SASVÁRI SZILÁRD (FIDESZ): Tisztelt Ház! Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! A költségvetési törvényjavaslat 3. §-ának (1), (2) bekezdéséhez kívánok hozzászólni. Módosító indítványom az állami feladatokat ellátó intézmények normatív támogatásának egységesítésére tesz javaslatot. Mint azt más indítványok is javasolják, ezáltal az oktatási, szociális feladatokat vállaló egyházi intézmények, társadalmi szervezetek, alapítványok és humán szolgáltató intézmények egy jogi norma alá esnek. Nem szûkítésrõl van szó, hanem kiterjesztésrõl. A törvényjavaslatban felsorolt intézmények közül számomra az iskola a legfontosabb. Tisztában vagyok, tisztában vagyunk azzal, milyen fontos feladatokat töltenek be, mekkora közösségi igényt elégítenek ki az egyházak iskoláik újjászervezésével, meg kell kapniuk az ehhez szükséges támogatást. Ugyanígy meg kell adni ezt a támogatást az alapítványoknak, más szervezeteknek is, hiszen ezek is fontos feladatokat látnak el. Hozzájárulhatnak oktatásügyünk sokszínûségéhez, ahhoz, hogy a korábbi, az állami iskolamonopóliumon alapuló uniformizált iskolák helyett a tanszabadság elvét valóra váltó, a személyiség, az egyén szabad értékválasztását lehetõvé tevõ, sokszínû iskolakínálat alakuljon ki. Azok a szervezetek, közösségek, melyek ilyen iskolákat szerveznek, egyébként más címen általában nem kapnak költségvetési támogatást, saját vagyonuk pedig elenyészõ. Nem hozhatjuk õket sem lehetetlen helyzetbe, megakadályozva egy épp hogy csak induló folyamat kibontakozását. Az itt elmondottak alapján, ezekkel összhangban kívánom bevezetni a nem állami intézmények elnevezést. Ennek segítségével érvényesül a jogegyenlõség elve az egyaránt közfeladatokat ellátó intézményekre vonatkozóan. Tisztelt Elnök Úr! A törvény-elõkészítõ bizottság szövegpontosítását elfogadva, javaslatom kiegészül oly módon, hogy abba bekerül a következõ rész: állami megbízás alapján közfeladatokat ellátó nem állami intézmény. Ami a zeneiskolai normatíva csökkentését és átcsoportosítását érintõ indítványomat illeti, ezt az I. rész 1. § (1) bekezdésének b) pontjához terjesztettem be, ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy bár magam is fontosnak tartom a zenei oktatást, kissé furcsának éreztem azt, hogy az óvodai férõhelyek normatív támogatása alacsonyabb összegben van megállapítva. A kulturális bizottság támogatta ezen indítványomat és ezért szeretnék még egy mondatot ezzel kapcsolatban megtenni, mert az önkormányzati bizottság nem. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy ez egy olyan módosító indítvány, amely egy célt jelöl meg, és amely a forrást is tartalmazza. Ezen cél pedig az általam javasolt normatíva csökkentésével 4000 forintnyi összeg átcsoportosításának a célja a hátrányos helyzetû óvodai gyermekek ellátottságának a céltámogatására irányul, szeretném hangsúlyozni. Hölgyeim és Uraim! Az 1247. számú módosító indítványomat visszavonom, bár annak indoklását fenntartom, vagyis azt, hogy véleményem szerint nincs szükség az ipari kultúra állami irányítására. Miután a sport költségvetésénél is voltak költségvetési üzemet érintõ szóbeli módosításaim, csak abban az esetben tartottam volna fenn indítványomat - módosító indítványomat -, ha konzekvensen végigviszem a költségvetés egészén. Mindazonáltal az a következtetésem, hogy mind az oktatás, mind a kultúra és a sport területén rendkívül fontos volna a nonprofit, a nem haszonban érdekelt szabályozás mielõbbi megszületése. Kérem, hogy módosító indítványomat támogatni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)