DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Tisztelt Országgyûlés! Úgy gondolom, nem vádolhatnak engem azzal, hogy itt fel-felugrálok. Elnézést kérek, hogy a mai napon mégis harmadszor kell szólnom, de úgy hiszem, hogy valamifajta szerepzavar van a kormánypártok soraiban, hiszen ma már többedszer szólítják meg az ellenzéket, és tesznek neki mintegy szemrehányást, hogy nem akarja megszavazni az Antall- kormány költségvetését. A parlamentáris rendszer ezzel kapcsolatos sajátosságait Petõ Iván itt az elõbb szerintem világosan megmondta. Ami a Szocialista Párt konkrét tevékenységét illeti ebben a költségvetésben, szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni arra, hogy amikor Békesi László elmondta az elõbb idézett szavait, folytatta is - nevezetesen azzal, hogy felsorolta, milyen feltételek mellett tudja a Szocialista Párt a költségvetést támogatni. Ezeket a feltételeket a Kormány - és ez teljesen szuverén joga - nem teljesítette. Ebben a költségvetésben a Kormány politikája - mint minden költségvetésben a Kormány politikája - fogalmazódik meg, sûrítetten jelenik meg a politika. Nem hiszem, hogy feladata lenne az ellenzéknek, hogy ezt a politikát elfogadja. Ami konkrét magatartásunkat illeti, szeretném felhívni ismételten a figyelmet - és ez nem magyarázkodás, csak úgy látszik, hogy gyorsan felejtünk - azokra a konstruktív javaslatokra, amelyeket a Szocialista Párt tett, arra a szerepre, amelyet Békesi László a költségvetési bizottságban játszott, és említhetnék más bizottságokat is, ahol a Szocialista Párt képviselõi minden egyes alkalommal konstruktívan, esetenként a bizottsági munkát a vállukon vive vettek részt, és nagy szerepük van abban, hogy ma itt tartunk, hogy holnap a költségvetés felett szavazhatunk. (Taps.)