Tartalom Elõzõ Következõ

DR. VONA FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Hazánk éghajlata és talaja kedvez a mezõgazdasági termelésnek. Az ország területének 70%-a mûvelhetõ. Nagy múltú hagyományokra épülõ, magas szintû szaktudással párosuló gyakorlat - mondhatjuk - húzóágazattá fejlesztette a mezõgazdaságot. Kialakult az élelmiszerek hazai kínálati piaca, és exportra is komoly mértékben tudunk szállítani. Súlyosbodó gazdasági nehézségeink közepette azonban fokozódtak az elvonások, és most már 4-5%-os jövedelmezõség mellett - melybõl még adózni is kell - az ágazatból menekül a tõke. Az üzemek egy része képtelen még az egyszerû újratermelésre is. Ez pedig már veszélyezteti az istenadta természeti lehetõségeink kihasználását. Alapkérdés, hogy szükség van-e a jövõben is a hazai ellátás mellett jelentõs élelmiszerexportra. Az igazság az, hogy - véleményem szerint - szükségünk lesz a mezõgazdasági exportra, éppen ezért nem tartom elfogadhatónak az 1260-as számon benyújtott módosító indítványt, amely azt javasolja, hogy a mezõgazdasági export támogatásából kb. 3 milliárdot vegyünk el még, tehát szavazzunk meg. Az igazság az, hogy nem nehéz megjósolni, erre az egész bonyolult folyamatra majd a legérzékenyebben a háztáji állattartás reagál. Ez a háztáji, amely ma a sertéshús több mint felét állítja elõ, s ezt a tevékenységét saját termõföld híján még mindig a nagyüzemi takarmányfelhasználásra alapozza. A nagyüzem pedig a szabadáras takarmányokban érvényesíteni fogja a magas termelési költségeket, az emelkedõ energia-, mûtrágya- és gépárakat, és a kistermelõ ezeket a magas költségeket majd nem tudja továbbhárítani, amirõl már nagyon sokat beszéltek itt az általános vitában is, vagyis hiányozni fog majd a fizetõképes kereslet. Ezért sok állattartó abbahagyja az állattartást. Nem lesz könnyû ez az elhatározás, mert a falusi emberek egy részének az állattartás nem egyszerû jövedelemforrás, hanem életforma is. Éppen ezért, aki ezt a tevékenységet egyszer abbahagyja, az nehezen fogja újrakezdeni. Ezért mondom - nem akarom másolni Cato ceterum censeoját -, hogy nekem mindig csak az jut eszembe, több pénzt követeljek, bármirõl is legyen szó, de nem én vagyok anyagias, kedves Képviselõtársaim, hanem a mezõgazdaság, mint Nyugat- Európában mindenhol. Éppen ezért még egyszer kérem, ne fogadják el azt a módosító indítványt - nevezetesen az 1260-ast -, hogy a mezõgazdasági exporttámogatásból még három milliárdot vegyünk el. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)

Homepage