Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SIPOS IMRE (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyéni választókerületi képviselõ vagyok, mégpedig Somogy megye 6-os választókerületébõl, és hasonló témában szeretném a tisztelt Ház figyelmét felhívni néhány módosító indítványomra. Könnyû helyzetben vagyok, mert nagyon röviden el tudom mondani, ugyanis mondandóm egy részét Derdák Tibor képviselõtársam éppen az imént már vázolta. Az én választókerületemben is 14 község 200 lélekszámon aluli, a többiek sem sokkal magasabbak ennél. Az itt élõ önkormányzatok, mûködõ önkormányzatok és az ott élõ emberek országos átlagon aluli életkörülményeinek költségvetési hatásait szeretném érzékeltetni és ezek javítása érdekében adtam be módosító javaslatokat is. Gondolom, az országban máshol is vannak hasonló életkörülmények között élõ emberek, akik az országos átlag alatti életkörülmények között élnek. Ezeken a településeken nagyon kevés a munkahely. Jobbára mezõgazdasági foglalkoztatású területek, éppen ezért nagyon kevés a saját tulajdonú termelõeszköz, valamint termõföld, igen elmaradott az infrastruktúra, gondolok itt fõképpen az áldatlan telefonviszonyokra, amelyek a térség fejlõdését egy az egyben megakadályozzák, és mondhatnánk idézõjelben, hogy balkáni állapotokat teremt ezeken a területeken. Ezekben a térségekben általában idõs emberek élnek, akik eddig is igen kis mértékben tudtak hozzájárulni az állami költségvetés bevételeihez. Viszont az elmúlt idõszak településsorvasztó politikája még nehezebbé és még bizonytalanabbá tette az itt lévõk életkörülményeit, amelyek ezen oknál fogva a jövõjükre is kihatnak. A magam részérõl azt hiszem, hogy ezeknek a térségeknek az elmaradottságán csak úgy lehetne valamelyest változtatni és e térségeket fellendíteni, ha olyan költségvetési normatívákat vezetnénk be a költségvetésbe, amelyek valamennyivel többet biztosítanak ezeknek a térségeknek, és amelyek megpróbálnák a holtpontról kimozdítani õket; egyébként nem fogják elérni az országos átlagot. Megjegyzem, hogy választókerületem néhány községében etnikai kisebbségek, nemzetiségek élnek, horvát kisebbség túlnyomórészt, valamint egy községben német kisebbség is. Ezeknek a nemzetiségi oktatásához szükséges gyermekenkénti normatív plusz támogatása a költségvetési felsorolásból kimaradt. Úgy gondolom azonban, hogy ez nem a kormányzat hibája és nem a költségvetést elõkészítõknek a hibája, hanem egyszerûen az, hogy ezekbõl a térségekbõl nem jutott el a költségvetés készítõihez az az informácó, amely ezeket a felsorolásokat indokolta volna. Így én, mint a kerület képviselõje próbálom erre a költségvetés-készítõk figyelmét felhívni, és módosító javaslatommal a baranyai községek mellett megpróbáltam még az én területemen lévõ néhány község többlet normatív támogatását is kezdeményezni. És itt kérem képviselõtársaimat, hogy fogadják el ezt a módosító javaslatot, mert csak így válik lehetõvé, hogy az amúgy is szûkös, nehéz körülmények között élõ kistelepülések és etnikai kisebbségek oktatási viszonyai, kultúrája felemelkedhessen; nem beszélve ennek a térségnek az ökológiai adottságairól, amelyek igen sok esetben idegenforgalmi nevezetességeket takarnak. Igen erõsen jönne ide a külföldi tõke, valamint a magyar tõke, de nem ruháznak be az infrastruktúra elmaradottsága miatt. Indokoltnak tartom az e térségben vállalkozni akarók, vagy ott már vállalkozók vagy telephellyel rendelkezõ vállalkozási nyereségadó- kedvezményét, mert a vállalkozók bizonyos mértékben ki tudják lendíteni a holtpontról az elmaradt térség viszonyait. Úgy gondolom, hogy ez a probléma nagyon súlyos, ennek megoldása nem tûr halasztást; azért is, mert jelenlegi gazdasági helyzetünkben és gazdasági viszonyaink között minél tovább romlik az országos átlaghoz viszonyítva e térségek helyzete, annál nehezebb lesz õket az országos átlag szintjére felvinni, és egyre nagyobb támogatást igényelnek a késõbbiekben a költségvetésbõl. Kérem képviselõtársaimat, fontolják meg az általam elmondottakat, és módosító javaslataimat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage