DR. KÁLMÁN ATTILA (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Dr. Barna Péter fizikus barátom hívta föl a figyelmemet annak a veszélyeire, ha a költségvetési szervek jogosultak adózott nyereséget eredményezõ vállalkozást is végezni. Ezért adtam be az államháztartási törvény 55. pontját módosító 1074-es sorszámú javaslatomat. Véleményünk szerint a költségvetési szerv legyen jogosult arra, hogy eszközeinek és szakértelmének felhasználásával külsõ megbízóktól is vállaljon szerzõdésben rögzített feladatokat, a szerzõdés idõtartamára és terhére új alkalmazottakat vehessen föl, a bevételbõl mûködési költségeket számolhasson el, és beruházásokat végezhessen, de ne képezhessen felosztható, adóköteles nyereséget! Ha ugyanis a költségvetési szervek adózott nyereséget eredményezõ vállalkozásokat is végezhetnek, akkor a vállakozási tevékenység - alig ellenõrizhetõen - elõtérbe kerülhet kötelezettségeik teljesítésével szemben. Gazdálkodásunk bonyolultabbá válhat, lényegesen nagyobb hivatali apparátust igényelhet, amely a költségvetést terheli. Lehetõvé válhat a költségvetés pénzeszközeinek szinte ellenõrizhetetlen átáramoltatása a vállalkozói szférába. S végül az így vállalkozó költségvetési szervek megengedhetetlen elõnyhöz jutnak a többi vállalkozóval szemben. Itt jegyzem meg - bár nem szorosan ide tartozik -, hogy sokak szerint az inflációt az is fékezné valamelyest, ha vezetõi prémium csak olyan nyereség meghatározott százaléka lehetne, amely nem áremelésbõl ered. Néhány mondatot szólni kívánok a négy párt nyolc képviselõje által benyújtott 1214-es sorszámú módosító javaslatról is, mely azt kéri, hogy ne csak a költségvetési törvényben felsorolt, hanem valamenynyi területen azonos normatív támogatást kapjanak az állami, valamint az egyházi oktatási és szociális szolgáltatások, továbbá hogy kapják meg az egyházak az általuk kért és önként lecsökkentett egész összeget hitéletük támogatására. Remélem, hogy elõbb-utóbb az egyházak teljesen önállóak lesznek, és ezáltal az államtól százszázalékosan függetlenek. De csak azután, ha visszakapják és helyrehozzák ingatlanaik nagy részét, és helyreáll, megnõ a vallásos emberek öntudata és áldozatkészsége! Tudom, hogy nem lehet ott folytatni, ahol 1948- 49-ben abbahagyatták velük, de szûkös lehetõségeink határáig elmenve, ha úgy tetszik, a vallásos emberek adóbefizetéseinek egy töredékébõl az átmeneti néhány évben segítenünk kell az egyházak talpraállását, megerõsödését. A nekik juttatott pénz megsokszorozódhat hazai és külföldi adományokkal, önkéntes munkával. Minden egyes forintból akár 5-10 forint is válhat, értéket õriz, értéket gyarapíthat! Az nem lehet mérvadó, hogy az elõzõ években menynyi állami támogatást kaptak, hiszen sok szempontból az 1990. év a nulladik évük volt! Az 1990. évi IV. törvényt még az elõzõ Parlament alkotta. Ez nem csupán kimondja a lelkiismereti és vallásszabadságot, hanem igyekszik annak a feltételeit is biztosítani. Ennek hatására 13 egyház helyett ma már 37 van, s az 5 szerzetesrend helyett 63 mûködik Magyarországon! Nem csupán az egyházi szolgáltatásokat igénybevevõk száma növekedett meg, hanem a különbözõ szolgáltatások módja is. Most már vannak kórházi lelkészek, börtönlelkészek, sõt tábori lelkészek is, és lényegesen többen vesznek részt a hitoktatásban is. Nincs könnyû dolguk a hitoktatásra vállalkozóknak. Sokan egy-egy hajnali vagy késõ délutáni óráért sokat utaznak, különbözõ korú és elõképzettségû, nemegyszer nagy létszámú csoportokkal foglalkoznak. Az erre szánt pénzt nem szabad sajnálnunk, mert ahogyan az ismert mondás állítja - kissé szabadon idézem -, amit az oktatáson s azon belül a hitoktatáson megspórolunk, azt késõbb kamatostul kell kiadnunk javítóintézetekre, alkohol- és kábítószer- elvonókra, börtönökre. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)