Tartalom Elõzõ Következõ

DR. SZÁJER JÓZSEF (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi bizottságnak az ülésérõl jöttem, ezért egy kicsit meglepetésszerûen ért, hogy én vagyok az elsõ felszólaló. A megyei jogú városokkal kapcsolatos kérdésben szeretnék hozzászólni. Ugyanis az az aggályom, amely már korábban is felmerült, hogy ugyan az önkormányzati törvényben ez a Parlament behozta a megyei jogú város kategóriát a magyar önkormányzatnak és a magyar közigazgatásnak a rendszerébe, azonban a késõbbiekben született jogszabályok nem igazodnak ehhez. Ennek kiváló példája az elõttünk fekvõ költségvetési törvényjavaslat 1. §-ának (8) bekezdése, amelyhez már Tarnóczky Attila képviselõtársam is tett módosító indítványt, amit tudomásom szerint azóta visszavont, de az érvek súlya alapján én magam egy kiegészítõ csatlakozó módosító indítványt tettem a megyei jogú városoknak a kérdésében. Mirõl van itt szó? Az önkormányzati törvény ugyan létrehozza a megyei jogú városnak a kategóriáját, és a költségvetési törvény biztosítja az illetékekbõl bejövõ összegeknek a megyénél, illetve az önkormányzatoknál való ottmaradását, azonban ez alól kiveszi a megyei jogú várost. Jelenleg az a helyzet, hogy azok a megyei jogú városok, amelyek nem megyeszékhelyek is egyben, azok rosszabb helyzetbe kerülnek, legalábbis az illetékbevétel tekintetében. És ebbe jelenleg Magyarországon négy város tartozik: Hódmezõvásárhely, Nagykanizsa, Dunaújváros és az általam képviselt Sopron városa. Roszszabb helyzetbe kerülnek, mint amilyenben eredetileg voltak. Ugyanis a megyei közgyûlés, illetõleg a megyei önkormányzat számára visszautalják azokat az összegeket, amelyek az illetékjövedelembõl bejöttek, azonban ebbe nem tartozik bele a megyei jogú városnak a területe. Ezt a problémát szeretné kezelni az én módosító indítványom, és következetesen végigvinni azt az elvet, amely szerint a megyei jogú város a megyével egyenrangú nagyon sok tekintetben és különösen a költségeknek a tekintetében. Tehát véleményem szerint csak akkor alkotunk alkotmányos költségvetést, csak akkor alkotunk olyan költségvetést, amely összhangban van az önkormányzati törvénynek nyáron elfogadott szövegével, hogyha ezt a módosító javaslatot elfogadjuk. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)

Homepage