Tartalom Elõzõ Következõ

DR. TARJÁN LÁSZLÓNÉ, környezetvédelmi és területfejlesztési államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, szólni kell a környezetvédelmi tárca nevében is, hiszen nagyon sok módosító javaslat, észrevétel hangzott el költségvetésünkkel kapcsolatban. Mindez a két tárca, tehát a Környezetvédelmi Minisztérium és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium költségvetési tételeinek átcsoportosításával kapcsolatos. El kell hogy mondjam önöknek, a mi minisztériumunk elõirányzatai jelentõs feladat-átcsoportosításokkal jártak. A Kormány átal benyújtott költségvetésben a fejezetek címeinek egy része - pl. az Országos Mûemléki Felügyelõségé is - már az új feladatköröknek megfelelõen szerepelt. Én azt mondom, hogy az értékelést és az áttekintést az is megnehezítette, hogy utána egy kiegészítést kellett benyújtanunk 907/1 cím alatt, majd késõbb a környezetvédelmi bizottságnak a biztatására még egy kiegészítést készítettünk el - ez az, amire Ráday képviselõtársam is utalt -, s nyilván a felületes szemlélõ számára nagyon megnehezíti az egyes tételeknek és a módosító javaslatoknak az értékelését is. Ezek a kiegészítések a két minisztérium igazgatásköltségeit választották szét; szét kellett választanunk a területi szerveket, a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságokat vízügyi igazgatóságokra és környezetvédelmi felügyelõségekre. Azt hiszem, az könnyen belátható és természetes, hogy az új szervezetek kialakítása - ami ez esetben történik - többletköltséget igényel. Ezeknek a többletköltségeknek a lehetõsége viszont az állami költségvetésbe nem volt beállítható, ebbõl következett, hogy a két tárca hosszan egyeztetett. El kell hogy mondjam, és a tárca nevében is önkritikát szeretnék gyakorolni, mivel a költségvetésünknek a véglegesítése és a lezárása ilyen mértékben elhúzódott. Úgy vélem, ez korrekt, ezt meg kellett mondanom önöknek. Ezek a körülmények nehezítették meg a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium költségvetésének a véglegesítését. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a Környezetvédelmi Minisztérium a másik tárca ellehetetlenítésére törekszik, errõl szó nincs, mi csak a saját érdekeinket, tehát a környezetvédelem érdekeit próbáltuk érvényesíteni és védeni, s erre lehetõség csak ezen a kereten belül volt. A területi szervek költségvetéseinek az elkülönítése a két tárca közötti megegyezéssel és a hatósági jogkörök szétválasztásával történt. Szeretném itt még elmondani, mert ez ugyancsak nehezítette helyzetünket, s ez jelenleg is fennáll, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz új feladatkörök is kerültek. Így például a talajvédelem, az ásványvagyon-védelem, erdõvagyon-védelem. Ugyanakkor önállósodott az Országos Természetvédelmi Hivatal, és ennek az új hivatalnak újabb területi igazgatóságai is alakultak ki, nevezetesen négy természetvédelmi igazgatóság jött létre. Ezeknek a költségfedezetei sem voltak megalapozottak. A hozzászólások és a javaslatok egyértelmûen támogatják a környezetvédelmet és a többletköltségigényünket. Még a vízügy érdekében felszólaló tisztelt képviselõtársam is azzal fejezte be a hozzászólását tegnap, hogy a környezetvédelemnek több pénzre van szüksége. Igen, több pénzre van szükségünk ahhoz, hogy a legsürgetõbb környezetvédelmi, természetvédelmi gondjainkat megoldjuk, és szeretném bejelenteni önöknek, hogy amennyiben a módosítások kapcsán többletpénzhez jutnánk, azt nem az igazgatási költségeinkre kívánjuk fordítani, amik ugye nagyon szerények, de minden lehetõséget a területi szerveink mûködési lehetõségeinek a javítására fogunk fordítani, elsõsorban a természetvédelmi - új természetvédelmi - igazgatóságok mûködési feltételeinek a megteremtésére, hiszen ezek kezelik a pótolhatatlan természeti értékeinket a nemzeti parkokkal együtt. Szeretném még azért megjegyezni azt is, hogy a környezetvédelem szerény gazdasági súlya a múltból is fakad. A jelenlegi környezetvédelmi célú beruházások nem érik el a hazai össztermék, tehát a GDP 1%-át. A kifejezett környezetvédelmi célú eszközök a GDP-nek csupán 0,1%-a. A környezetvédelem nehéz örökséget vett át a múlt rendszertõl. Környezetünk állapota ugyanakkor azonnali, hatékony és gyors beavatkozást kíván. Ugyanakkor tudatában vagyunk annak is, hogy a gazdasági lehetõségeink korlátozottak. A Kormánynak egy idõben kell a gazdaság stabilitását megteremteni, kezelni a rendkívül súlyos szociális, társadalmi feszültségeket, és ilyen súlyos gondok mellett kell intézkedni a környezetvédelem érdekében is. Tisztelt Ház! Rott Nándor, a környezetvédelmi bizottság elnöke tegnap részletesen elemezte a módosító indítványokat, én ezt nem ismételném meg. Szeretném megköszönni azonban a környezetvédelmi bizottságnak a harcos kiállását a környezetvédelem és a természetvédelem érdekében. Szeretném önöket kérni, ha holnap szavaznak, gondoljanak hazánk környezeti állapotára, és hangsúlyozni kívánom, nem a társtárca terhére, de a lehetõségeken belül támogassák környezet- és természetvédelmünket! Köszönöm szépen. (Gyér taps.)

Homepage