Tartalom Elõzõ Következõ

KELEMEN JÓZSEF (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Körülbelül negyedszerre sikerül már, hogy végre megszólalhassak. A legutolsó alkalom akkor lett volna, amikor negyed 12-ig itt ültünk, akkor nem volt rá mód, természetesen. Van egy javaslatom benyújtva, amit 1224-es szám alatt kaptak meg. Sajnálatos elírás folytán az összegszerûség nem jól van feltüntetve rajta, mert a helyes összeg 6 milliárd 258 millió forint. Én ezt észrevettem, korrigáltam, az új példányt elkészítettem, nem tudom, meg fogják- e kapni, tudniillik az adó- és költségvetési bizottság nem fogja helyeselni ezt az én módosításomat, és állítólag nem engedélyezik, hogy az kikerüljön. A lényeg az, hogy szeretnék egy-két adatra rávilágítani, mert mindenki a saját szemszögébõl ítélve nézi a költségvetést. Én az alábbiakat szûrtem ki belõle. A javaslatom lényege az, hogy az összes intézménynél a "jutalom" címszó alatt szereplõ forintösszegek kerüljenek levonásra. Ez összességében az összes költségvetésünknek nem éri el az 1%-át. De a 78 milliárdnak már majdnem a 10%-a. Hogy miért lehetne ezt megtenni? A következõk miatt. 1990-ben a költségvetésben, ami elõttünk fekszik, illetve megkaptuk, 312 ezer 199 fõ volt feltüntetve, hogy annyi intézményi dolgozó volt. Kérem szépen, ez a szám tervezve 1991-re 314 ezer 144 fõ. Ez pontosan 1945 emberrel több, mint az elmúlt évben. Külföldi szakvéleményeket a hazai sajtóban olvasva azt halljuk, úgy vélekednek, hogy körülbelül a költségvetésbõl 50%-kal több ember dolgozik, mint amennyinek kéne lenni. A hatékonyság ugyanennyivel körülbelül rosszabb. Én nem azt mondom, hogy építsük le a költségvetést, így nem lehet megtenni egy pillanat alatt, mert nincs is meg a technikai háttér, hogy ezt meg lehetne oldani. De ha figyelembe vesszük azt, hogy az egy fõre esõ bérszínvonal 18-20 ezer forint, a 314 ezer ember átlagát figyelembe véve, már itt a bérnövekmény körülbelül 20%-os az elmúlt évhez viszonyítva. Ha a bérautomatizmusokat is figyelembe vesszük, az körülbelül megint 10% bérnövekményt takar. Én intézményekhez és minisztériumokhoz telefonáltam személyi ügyekben, hogy jelenleg hogy néz ki, hogy vannak betöltve az álláshelyek, a fõmunkaidõs álláshelyek. Tulajdonképpen 5-25%-a az intézményi álláshelyeknek nincs betöltve, valószínû, nem is lesz betöltve, de erre a bértömeg be van tervezve, megvan. Én azt mondom, hogy ne vonjuk el a jutalmat senkitõl sem, de ne fizessük ki elõre, ne tervezzük be elõre. Ha azt mondjuk, hogy a 13. havi bért hogyan lehet megtakarítani, illetve megkeresni, egyszerû, nem töltjük be ezeket az álláshelyeket, mindjárt adva van egy összeg rá, anélkül, hogy igénybe vennénk ezt az alig több, mint 6 milliárd forintot. Nos, nem tudom, ki, mennyire alaposan nézte meg a költségvetést. A lényeg az, hogy az intézményeknél alkalmazott nyugdíjasok bére közel 1 milliárd forintot tesz ki. Pontosan meg tudom mondani, kilencszázhuszon-valamennyi millió forint. Ha arról beszélünk, hogy mekkora munkanélküliség van az országban, akkor az ember úgy gondolná, hogy a nyugdíjasok körébõl csak valóban azokat foglalkoztassuk, akik szakmailag pótolhatatlanok bizonyos szakmák részére. Énnekem ez a javaslatom, és ezt kérem tisztelt képviselõtársaimtól tulajdonképpen; hogy a bizottságok hogy döntenek, az a bizottságban dolgozóknak a joga. Az, hogy a költségvetés hogy lesz elfogadva, az az országgyûlési képviselõknek a dolga. Tehát hogyha a módosító javaslatomnak helyt adnának, és a "jutalmak" címszó alól a 6 milliárd forintot kivonnánk, akkor tulajdonképpen mindenki megteremthetné magának a 13. havi bért. Viszont a Kulin Ferenc képviselõtársam által 1212-es számon benyújtott módosító javaslat, ahol a Magyar Televíziónak a mûködtetéséhez szükséges forráshiányt taglalja, illetve arról beszél, hogy a Televíziónak a mûködõképessége forráshiány következtében kétségessé válhat a jövõt illetõen, ha figyelembe vesszük azt, hogy egy nyugdíjasnak van 6-6500 forintja - kérem, egy újságra, ha elõfizet, meg a Televízió elõfizetési díját kifizeti, akkor a havi nyugdíjának a 10%-a erre megy el. Ezeket az embereket szerintem ne fosszuk meg attól, hogy még a tv-t se nézhessék, mert nagyon könnyen odakerülünk, hogyha nem adjuk meg azt a lehetõséget, hogy egy összegnek, az általam javasolt összegnek a felét erre a célra fordítanánk. Kérem tisztelt képviselõtársaimat, hogy fontolják meg javaslatomat. Nem tudom, hogy megkapják-e a második példányt. Elég részletesen megindokoltam az abban foglaltakat. Köszönöm szépen a türelmüket. (Gyér taps.)

Homepage