Tartalom Elõzõ Következõ

DR. BOTOS KATALIN tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez úton tájékoztatom a tisztelt Házat arról, hogy megkapott kinevezésemmel egyidejûleg Kupa Mihály pénzügyminiszter úr felkérésére az elkövetkezendõ néhány napban a folyamatosság biztosítása érdekében még én képviselném a Pénzügyminisztériumot. Szeretném ez alkalommal nagyon röviden - tudom, hogy az idõ kevés - összefoglalni az általános forgalmi adóval kapcsolatos vitát, illetve a beérkezett észrevételekkel kapcsolatos kormányzati álláspontot. Tisztelt Képviselõtársaim, amint érzékelhették, a benyújtott törvényjavaslatunk csak olyan változtatásokat tartalmaz, amelyek az Alkotmánybíróság korábbi döntésével függenek össze, illetve néhány ponton a rendszer mûködési feltételeinek javítására törekedtek. Az igen szépszámú indítványt, ami az elmúlt hetekben beérkezett - ezek közül jó néhány javaslati elemet tartalmazó is volt - meg kell köszönnöm mindazoknak a képviselõtársaimnak, akik a Kormány törvénymódosító javaslatának vagy az eredeti törvénynek a pontosbítására, a racionálisabb mûködési feltételek megteremtésére irányuló javaslatot tettek. Ilyen volt például, hogy ahol a jelenlegi szabályok az adományból, alapítványból, közérdekû kötelezettségvállalásból megvalósuló új létesítményeket kedvezményezik, az terjedjen ki a bõvítésre, felújításra, átalakításra is. A kedvezményeket taglaló törvényi helyek szövegezése legyen pontosabb, hogy a nem adószakértõ jogalkalmazók is érzékelni tudják a jogosítványaikat, és a privatizációval összefüggõ vagyonmozgások megkülönböztetett kezelése már az idén végrehajtott néhány elõprivatizációs ügyletre is terjedjen ki. Ezeket és a hasonló indítványokat a Kormány mind köszönettel elfogadta, és azok a bizottsági vitában is támogatást kaptak. Nem tudta elfogadni a Kormány és nem tudja támogatni azokat az indítványokat, amelyek az adórendszer mûködési elveivel ellentétesek, vagy az adórendszer komplex, kétkulcsos, jövõ évre tervezett kialakítása szempontjainak ellene mondanak, illetve amelyek az adózási fegyelem lazulására tennének javaslatot. Ha tisztelt képviselõtársak a szóbeli vitára emlékeznek, azt hiszem, könnyen emlékezetükbe idézhetnek néhány fontos vitapontot, ami itt a Parlamentben felvetõdött, és engedjék meg, hogy ezek közül néhányra itt nyilvánosan is reagáljak, hiszen ezeknek egy része már hosszabb ideje, az apparátussal egyeztetés során, a kormányzat részérõl választ kapott már. Így többek között például Palotás képviselõ úr javaslata, amely a nyugtaadási kötelezettséggel volt kapcsolatos, nem nyert kormányzati támogatást. Képviselõ úr hosszabb ideje próbálkozik már a bizonylati rend változtatásával, ami gyakorlatilag, tisztelt Képviselõtársaim, egyenértékû az adóbevételek lemorzsolódásával. Az a szám, amit Önök hallottak - a kapcsolatos állami kiadások a pénztárgépek beszerzésével összefüggésben -erõsen túlzott és bár jól hangzik, de megtakarítása nem fordítható a nyugdíjakra, mert megítélésünk szerint mindazok a kiadási tételek, amelyek a nehéz szociális helyzetû lakossági rétegeket majd segíthetik, éppen azon múlnak, hogy sikerüljön az adózási fegyelmet javítani és az adóalapot bõvíteni. Tisztelt Képviselõtársak, ezt számos felszólalás erõsítette meg itt a Házban. Képviselõ Úr azt is említette, hogy a Pénzügyminisztérium nem reagált a korszerû pénztárgépes nyilvántartási rendszerek alkalmazhatóságát illetõ aggályaira. Tisztelettel tájékoztatom a Házat, hogy korábbi interpellációjára adott válaszunkban erre részletesen és megnyugtató módon kitértünk. A költségvetés helyzetéért talán azzal a javaslattal kellene inkább adóznunk, amely képviselõtársaim szerint megengedné a személygépkocsi ÁFÁ-jának visszaigénylését a vállalkozói körben. Azt hiszem, minden képviselõtársunk elõtt nyilvánvaló, hogy csak minimális objektív kritériumok találhatók a magáncélú és a vállalkozással összefüggõ felhasználás elkülönítéséhez. Nem tartjuk továbbá elfogadhatónak azt a javaslatot sem, hogy a mentes tevékenységek meghatározott körében választani lehessen a mentesség vagy visszaigényléssel járó nulla adókulcs között. Ez azt jelentené, hogy a nulla adókulcsot választó körben a költségvetésbõl származó támogatásokat csökkenteni kellene annak érdekében, hogy ne alakuljon ki az ország egyensúlyi helyzetét veszélyeztetõ túlzott belföldi felhasználás vagy költségvetési hiány. Azt már csak mellékesen jegyzem meg, hogy ez a megoldás sajátosan magyar megoldás lenne, nem az általános európai gyakorlatra jellemzõ. Nem támogatható továbbá az a javaslat sem, hogy az adófizetési kötelezettség keletkezési idõpontjának meghatározását az adóalanyokra bízzuk. Elõször is ez a javaslat elfeledkeznék arról, hogy nemcsak adófizetõk, hanem jellemzõen adót visszaigénylõk is vannak. A felvetés elvileg tehát csak úgy lenne megvalósítható, ha mindkét körben a pénzügyi teljesítéshez kötõdnének a kötelezettségek, illetve jogosultságok. Ez ugyan egyszeri jelentõs bevételkiesést eredményezne a költségvetésben, de elvileg így, bár szintén nem európai módon, mûködne a rendszer. A javasolt féllábas megoldás azonban sokkal negatívabb hatású, hiszen a választás lehetõségével az adófizetési kötelezettséget elhalasztaná, nyilvánvalóan viszont a visszaigénylést meg elõrehozná. Nem érthetõ, tisztelt Képviselõtársaim, továbbá a lízinggel kapcsolatos felvetés sem. E körben a mai szabályok tartalmilag nem változtak, mindössze anynyiról van szó, hogy a lízingdíj mint szolgáltatás díja után fizetett adó helyébe a részletfizetés mellett értékesített termék adója lép. Ezzel sem a fizetendõ adó összege, sem a fizetés idõpontja, sem a lízingbe vevõnél érvényesülõ költségelszámolási szabályok nem változnak. A módosítás tehát technikai jellegû, és Palotás képviselõtársam fejtegetésével ellentétben éppen az európai szabályokhoz való közeledést szolgálja. Elfogadhatónak tartjuk viszont azt az indítványt, amely a vegyes tulajdonú társaságok esetében nemcsak a részvénytársaságra, hanem bármely társulási formára is kiterjeszti a beruházási ÁFA százalékos visszaigénylését, ha a magántulajdoni hányad eléri az 50%-ot. Nem tudom támogatni továbbá a több képviselõ által felvetett, több formában megfogalmazott indítványt, amely a sporteszközök, sportszerek mellett a zömében ruházati termékeket tartalmazó és a mai divatban széles körben utcai ruházatként használt úgynevezett sportfelszereléseket is a nullakulcsos kategóriába kívánja áthelyezni. Akkor sem, ha az a javaslat lenne érvényes, hogy azokat egyesületek szerzik be. A javaslat ugyanis nem vezetne az érintett termékek olcsóbbodásához, csak a forgalmazók hasznát növelné, az egyesületekre szorítkozó kedvezményezés pedig széles körû visszaigénylésnek nyitna teret. Tisztelt Országgyûlés! Kérem Önöket, hogy a beterjesztett törvényjavaslatokat a Kormány által támogatott képviselõi indítványokkal egyetemben elfogadni szíveskedjenek.

Homepage