KATONA TAMÁS külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Két költségvetési kérdéshez szeretnék hozzászólni. Bevallom õszintén, csak az egyik tartozik az én szorosabban vett kompetenciámba. Ez pedig a Külügyminisztérium költségvetése. A javaslatok között, a módosító indítványok között és a sajtóban is számos olyan megjegyzés hangzott el, amely a tények szerény ismeretérõl tanúskodik - bár tökéletes jóindulatról a javaslattevõk részérõl. Elhangzott az, hogy a Külügyminisztérium kétszer akkora költségvetést kér. Nem, nem errõl van szó! Az a helyzet ugyanis, hogy történt valami, aminek nagyon örülnünk kell, ami azonban a költségvetésünk helyzetét nem könnyíti meg, kivált a Külügyminisztériumét nem! Az idén számos országgal eltöröltük a vízumkényszert. Az itt megtakarított pénz hála Istennek az egyes állampolgárok zsebébe vándorolt, nekik nem kellett vízumdíjat fizetniük, a bevétel kiesése azonban a Külügyminisztérium zsebét apasztotta. Emiatt nagyon nagy összegekkel csökkentek a Külügyminisztérium bevételei. Arról van szó, hogy az a költségvetési támogatás, amelyet részben eddig is élvezett ez a tárca, ez nõtt meg az így kiesett pénz, az így kiesett bevétel miatt. Tegyük hozzá: a Külügyminisztérium elég nehéz körülmények között dolgozik, hiszen nem vagyunk valami nagyon sokan, és azt várja el tõlünk a világ, azt várja el tõlünk az Országgyûlés - joggal teszi ezt -, hogy új és új relációkat nyissunk. Ennek bizonyos részét a Külügyminisztérium ki tudja gazdálkodni. Megtakarítjuk máshol - tényleg a mûködõképesség határáig kopaszítva le egyes külképviseleteinket, azokat a státusokat és fizetéseket, amelyeket ezekre az új helyekre át tudunk csoportosítani. De ezeken az új helyeken nekünk irodákat kell nyitni, nekünk lakásokat kell vásárolni vagy bérelni, és tegyük hozzá: a bérleti díjak ugrásszerûen emelkednek. Jobb talán vásárolni, ezt is megpróbáljuk a legkülönbözõbb tranzakciókkal, feleslegesen nagynak tetszõ külképviseletek eladásával és az így bevett pénz ügyes felhasználásával valahogy megoldani, de nyilván nem lehet mindent ettõl sem várni. Venni tehát jobb volna, de a szegény embert mindig az jellemezte, hogy a drágább megoldást kénytelen választani. Bérelünk, egyre drágábban bérelünk, és tegyük hozzá, nagyon fog sújtani bennünket a következõ költségvetési évben már, hogy a volt szocialista országokkal a dollárelszámolásra tértünk át, és ez mindennek az árát, mégpedig a dollár árát hirtelen, ugrásszerûen megnöveli. Kérem tehát éppen ezért: hogy a Külügyminisztérium a mûködõképességét fenn tudja tartani, hogy a külképviseleteink a munkájukat el tudják látni, ne fogadjanak el semmilyen olyan, bármily jó szándékból eredõ indítványt, amely a Külügyminisztérium költségeit csökkenteni óhajtja. Higgyék el, a Minisztérium mindent megtesz, hogy értelmesen gazdálkodjon a rendelkezésére álló szerény pénzösszeggel. Tudjuk, kis ország vagyunk, nem vagyunk gazdag ország, reméljük, hogy majd tehetõs ország is leszünk, ez bennünket takarékosságra kötelez. Ezzel a kötelességünkkel természetesen szembenézünk, de csodákat tenni nem vagyunk képesek. Ha valóban elvárják tõlünk továbbra is azt a külszolgálati munkát, amit eddig is iparkodtunk megtenni, és a jövõben ennek még jobban iparkodunk megfelelni, egy értelmes ország értelmes külpolitikáját szolgálni, akkor ehhez a minimális feltételeket biztosítsák számunkra! A másik kérdés, amit szóvá szeretnék tenni: úgy érzem, hogy az egyik legfontosabb kérdés, amivel a mai nap folyamán foglalkozunk: megállapítottuk, hogy ebben a költségvetésben van 23 milliárdnyi - pontos összeget semmiképpen sem tudok mondani - olyan pénzösszeg, amit valahogyan össze lehet kaparni, és értelmes célokra lehet és kell fordítani. Ezek között az egyik igen fontos dolog az önkormányzatok pénzhez juttatása. Úgy érzem, hogy rendkívül bölcs az az elképzelés, amelyik lakosonként száz forinttal, összesen tehát egymilliárd forinttal közmûvelõdési célokat kíván szolgálni; mert nem célunk, nem érdekünk, hogy a magyar közmûvelõdési, könyvtári ügy, múzeumügy összeomoljon, és nem háríthatjuk át ezeket a terheket nagyvonalúan az önkormányzatokra. Ez tehát egy nagyon fontos pénzátutalási lehetõség az önkormányzatok címére. Van azonban egy másik, ezzel összefüggõ kérdés, és úgy gondolom, hogy ez szintén a mi egyetértésünket, határozatunkat követeli meg. Az önkormányzatok pénzhez való juttatásának módja általában az, hogy bizonyos szolgáltatásokra fejkvótákat állapítunk meg. Tudjuk jól, az iskolaügyben, az oktatásügyben ezek a fejpénzek alacsonyak. Többre volna szükség. A kormánypártot és az ellenzéket elválasztó képzeletbeli vonal innensõ és túlsó oldalán ülõ pedagógus képviselõk közösen egy kitûnõen elõkészített minimális javaslatot hoztak össze. Körülbelül ötmilliárd forintot tartanának szükségesnek ahhoz, hogy ez a kérdés megnyugtató módon el legyen rendezve. Tisztelettel javasolom az Országgyûlésnek, hogy ezt az ötmilliárd forintot mi az oktatásügy finanszírozására biztosítsuk az önkormányzatok számára. Az oktatásügyre azért, mert így tudunk pénzt adni az önkormányzatoknak, és ez az önkormányzatok kezét végeredményben nem köti meg, ez a pénzhez juttatások lehetõsége. Az önkormányzat maga dönt a maga legjobban mérlegelt felfogása szerint, hogy a rendelkezésére álló pénzt mire fordítja. Úgy érzem azonban, hogy feltétlenül tennünk kell valamit ezért a sokat emlegetett stratégiai ágazatért, és ennek talán az egyik módja - talán nem a legrosszabb módja -, ha az önkormányzatok számára erre a célra felcímkézve juttatjuk el ezt a további ötmilliárd forintot. Valóban, stratégiai ágazat nálunk az oktatás. Kérem, hogy ezt a javaslatomat támogatni szíveskedjenek. (Taps.)