DR. TÖLGYESSY PÉTER (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Sokáig gondolkodtam azon, hogy elmondjam-e a mondanivalómat most a részletes vitában, de végül is úgy döntöttem, hogy amilyen röviden csak lehet, összefoglalnám a személyes mondandómat arról, hogy ez az Országgyûlés hogyan döntsön a magyar nemzet éves jövedelmének több mint felérõl, mert azt hiszem ,ez a kérdés a költségvetés ügyében, hogy azoknak a javaknak több mint a felét hogyan költsük el, amelyeket ez az ország megtermel. Ez nem szakmai kérdés, ez a világon mindenütt a legfontosabb politikai kérdés. Azt hiszem, hogy most december 27-én nem az a nap van, amikor azt kell vizsgálni és kutatni, ki a felelõs azért, hogy a költségvetési vita ilyen késõn és ilyen módon történik, ahogy megtörtént. Itt most már a döntésnek az idõszaka jött el, a Kormány felelõsségét kutatni nem volna helyes. Határozott a véleményem, hogy a felelõsségrõl persze megfeledkezni nem szabad, de ma ezt zárójelbe kell helyezni. Úgy vélem, hogy amikor ilyen hatalmas menynyiségû nemzeti jövedelem sorsáról van szó, akkor bizonyos értelemben az ellenzék is felelõs, nem mondhatja azt az ellenzék, hogy, kérem, ezt a költségvetést vagy egészében megszavazni lehet vagy egészében elvetni. Az ellenzéknek kötelessége véleményt formálni, kötelessége, ahol csak lehet, módosító indítványokkal élni. Milyen most ez a költségvetés az én megítélésem szerint. Azt hiszem, hogy a költségvetésünknek a legnagyobb hibája az, hogy igen nagy mértékben hasonlít a korábbi évek költségvetéséhez. Mindannyian tudjuk, hogy sok tekintetben ez egy új költségvetés, sokkal több szám van benne, 40 év óta nem került ilyen részletes költségvetés a magyar Országgyûlés elé, mégis a leghatározottabban állítom, hogy ez az osztogató-fosztogató állam költségvetése továbbra is. Mi történik? Az állam begyûjti a javaknak a nagyon nagy részét és utána újra elosztja. Elõször vegyük nagyon röviden sorra a kiadási oldalnak az ilyen vonatkozásait. Az a benyomásom, hogy nagyon-nagyon sok helyen reflexszerûen születtek meg az elõirányzatok, reflexszerûek voltak a döntések, bizonyos normatívákat szokásszerûen alkalmaztak úgy, ahogy 5 évvel, 10 évvel vagy 15 évvel ezelõtt megtették. A másik benyomásom, amikor olvastam ezeket az adatokat, az volt, hogy ugyanazok a lobbyk, ugyanazok az érdekcsoportok, ugyanazok a hatalmasságok tudták befolyásolni ezt a költségvetést, amelyek a korábbi költségvetést meg tudták határozni. Jól kimutatható az apparátusi önérdek, a költségvetésrõl döntõ Kormány alig-alig tudott ezeknek ellenállni. Részletes vita lévén hadd hozzak erre néhány példát. Itt van például a Köztársaság ügyészségének a költségvetése, amirõl részletes adatokat kértem és kaptam az ügyészségtõl; meg lehet ebbõl állapítani, hogy a tavalyi évben a BM költségvetésébõl való átcsoportosítás alapján 68 fõvel nõtt az ügyészség létszáma, és ezen kívül a Pénzügyminisztérium pótelõirányzataként további 50 fõ létszámnövelést engedélyeztek. Ehhez képest a következõ évben, tehát a tervévben további 62 fõvel növekedne az ügyészi létszám és 146 fõvel a nem ügyészi létszám. Ehhez képest tudomásomra jutott az az adat, hogy 165 ügyészi státusz ma sincs betöltve, és köztudomású, bértömeggazdálkodás mûködik az ügyészségeknél is, nem kell túl nagy rosszindulat ahhoz, fel lehessen tételezni azt, hogy alapvetõen ezekre a státuszokra jelentõs részben azért van szükség - hiszen hangsúlyozom: 165 státusz nincs betöltve -, hogy az ügyészek bérét ilyen módon emelni lehessen. Hadd hozzak egy másik példát, itt van a Számvevõszékünk. Én ezzel az intézménnyel különösebben nem vagyok megelégedve, munkáját nem tartom messzemenõen kielégítõnek. Ugyanakkor tudni kell, hogy a Számvevõszéknél béralapra 162 millió forintot költünk, az Igazságügyi Minisztériumunk ugyanakkor csak 188 millió forintba kerül, és fel lehetne sorolni 6-7 minisztériumot, amely sokkal olcsóbb, mint az Állami Számvevõszék, köztük a Honvédelmi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium és körülbelül annyiba kerül a Számvevõszék, mint mondjuk a Népjóléti Minisztérium. Szó volt arról is a nyáron, hogy felállítunk egy nagyszerû, új vagyonügynökséget, amely kis apparátussal fog dolgozni, ehelyett fel fogunk állítani egy vagyonügynökséget, amire béralapként 137 millió forintot fogunk költeni. Ez az összeg nagyobb, mint az Igazságügyi Minisztérium teljes költségvetése, körülbelül a Honvédelmi Minisztérium költségvetésével azonos. Hogy ne csak a kiadási oldalról beszéljek, a bevételi oldalnál is lehet látni a szokásos és eddig kiválóan bevált technikákat: alul kell becsülni a bevételeket, és ha többletbevétel keletkezik, akkor azokat el lehet költeni. Például a Miniszterelnökségnél: ebben az évben 2,3 milliárd forint saját bevétele volt a Miniszterelnökségnek, a következõ évre 1,6 milliárdot tervezünk. Hadd hozzak ebbõl egy példát: a Központi Statisztikai Hivatal is ebbe a körbe tartozik. Ennek a megyei igazgatóságai ebben az évben 133 valahány millió forint bevételhez jutottak különbözõ vállalkozásokból. Erre az évre csak 0,7 millió, tehát 700 ezer forint van tervezve. Nem valószínû, hogy ilyen alacsony lenne, valószínûleg el fogja érni a 150 millió forintot, és azt el lehet költeni a Statisztikai Hivatal megyei igazgatóságain. Én azt hiszem, hogy nem szabad ezeket a számokat önmagukban megítélni, lehet, hogy ez helyes apparátusérdek-érvényesítés, egészen biztosan el tudnák mondani a Statisztikai Hivatalnál dolgozók, hogy milyen alacsonyak a bérek, és milyen jó ez a bérkiegészítés, milyen okos gépeket vettek ebbõl a 140 millió forintból stb. Ahhoz, hogy véleményt tudjunk formálni arról, hogy ezek a kiadások, ezek a tételek indokoltak-e vagy sem, ahhoz meg kell néznünk a családok háztartásait, a magyar normál átlagkeresõ családok háztartásait, és akkor lehet megállapítani, hogy ezek a reflexek jól mûködtek-e vagy sem. Nekem az a benyomásom, hogy a Magyar Köztársaság családjaira a jövõ évben 7 olyan csapás fog méretni, amelyet ezek a családok körülbelül 30 éve nem szenvedtek el, az apró csapásokról ne is beszéljek. 1. A lakásszektor megszorításai. Azt hiszem, nem is kell errõl beszélni, körülbelül 70%-kal fognak emelkedni a lakbérek, és legjobb esetben is 1500 forinttal fognak növekedni havonta az önállóan lakásépítõk kamatterhei. 2. Élelmiszerszektor. Az alapvetõ élelmiszerek árai legkevesebb 30%-kal fognak növekedni, nem utolsósorban a különbözõ támogatásmegvonások miatt. 3. Az energiaszektor áremelkedései, jelentõs részben az állami támogatások megvonása miatt bizonyos energiaárak akár 100%-kal is emelkedhetnek. 4. Itt vannak a gépkocsitulajdonosok, nem hiszem, hogy luxus volna Magyarországon a gépkocsi. Az állami költségvetés meg fogja vonni a biztosításokhoz juttatott támogatást, ez 10 000 forintot fog körülbelül jelenteni egy átlagos gépkocsinál, majdnem havi 1000 forintot. Ezen túl azok a benzináremelések, amelyeket nem sikerült végrehajtani októberben, azokat a költségvetés végrehajtani tervezi január elseje után. 5. A következõ csapás az adótáblák változatlanul hagyását jelenti. Az a benyomásom, hogy a magyar polgároknak igen nagy része a 40%-os sávban fog már most elhelyezkedni. Valaki többletteljesítményt nyújt, azonnal jön az adóhivatal, és elveszi ennek a 40%-át. Ez már olyan magas elvonás és olyan nagy tömegeket fog érinteni, hogy egész biztos csapásként fogják átélni választóink. 6. Talán a legsúlyosabb csapás a helyi adók lesznek, gondoljunk arra, hogy a TEHO-t micsoda nagy népmozgalom és micsoda nagy gyûlölet fogadta, ugyanakkor látni kell, hogy a havi teher nagyobb lesz az új helyi adórendszerben egy átlagcsaládra, mint a TEHO éves terhe volt összesen. 7. Csapásként jelentkeznek majd a munkanélküliségi gondok. Ezek csak részben kötõdnek a költségvetéshez, hiszen jelentõs részben a keleti kereskedelem, illetve a kívánatos szerkezetváltás okán lesz Magyarországon munkanélküliség, ugyanakkor tudnunk kell mindannyiunknak, hogy a költségvetésben nincs fedezet arra, hogy mibõl fogjuk fizetni a munkanélküli segélyt. Információim szerint márciusig van fedezet. Vagy a költségvetésben kell átcsoportosításokat, vagy pedig adószerûen, elvonásszerûen új elvonási nemet kell bevezetni, 3 vagy 1%-kal emelni kell a vállalkozók társadalombiztosítási járulékterhét, és valamennyi munkavállaló járulékterhét emelni kell. Apróbb csapásokról nem is beszéltem. Én attól félek, hogy ez a hét csapás olyan mértékben meg fogja viselni a magyar lakosságot, hogy ennek a következményei ma kiszámíthatatlanok. Egyetlenegy tétele sokkalta súlyosabb, mint az a csapás volt, ami a benzináremelés körüli válságot kiváltotta. Azt hiszem, nem bízhatunk csak abban, hogy most tél van, hideg van, és emiatt az országot, ha más nem, a fagy fogja egybetartani. Határozottan az a benyomásom, hogy akkor, amikor a magyar családokra ilyen mérhetetlen terhet helyez kényszerûen a köztársaság, akkor rendkívül szigorúan meg kell fontolni a kiadási tételnek valamennyi tételét. Az volna tehát a javaslatom, hogy rövid távon - bizottságaink ezen dolgoznak -, illetve a plenáris ülési szavazáskor nagyon-nagyon súllyal fontoljuk meg minden egyes kiadási tételnek a megszavazását, mert szilárd benyomásom - sok más párt megszólaló képviselõivel együtt -, hogy a költségvetésbõl legkevesebb 30 milliárd forint kiadási tételt lehet kihúzni, kivenni, és ezekbõl olyan forrásokat lehet teremteni, amibõl érezhetõen - hangsúlyozom: érezhetõen - csökkenteni lehet a magyar családok terheit. 30 milliárd forint óriási összeg, ezzel érezhetõ tehercsökkentést lehet elérni. Szerintem rövid távon a feladatunk az, hogy ne felelõst keressünk, hanem van még három napunk, hogy arra törekedjünk, hogy a kiadási oldalon minél nagyobb mértékben csökkenthetõk legyenek az elköltendõ források. Ne most vásároljon az ügyészség 37 db új gépkocsit, ne most növekedjenek a létszámok, az új szervek létezõ legolcsóbban mûködjenek, és a reflexszerû, normaszerû emelésekre minél kisebb mértékben kerüljön sor. Ha így sikerül összeszedni azt a 30-40 vagy esetleg még ennél nagyobb milliárdnyi összeget, akkor ezekbõl a pénzekbõl megítélésem szerint elõször is az adótábla kulcsait kell számottevõ mértékben csökkenteni, mert ez teljesítményre fog ösztönözni, és egy igen nagy terhet vesz le a lakosságról. A másik dolog pedig: az önkormányzatok támogatását kell növelni. Az a benyomásom, hogy nem szabad az önkormányzatok elé olyan döntési helyzetet hozni, hogy vagy a lakossággal vesznek össze a rendkívüli helyi adóterhek miatt, vagy pedig az iskolában nem lehet fûteni! Hogyha az önkormányzatok helyzetén az állami költségvetés valamelyest enyhíteni tud, akkor a helyi adó bevezetése nem lesz egy ilyen típusú, megoldhatatlan döntés. Tehát az elsõ tételem, hogy már rövid távon is, a hátralévõ néhány nap alatt is nagymértékben csökkenthetõk, érezhetõ mértékben csökkenthetõk a lakossági terhek. Ugyanakkor tagadhatatlan, hogy ezek továbbra is, egy ilyen megoldás esetén is rendkívül, hihetetlen súlyosak lesznek. Éppen ezért szerintem a Pénzügyminisztériumnak azonnal el kellene kezdeni dolgozni azon, hogy a következõ évben ne kerüljön az Országgyûlés ilyen helyzetbe, mint amilyenben most van. Tudniillik egy új típusú költségvetésre kell fölkészülni, s lehet, hogy egyes elemeket már év közben is életbe lehet léptetni. A nagy társadalmi elosztási rendszereket - beleértve a gazdasági infrastruktúrát is - azonnal át kellene gondolni. Elképzelhetõ, vannak olyan elemek - útépítés, telefonhálózat-korszerûsítés és mások -, ahol az állami részvétel csekélyebb lehet, s a magántõkének nagyobb lehet a részvétele. Elképzelhetõ, hogy egészségügy-finanszírozásban, oktatásfinanszírozásban is bizonyos terheket a magánszféra átvehet, és az állami felelõsségvállalás csökkenhet anélkül, hogy a szolgáltatások minõsége romlana, sõt, adott esetben ezek számottevõen javulhatnának. Ezek azonnali feladatok volnának. A másik dolog, amirõl még szólni kell: rendkívüli jelentõsége van annak, hogy a mi döntéseinket követni tudja az ország lakossága, hogy a követõkészség biztosítható legyen; hogy ne a véletlenen múljon az, lesznek-e hatalmas megmozdulások ebben az országban vagy sem! Mert most a leghatározottabban le szeretném szögezni, teljesen a véletlenen, kiszámíthatatlan tényezõkön fog múlni, hogy januárban, februárban, márciusban, áprilisban lesz-e olyan blokád vagy sztrájkmozgalom vagy tömegdemonstráció, amely elsöpörhet Magyarországon szinte minden eddigi eredményt! Ehhez többek között egy olyan érdekegyeztetési rendszert kell létrehozni, ahol nem egyenként tárgyal a Kormány a különbözõ érdekcsoportok képviselõivel, mert egyenként és külön-külön csak veszíteni lehet. A követeléslistákat egymással kell egyidejûleg szembesíteni, ehhez pedig megfelelõ technikát kell kiépíteni - a Kormány mellett! Hangsúlyozom, nem az Országgyûlés felelõssége ez, hiszen akkor egy történelmi zsákutcába kerülhetünk, a korporatív rendszerek történelmi zsákutcájába. Ezeket a Kormány mellett kell megoldani; ugyanakkor nincs elegendõ technikánk ahhoz, hogy egy ilyen típusú érdekegyeztetést létre tudjunk hozni. Mivel nem a költségvetés vitájához tartozik szorosan, errõl részletesebben nem szólnék. Összegezve azt mondanám, hogy a hátralévõ néhány nap alatt is óriási a teendõnk. Szerintem minden képviselõnek meg kell fontolni, hogy melyek azok a kiadási tételek, amelyek bár nagy gondokat fognak jelenteni annál a közigazgatási szervnél, annál a támogatott intézménynél, de mégis elhagyhatók, tekintettel arra, hogy a lakosságra még nagyobb terheket fogunk hárítani, és ennek megfelelõen szerintem rendkívül fontos döntések várnak még ránk. A másik teendõ pedig a Kormányé. Év közben olyan munkákat kell elvégeznie a Kormánynak, hogy lehetõleg év közben ne növekedjenek ezek a terhek, és újragondolható legyen az egész magyar költségvetés. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)