaslatok igyekeznek valamilyen elv alapján igazságosan szétosztani. Szögezzük le tehát, hogy mi többet szeretnénk, és ebben támogatjuk a szociális bizottság C variánshoz kapcsolt módosító indítványát, ugyanis rendkívül jónak tartjuk azokat a szempontokat, amelyeket ez a módosító indítvány magába foglal, vagyis azt, hogy a nyugdíjemelés jelentõsebb részét a biztosítási elv alapján osztja szét, ugyanakkor, mivel nagyobb összeget oszt szét, mint a kormányelõterjesztés, a szociális szempontokat is érvényesíteni tudja, hiszen a minimális nyugdíjemelés eszerint a tervezet szerint legalább 1000 forint. A szabad demokraták módosító indítványai még egy nyugdíjra vonatkozó módosítást tartalmaznak, pontosan azt, amelynek a jogosultságát az elõttem szóló szocialista párti képviselõtársam megkérdõjelezett. Ez az indítvány egyrészt beemeli a törvénybe a nyugdíjmegállapításra vonatkozó szabályokat - ezt most már többen taglalták, nem érdemes hosszasan magyarázni, hogy ez eddig kormányhatáskör volt, de úgy látszik, hogy mindenki helyesnek tartaná, ha legalábbis egyelõre, ez a Parlament hatáskörébe kerülne, tehát törvényszinten szabályozódna. Mi azonban úgy véljük, hogy nemcsak a társadalmi igazságosságot, hanem mindenekelõtt a nyugdíj biztosítási jellegét domborítja ki és támasztja alá, ha azt a degresszivitást, amely a jelenlegi nyugdíjmegállapításban érvényesül, vagyis egy bizonyos jövedelemszint feletti jövedelemrészek csökkentett beszámítását a nyugdíjalapba, ezt továbbvisszük és ugyanakkor elcsúsztatjuk a jelenlegi szintrõl magasabbra. Mi is szükségesnek látjuk ennek a skálának a csúsztatását, hiszen a ma érvényes szabályok szerint a ma nyugdíjba menõk az átlagjövedelem körüli jövedelmük után már csak csökkentett nyugdíjrészt kapnak, tehát nem számít bele a teljes jövedelmük a nyugdíjalapba. Ez semmiképpen sem szolgálja a nyugdíjak biztonságosságának az ügyét, tehát mindenképpen az a minimális feltétel, hogy ez a degresszivitás feljebb lépjen oda, ahol nagyjából az átlagjövedelmek várhatóak 1990-ben. Ezen túlmenõen azonban diszfunkcionálisnak, rossznak tartjuk a degresszivitásnak azt a skáláját, ami érvényes, hiszen viszonylag alacsony jövedelem után egységesen 60%-os beszámíthatóságot tesz lehetõvé, így tehát tulajdonképpen a mai jövedelmek mellett a közepes jövedelmûeket, a közepes sáv felsõbb régióit már erõsen lefelé nyomják. Tehát újratermelik azokat a nyugdíjakat, amelyek a legoptimistább inflációs számítás szerint is néhány éven belül karbantartásra, extra karbantartásra szorulnak. A mi javaslatunk, amelynek a részletes ismertetésébe majd a részletes vitában fogunk belemenni, igyekszik kiküszöbölni ezt a távlati hátrányt, és a következetesen véghezvitt degresszivitás ugyan hátrányosan érinti a legmagasabb jövedelmi sávba tartozókat, tehát akik idén mennek nyugdíjba, egy kicsit rosszabb feltételekkel teszik ezt, mintha tavaly mentek volna. Ám felhívom a figyelmüket arra, hogy ez a "sokaság", ez a sáv, amely a mi javaslatunkban rosszul jár, tavaly 88 ember volt! Tavalyelõttre kétszeresére növekedett a száma ennek a picike sokaságnak, tételezzük fel, hogy idén is ez történik, akkor 200 ember lesz az, aki rosszabbul jár, mintha tavaly ment volna nyugdíjba, és ezek az állampolgárok 40 ezer forint fölötti nyugdíjba beszámolható jövedelemmel rendelkeznek, tehát nem a teljes jövedelmük, hanem az átlagkeresetük az elmúlt három évben ennyi. Ugyanakkor elõnyösen érinti azokat, akik 10-20 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkeznek, és nem érinti hátrányosan azokat, akik 20-40 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkeznek. Sokkal igazságosabb nyugdíjakat tesz azonban lehetõvé, nem a szociális igazságosság, hanem a biztosítási szemlélet szempontjából, hiszen nem lesz olyan óriási a különbség, hogy valaki azonos munkából 1991-ben vagy 1985-ben ment-e nyugdíjba, tehát hogy akkori magas jövedelmû volt-e, vagy mostani magas jövedelmû, ami semmi szín alatt nem nevezhetõ a munkában bekövetkezett változásnak vagy különbségnek, hanem egész egyszerûen inflációnak. Tehát ez a nagy aránytalanság, ami ma azt jelenti, hogy a magas nyugdíjakhoz képest a közepes és alacsony nyugdíjak a hajdani magas nyugdíjak immár, ez az aránytalanság eltûnik. Felvethetnék, hogy az alsó nyugdíjsávokban, illetve jövedelemsávokban is inflációval van dolgunk, tehát miért pont a magas jövedelmûek inflációs többletjövedelmét akarjuk lefölözni ezen a módon. Igen, ez így igaz, de az alacsony jövedelmek inflációs hatását már ellensúlyozták a szociális szempontú nyugdíjemelések. Tehát a hajdani kis, közepes vagy alacsony jövedelembõl nyugdíjba menõknél az inflációs veszteség nincs meg, de a magas jövedelembõl nyugdíjba menõknél igen, szinte teljesen korrigálatlanul, és az olló a nyugdíjba menés éve szerint egyre inkább nõ, ha ezt a tompítást nem vezetjük be, illetve ennek a tavaly bevezetett tompításnak a további finomítását 1991- tõl. Nem gondoljuk azt, hogy ez a megoldás tökéletes. Szó sincs róla, nem tökéletes, egy újabb reparálása annak az agyonnyúzott, agyonfoltozott nyugdíjrendszernek, amelyet tulajdonképpen már alig lehet áttekinteni, ám szükséges mégis az elõbb elmondottak szerint. És szeretném azt aláhúzni, hogy nem mond ellent a jelenlegi nyugdíjrendszerünk logikájának, ugyanis a jelenlegi nyugdíjrendszerünknek egyáltalában nincsen logikája. Minden olyan érvelés, amely abból indul ki, hogy a biztosítási szemléletet vagy a biztosítási oldalt akarja kiemelni a jelenlegi nyugdíjrendszerünkben, és ilyen értelemben akar rajta módosítani, igazából hamis érvelés, mert ennek a nyugdíjrendszernek egyszerûen nincsenek biztosítási elemei. Ez a nyugdíjrendszer olyan szabályozással dolgozik, amely az utolsó legjobb három év átlagjövedelme alapján számítja ki az élethossziglan tartó nyugdíjakat, sajnálatos módon igen rövid élethossziglan tartó nyugdíjakat. Hol van biztosítási elv egy olyan nyugdíjalapban, amelyben három év jövedelme számít bele? Nyilvánvaló, hogy a biztosítási elv ott kezdõdik, hogy egy élet során befizetett járulékokból számolunk valamit. Egy élet során kapott jövedelembõl, ezek az érvelések tehát megítélésem szerint teljesen hamisak, amelyek valamelyik megoldást azzal akarják alátámasztani, hogy inkább biztosítási jellegû, mint a másik. Ennek a társadalombiztosításnak csak annyi köze van az igazi biztosításhoz, hogy a nevében benne van a biztosítás szó. A Szabad Demokraták Szövetségének véleménye szerint, bár sokkal kevésbé világos és látványos lépés a mi módosító csomagunknak egy másik része, mint az egyszerû nyugdíjemelés, amely mindenkinek a számára azonnal átlátható következményekkel jár, és természetesen nagyon fontos, mégis úgy gondoljuk, ha tényleg komolyan vesszük azt, hogy biztosítási irányban tovább szeretnénk lépni a társadalmi szolgáltatások tekintetében, akkor talán még a nyugdíjak direkt emelésénél is fontosabb lépés a rendteremtés ebben a társadalombiztosítási káoszban, amelyben élünk. A Társadalombiztosítási Alap mûködése rendkívüli módon problematikus, és a legfontosabb lépésnek azt tartanám, hogy az Alap egész mûködését rendbe tegyük, szabályozzuk, szabályossá tegyük. A Társadalombiztosítási Alap, amely ugyan valóban egy lépés volt a társadalombiztosítás biztosításszerû mûködése felé, az félbehagyta ezt a mûveletet, és tudottan úgy jött létre, hogy rettentõen hézagos és rettentõen elnagyolt volt a mûködésének a szabályozása. Ki volt mondva - országgyûlési határozatban, törvényszövegben és mindenféle szakvéleményben -, hogy ez az Alap nincs befejezve, hiszen hiányzik egy rendkívül fontos láncszeme: az Alapnak nincsen tulajdonosa! Megértük a Németh- kormányt, és megértük immár az Antall-kormány nyolcadik hónapját úgy, hogy ebben a kérdésben egy tapodtat sem léptünk elõbbre. Egyszerûen nem tudom megfejteni, hogy mi az a borzasztó nagy politikai ellenállás, amely lehetetlenné teszi, hogy a Társadalombiztosítási Alap és a társadalombiztosítás ügyeit végre rendbe tegyük. Tartok tõle, hogy a titok nyitja egyszerûen a nehézkesség, a hihetetlen tehetetlenség, amely ezt a nyolc hónapot a jelek szerint áthatotta, ugyanis a Parlament nem felelõs ezért. A Parlament, és ezen belül a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság hihetetlen sok mindent megpróbált azért, hogy kikényszerítse, hogy a Társadalombiztosítási Alap megnyugtatóan képes legyen mûködni. Mindezek a lépések teljesen értelmetlenek voltak, semmiféle eredménnyel nem jártunk. Most örömmel hallottuk a miniszter úr expozéjában, hogy ismét elhangzik egy ígéret, hogy átfogó társadalombiztosítási törvény születik az év folyamán. Ilyen ígéret azonban már többször elhangzott, ebben a Parlamentben is, ettõl a Kormánytól is, mégsem történt semmi! Ezért a Szabad Demokraták Szövetsége úgy vélte, hogy radikális lépésre van szükség, nevezetesen arra a radikális lépésre, hogy a leginkább zavaró elemet ebben a Társadalombiztosítási Alapban és ebben a jelenlegi mûködési rendben, vagyis az egészségügy Társadalombiztosítási Alapból való finanszírozását emeljük ki, és január elsejétõl visszamenõleg nevezzük el a jelenleg osztatlan Társadalombiztosítási Alapot két alapnak, úgy mint Társadalombiztosítási Alapnak és Egészségügyi Alapnak vagy egészségügy-finanszírozási alapnak vagy egészségfinanszírozási alapnak, egészségalapnak. Ezzel ugyan nem sok történt, de mégis elindítottuk tényszerûen azt az útvonalat, amelynek várhatóan az év végéig itt lesz a végterméke, egy mûködõképes, áttekinthetõ társadalombiztosítási finanszírozási rendszer. Ez még mindig nem lenne az utolsó lépés, hiszen a társadalombiztosítás még mindig túlságosan nagy. Ennek további ágai vannak, ezt nyilvánvalóan mindenki tudja, tehát biztosítási ágak vannak, amelyek e pillanatban össze vannak mosva a Társadalombiztosítási Alapban, és ezeket is szét kellene választani, világosan meg kellene jelölni határaikat, és pénzt, vagyont kellene hozzájuk rendelni. A legnagyobb és legfontosabb lépés azonban az egészségügy kiemelése lett volna a Társadalombiztosítási Alapból. Ez a módosító indítvány bent van, Önök elõtt van. A Kormány és a Társadalombiztosítási Fõigazgatóság nem támogatta a módosítóindítvány-csomagunknak ezt a pontját arra hivatkozva, hogy a Társadalombiztosítási Fõigazgatóság nincs felkészülve a két alap kezelésére. Azt kérdezném szerényen, hogy ha kettõre nincs felkészülve, akkor hogy lehet felkészülve ugyanezen funkciók teljesítésére egy alapon belül? Sehogy! Nincs felkészülve. Éppen ezért tartanám rendkívül fontosnak, hogy a két alap kettéváljon, és így világosan itt legyen a feladat, hogy a Társadalombiztosítási Fõigazgatóságnak és a tárcának ki kell építenie az egészségügy finanszírozásának a szervezeti rendjét. És marad a régrõl magunkkal hozott adósság, meg kell teremteni a két alap tulajdonosait. Hogy ez önkormányzat vagy nem önkormányzat, ez egy politikai vita kérdése, de az nem vitakérdés, hanem teljesen nyilvánvaló, hogy tulajdonosnak lenni kell. E pillanatban nincs ennek a 450 milliárd forintnak tulajdonosa. Egy kicsit tulajdonosai vagyunk mi itt a Parlamentben - rendkívül nehéz és túlzottan nagy felelõsséggel járó tulajdonlás. Egy kicsit tulajdonosa a népjóléti tárca, és nagyon tulajdonosa a Társadalombiztosítási Fõigazgatóság. A helyzet tarthatatlan, nem vállalhatjuk a felelõsséget a 2 és fél millió nyugdíjas elõtt a nyugdíjaikért, a potenciális 10 millió beteg elõtt a betegségükért és így tovább ilyen körülmények között. Ezért a módosító indítványaink között egy másik - amelyet azonban támogat a Kormány, mind a Társadalombiztosítási Fõigazgatóság, mind pedig a népjóléti tárca - arról szól, hogy e két kormányszervnek kötelessége május 31-ig elénk tárni törvényjavaslatokat egyrészt az Egészségügyi Alap mûködésérõl, másrészt pedig mind a két alapnak az önkormányzatáról, illetve a tulajdonlásáról. Mi önkormányzatot javasoltunk ebben a törvényjavaslatban. Remélhetõleg így fog dönteni a Ház, de hangsúlyozom, a lényeg a tulajdonos megkeresése, és végre az alapok megnyugtató, felelõs mûködtetésének a megteremtése. Az Egészségügyi Alap elkülönítésén alapszik a módosító indítványainknak egy további sora, amelyek igyekeznek kikényszeríteni az ismerten pazarló mûködés racionalizálását a tágan értelmezett egészségügyi finanszírozás területén. Az elmúlt években a sok-sok reformterv és reformkurzus között elõkelõ helyet foglalt el egyrészt a gyógyszerforgalmazás és gyógyszerfogyasztás rendjének, másrészt pedig az egészségügyi szolgáltatás rendjének a reformálása, racionalizálása, tökéletesítése. Témája volt ez - és különösen ez az utóbbi - az Ellenzéki Kerekasztalnak is, ahol alaposan megtárgyaltuk, és konszenzusra is jutottunk ebben a kérdésben, ennek a kérdésnek nem egy részletében. Mégis az egész leállt, semmi nem történt az elmúlt nyolc hónapban azokban a dolgokban, amelyekben általános megegyezés volt szakmai körökben és a politika köreiben is. Úgy véljük, hogy nincs más módja a kívánatos racionalizálás kikényszerítésének, mint a költségek kényszerû csökkentése, a költségkorlátok felállítása. Ez érvényesül a táppénzzel és a gyógyszertámogatással kapcsolatos költségvetési tételeinkben. Azt hiszem, hogy az általános vitában most többet nem beszélnék, hanem feltehetõleg rá fogunk térni a részletes vitában ennek a három törvényjavaslatot érintõ nagy, többszörös módosítási csomagnak az indoklására. Kérem, hogy a módosító indítványainkat úgy forgassák a hátralévõ egy, illetve két napban, hogy ne feledkezzenek meg azokról az általános mozgatórugókról, amiket igyekeztem itt Önöknek az általános vitában felvázolni. Köszönöm szépen a figyelmüket.

Homepage