KIRÁLY ZOLTÁN (független): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hadd kezdjem azzal, hogy mintegy 8 percnyi mondandómat az 1259-es számon benyújtott módosító indítványom indoklásául szánom. Elöljáróban hadd mondjam el: bár valóban vészesen szorít bennünket az idõ, mégis jónak tartom, hogy nem fogadta el a Ház, vagy nem fogadta meg, ha jól emlékszem, Füzessy Tibor azon javaslatát, hogy 1868-ra és Deák Ferenc javaslatára hagyatkozva a Parlament most is csak a fõbb tételeit vitassa meg a költségvetésnek, és fogadja el, ne vesszünk el a részletekben. A magam részérõl elsõsorban azért berzenkedtem ez ellen, mert még igen csak emlékezetemben élnek korábbi költségvetések és azok vitái és többek között, ha jól emlékszem, tán a +87-es költségvetésbõl egy ilyen fõ tétel, nemes egyszerûséggel odavetve a papírra, hogy egyéb kiadások: 53 milliárd. Nem akadt ember, aki választ adott volna arra a kérdésre, hogy mit takar ez az egyéb és mitõl 53 milliárd. Úgyhogy én nagyon hasznosnak és fontosnak tartom, hogy a Kormány igenis egy részletes áttekintésre és vitára késztetõ költségvetési javaslatot terjesztett a Ház elé. És bár valóban szorít az idõ, mégis érdemes és fontos részletekbe menõen vitatkozni mindezekrõl, mert a több mint 300 vagy legalábbis több száz módosító indítvány is igazolja azt: itt a gazdasági rendszerváltás küszöbén, kezdetekor a rendkívüli módon növekvõ szociális feszültségek közepette, legújabbkori történelmünk egyik tán legnehezebb és legfelelõsségteljesebb költségvetési döntése elõtt állunk. Rendkívül nagyok az elvárások, a társadalom kedvezõ irányú elmozdulást vár az ország és a polgárok sorsát illetõen is. Várja a minden társadalmi réteget érintõ és jellemzõ rossz közérzet oldását, ha nem is a közeli megoldást, de a mélypontról való elmozdulást. Nos, az kétségtelen tény, és ezt elmondták már többen elõttem is, hogy a benyújtott költségvetési javaslat ezeknek az elvárásoknak alig tud megfelelni. A társadalom egyetlen jelentõs rétegét sem tudja maga mellé állítani, mivel szinte mindenkinek növeli a terheit. A költségvetés politikai mozgásterét tárgyilagosan mérlegelve, persze nyugodtan hozzá kell tennem, és hozzá kell tennem, hogy ez a költségvetési javaslat nem is lehetett jobb. E tekintetben - és errõl az elõbb éppen Tölgyessy Péter is szólt - hasonló az elmúlt évekéhez, amelyek jól tükrözték az ország gazdaságának és gazdaságpolitikájának sodródását az egyre szorítóbb tényezõk hatására, és legfeljebb csak a nyílt gazdasági válság elodázására voltak képesek. Ha az elõterjesztés alapján fogadjuk el az 1991. évi költségvetést, akkor legjobb esetben is csak az elõbb említett funkciót teljesítheti, ami önmagában ugyan jelentõs, de a válság gyökereinek érdemi felszámolásához nem tud hozzájárulni. Ahhoz, hogy ennél többre is vállalkozhasson, egyrészt olyan koncepciót is bírnia kellene, amelynek révén mozgásterét bõvíthetné, elsõsorban a külsõ nemzetközi feltételek enyhítése révén; másrészt konkrétabban kellene bemutatni a költségvetés bizonytalanságait, veszélyzónáit és ezt a költségvetési törvényben is markánsabban érvényesíteni. A költségvetés indokolásában például nem található utalás arra, hogy mi a következménye annak, ha néhány alapkérdésben nem sikerül a javaslatokat elfogadtatni. Ezen esetekben van-e más megoldási javaslat? Ilyen kérdésnek tartom mindenekelõtt a lakásfinanszírozás és az adó kérdését. Vagyis jó lenne tudni, hogy a javasolt lakásfinanszírozási teherelosztásnak van-e ésszerû alternatívája. Például lehetne-e részben a vállalatokra is terhelni és ezzel csökkenteni a lakossági terheket. A módosító javaslatokban szereplõ adómérséklést milyen forrásból lehetne elõteremteni? Mi történik akkor, ha a helyi önkormányzatok kevesebb adót tudnak kivetni, mód van-e ezen bevételkiesést más forrásból pótolni, és ez milyen más terheléssel járna? Félõ, ha ilyen jellegû, a költségvetés szempontjából nagy jelentõségû alternatívákra nem készülünk fel, vagy olyan, a múltban már sokszor tapasztalt kompromisszumok születnek, amelyek csak papíron biztosítják a költségvetési egyenleget, akkor a mai társadalmi viszonyok mellett komoly konfliktusokkal számolhatunk. Az egyik ilyen konfliktus forrása a helyi adók ügye. Nagy kérdés ugyanis, hogy a helyi önkormányzatok és a lakosság lenyeli-e. Az emberek döbbenten hallgatják a híreket, és böngészik a helyi adók tervezetét tartalmazó táblázatokat; döbbenten, mert egy faluhelyen átlagosnak mondható 100 négyzetméteres családi házért akár 30 ezer forintra is megsarcolhatják, mint ahogy valaki fogalmazott. És nem nehéz meghallani azokat a hangokat sem, amelyek szerint ez csak arra jó, hogy a lakosságot az újonnan választott önkormányzatokkal szembeállítsa. Mindezek ellenére nyitott kérdés, hogy az önkormányzatok milyen mértékben fognak élni a helyi adókivetési jogukkal, még annak ellenére is, hogy bizonyos céltámogatásokat csak akkor kaphatnak meg, ha kivetik azokat. A módosító indítvány benyújtására késztetett az is, hogy még csak utalás sem található az anyagokban arra, hogy az 1991. évi költségvetés hátterében lévõ gazdasági intézkedések hogyan hatnak a magyar társadalomra és annak fõbb rétegeire. Ilyen számításokat pedig érdemes és célszerû végezni. Erre szolgálnak például a Központi Statisztikai Hivatalnál mûködtetett és felhasználható mikroszimulációs modellek. Annál inkább érdemes ezeket feldolgozni és elemezni, mert az érdekegyeztetés sem képzelhetõ el anélkül, hogy a kormányzat ne tudná vagy ne gondolná végig, hogy saját lépései milyen rétegek körében hogyan hatnak. A költségvetési indoklás a szükséges áldozatokról szólva érzékletesen vezeti elõ, hogy a többletterheket a lakosság kénytelen viselni. Ám ezt csak akkor lehetne elfogadni, ha mellette tételesen feltüntetnék azt is, hogy a társadalom mely rétegei az elsõdleges teherviselõk, hogy milyen feltételekkel, meddig kell ezt az áldozatot vállaniuk, és hogy mi lesz a helyzet a Kormány elképzelése szerint számokkal alátámasztva 1992-ben és 1993-ban. Ha ugyanis ez a társadalmi méretû párbeszéd, alkufolyamat elmarad, akkor igen nehéz megértést és bizalmat kérni az érintettektõl. Akkor a bérbõl és fizetésbõl élõ átlagállampolgár csak a nyomorúságát fogja érzékelni, nem látva a maga számára közeli vagy távlati jobb jövõt. És akkor a most 6750 forintos átlagnyugdíjas, aki a 15%-os nyugdíjemelés után is - miként ezt egyikõjük pontosan kiszámolta - 3287 forint 30 fillérrel többet kényszerül majd kiadni alapvetõ létfeltételeire, mint amennyi a bevétele, joggal fogalmazhat így: és talán még enni is kellene, nemcsak lakni. Szükségesnek tartottam a módosító javaslatomat benyújtani azért is, és szükségesnek tartom az abban foglalt idõszaki, idõközi számvetést azért is, mert ez a költségvetés kifejezetten az inflációt növelõ elemeket tartalmaz. Ilyen az energiahordozók áremelése, amely a kabaréból közismerten továbbgyûrûzik, ilyen az adóemelések egy része, amelyeket a gazdálkodók természetesen továbbhárítanak a fogyasztókra, és inflációnövelõ egy esetleges forintleértékelés is, mert én a törvényjavaslat alapján úgy értelmezem, hogy a 34-36%-os infláció forintleértékelés nélkül értelmezendõ. Mindezek pedig nemcsak a lakosságot, hanem az intézményi fogyasztókat is érintik, közöttük éppen a preferenciára kiszemelt oktatást és egészségügyet. Tudom persze, hogy az antiinflációs politika nem közvetlenül a költségvetés ügye. Ám a költségvetés deficitje, mivel nincs mögötte forrásfedezet a reálszférában, a termelésben, önmagában is inflációgerjesztõ tényezõvé válik. Ennek fontosságára már csak azért is érdemes a figyelmet felhívni, mert veszélyesen haladunk azon inflációs küszöbérték felé, amelyen túl - a nemzetközi tapasztalatok szerint - már nem lehet kormányzati kézben tartani az infláció növekedését, s mindezekért keményen érinti a mostani költségvetési javaslatot is. Mert lehet ugyan vitatkozni, hogy az egyik rovaton hány milliárd forint van, és miért ennyi, de ha az inflációs ráta akárcsak 5%-kal is több lesz, mint amennyivel az elõterjesztés számol, akkor lehet, hogy ezen vitáknak sok értelme nem marad. Tán még Pintér képviselõ úr megtakarítása vagy pozitív egyenlege sem lenne elegendõ a veszteségek kiegyenlítésére. Úgy gondolom tehát, tisztelt Ház, hogy súlyos és tisztázandó kérdések övezik ezt a költségvetés-tervezetet. Palotás János úgy fogalmazott, hogy ez a törvényjavaslat talán az 1991-es év elsõ néhány hónapjának lesz a költségvetése, s ha jól értettem Deutsch Tamást, a FIDESZ is csak átmeneti finanszírozásra tekinti alkalmasnak, s valahogy hasonlón szólt most az elõbb Tölgyessy Péter is. Azt hiszem, leszögezhetjük mindannyian, békeidõben egy ilyen költségvetés elfogadhatatlan lenne, ám ebben a krízishelyzetben, amelyben most vagyunk, az ország számára lenne veszélyes, ha nem lenne költségvetésünk. A rendelkezésre álló idõ azt teszi reálissá, ha a Parlament a beterjesztett költségvetési javaslatot formálisan elfogadja ugyan, ám egy alaposabban megtárgyalt, a gazdasági következményeket is feltáró kerül majd elénk a következõ hónapokban. Ezért adtam be a módosító indítványomat, amelyet ha a tisztelt Ház elfogad, akkor arra kéri és kötelezi a Kormányt, hogy 1991. április 30-ig számoljon be a költségvetés teljesítésérõl, és tegyen javaslatokat, ha szükséges, az elõirányzatok szükség szerinti módosítására. Tehesse ezt az 1990-es év egészének, eredményeinek ismeretében és 1991. elsõ negyedévi számainak ismeretében. A legrosszabb ugyanis mindannyiunk számára az lenne, ha nem mi, hanem az élet készítene és alkotna helyettünk egy valódi költségvetést. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a függetlenek részérõl.)