SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Bizonyos önkorlátozásra hajlandóságot mutatok. Ígérem, hogy rövid leszek, és eredeti szándékaimtól eltérõen egyetlen témát fogok röviden érinteni. A költségvetés kiadási oldalának sorai között van egy tétel, errõl szeretnék pár gondolatot elmondani. Ez a jamburgi gázvezeték építése. 12 és fél milliárd forint kiadás van elõirányozva a költségvetésünkben. S ez az összeg már önmagában is alkalmas arra, hogy a figyelem középpontjába kerüljön ez a tétel, különösen, hogyha egy olyan dohos íz, illat lengi körül, mint amilyen általában ezeket a szocialista nagyberuházásokat illeti. Épp ezért, no meg azért is, mert ez a költségvetési, bármilyen vaskos csomag nem tartalmazott igazán meggyõzõ érveket arra vonatkozóan, hogy miért lényeges és miért fontos nekünk ez a jamburgi gázvezeték. Tehát mindezekért igazándiból nem csodálható, hogy több képviselõtárs figyelmét fölkeltette ez a tétel, és a költségvetési bizottság és a gazdasági bizottság is úgy határozott, hogy másfél, illetve két milliárd forintot ebbõl a 12 és fél milliárdos költségbõl zárolt tartalékként kíván befagyasztani. Meg kell hogy mondjam, hogy ezzel az intézkedéssel én magam is egyetértettem, és a gazdasági bizottságban én magam is megszavaztam ezt a zárolt tartalékot. Egyszerûen abból az okból, mert úgy gondolom, hogy a beruházókat azért mégiscsak megfontolt és gondos, bölcs döntésekre intik, ha tudják, hogy két, illetve másfél millárd forintért még egyszer az Országgyûlés elé kell a jövõ évben kerülniük, amire nem biztos, hogy megkapják a felhatalmazást. Mindazonáltal szeretném felhívni arra a figyelmet, hogy minden valószínûség szerint a zárolt tartalék levonása után megmaradó összeg, tehát a 10 és fél milliárd vagy 11 milliárd forintnyi összeg nem lesz elegendõ, tehát valamikor az év során fogunk találkozni még ezzel a tétellel, és akkor úgy gondolom, hogy az Országgyûlés - hacsak nem akarja ellehetetleníteni a jamburgi beruházás dolgát - mégiscsak fel kell hogy szabadítsa a most zárolt másfél vagy két milliárd forintos összeget. Ugyanis úgy gondolom, hogy az ellehetetlenítés semmiképpen nem lehet célja a magyar Országgyûlésnek. Nem lehet célja több okból sem. Három számot említenék: 15 milliárd forint, 80 milliárd forint és 40 milliárd forint. Mi ez a három szám? 15 milliárd forint körülbelül az az összeg, amibe még nekünk kerül a hátralévõ idõszakban a jamburgi beruházás. Minimum 80 milliárd forint az, amely értékben földgázt fog ennek következtében kapni az ország. Ez 14-15 ezer millió (sic.) normál köbméter földgázt jelent, és ennek az ára - mostani árfolyamon, hozzáteszem, tehát a 61 forint/dollár árfolyamon számolva - tesz ki minimum 80 milliárd forintot. A forint várható leértékelését figyelembe véve ez a 80 milliárd forint valójában több lesz. Amennyiben mégis, valami oknál fogva - reméljük, ez nem következik be, de - ellehetetlenítenénk a beruházás befejezését, nyilvánvaló, hogy a szovjet partner nekünk azon a már kialkudott 0,92-es dollár-rubel koefficiensen fizetné vissza eddigi beruházásainkat, és ez körülbelül 40 milliárd forintnyi értéket hozna vissza. Tehát a beruházás befejezésének indokoltságát már önmagában ez a 40 milliárd forintnyi különbség is indokolja, de indokolja ezen túlmenõen az is, hogy ebben az esetben a földgázt valahonnan máshonnan kellene megvennünk cash- ért, azaz készpénzfizetõi módon; valamint indokolja az is, hogy mindez - mármint a jamburgi gázvezeték - egy olyan energetikai beruházás, amely nem itthon, nem nálunk fejti ki környezetkárosító hatását. Úgyhogy kérem, hogy majdan az év során, amikor erre minden valószínûség szerint visszatérünk, akkor annak ellenére emlékezzenek minderre, amit elmondtam, hogy most nyilván meg fogja szavazni az országgyûlés a másfél, illetve kétmilliárd forintos összeg zárolását. Köszönöm szépen. (Taps.)