Tartalom Elõzõ Következõ

SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A 971-es számú törvényjavaslathoz három csatlakozó módosító indítványt nyújtottam be. Ebbõl az elsõ, Gyurkó János 1100-as számú indítványával kapcsolatban csak egy rövid, formai jellegû szövegpontosítást terjesztettem be és csak annyiban érdemes errõl szavazni, amennyiben a képviselõ úr fenntartja az indítványát. A második csatlakozó indítványom egy fölösleges procedúra eltörlésére tesz javaslatot, amely szerint a pályázati rendszerbõl kihagyni javasolja a fellebbezést. Az 1105-ös számú módosító indítványhoz beterjesztett javaslatom az ott vázolt problémát kívánja megoldani, de másképpen, mint az elõterjesztõ. Magam is szükségesnek tartom, hogy a szakképzési alap folyósította összegek rendeltetésszerûen legyenek felhasználva, azonban azt gondolom, hogy mind a törvényjavaslat 7/a. §-a, mind a módosító indítvány egy olyan jogszabály létrejöttét segíti elõ, amely általánosan korlátozza a vállalatok, az iskolák szabad gazdálkodását. Az én javaslatom szerint az alap és a támogatott között kötendõ szerzõdésre kell bízni és abban szabályozni, hogy az adott létesítmény elidegenítése, illetve más célra történõ felhasználása esetén a szakképzési alapot milyen kártalanítás illeti meg. E megkötöttséggel, amely lehet például költségvisszatérítés elõírása, a megvásárolt létesítményt a fenntartó szabadon hasznosíthatja vagy annak értékét szabadon felhasználhatja. Javaslatom nem átmeneti jellegû. Igyekeztem azt a szempontot figyelembe venni, hogy a törvény hosszú távra készül, stabilnak és kiszámíthatónak kell lenni. Ezért tettem módosító indítványomat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

Homepage