SÁROSSY LÁSZLÓ földmûvelésügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselõtársam! Engedje meg, hogy nem kiegészítve és nem módosítva azt a helyzetelemzést, amit sajnos igen szakszerûen és igen precízen hallhattunk az interpelláció során, néhány gondolatot mégis a konzerviparral kapcsolatban elmondjak, mielõtt a kérdéseire válaszolnék. A konzervipar kapacitási szintjének kialakításában valóban a KGST-kapcsolatok játszották a fõszerepet. Ezen belül a döntõ tényezõ a Szovjetunióval 1960-ban 15 évre megkötött, majd 1975-ben újabb 15 évre meghosszabbított kormányközi megállapodás, az úgynevezett kertészeti egyezmény volt. Ennek keretében a magyar fél almát, zöldség- és gyümölcskonzerveket és bort szállított partnerének. A kertészeti termékek második fontos vásárlója a rubelelszámolási viszonylatban az NDK volt. A konzervipar esetében 1988 jelentette a rubel elszámolású szállítási csúcsot gyümölcs- és zöldségkonzervekbõl, mintegy 540 ezer tonna terméket exportáltunk, az összes termelés mintegy 60%-át. 1989-ben már - fõleg a szovjet tartozások növekedési ütemének visszafogása miatt - a kiszállítás 20%-kal mérséklõdött, és ez a tendencia folytatódott 1990-ben is. A kertészeti egyezmény keretében kiszállított termékek a szovjet nyersanyag- és energiaforrás importunk nem nevesített ellentételét jelentették. Az ügylet pozitív szaldója az állami költségvetés jelentõs bevételét adta, ugyanakkor a termékcsoport növekvõ exporttámogatási igénye feszültséggócként jelentkezett tárcánkkal szemben. 1991-tõl döntõ fordulat következik be, hiszen lejárt a kertészeti egyezmény, és teljes körû konvertibilis elszámolási rendszerre tér át a Magyar Köztársaság a volt szocialista országokkal folytatandó kereskedelemben is. Ennek megfelelõen az állam helyett döntõ módon e piacokon is a vállalatoknak kell megállapodniuk a szállításokról. Az is tény, hogy e piacokon igen nagy a bizonytalanság és a korábban rubelelszámolásra kifejlesztett termékek általában változtatás nélkül nem vihetõk át más piacokra vagy a szûkülõ hazai fizetõképes keresletû belföldi piacra. Összegezve: a konzervipar jövõje nagymértékben azon múlik, hogy milyen gyorsan lesz képes az exportszerkezetváltást végrehajtani, illetve új exportpiacokat szerezni, valamint a korábbi rubelpiacain, elsõsorban a Szovjetunióban és Németországban az elért exportmennyiség mekkora hányadát lesz képes megtartani konvertibilis elszámolási rendszerben. A vállalati erõfeszítések mellett a háttér biztosításában az állam szerepe nélkülözhetetlen. Gondolunk itt a kiegyensúlyozott kertészeti termékforgalom megteremtésére az agrárpiaci rendtartás keretében, az új követelményekre, a devizabevétel szintje, a nemzetközi piacokon alkalmazott agrártámogatási szint stb. épülõ exportösztönzõ rendszer kialakítása, a konvertibilis elszámolásra történõ áttérési megállapodások országonkénti megkötésére. A KGST-piac összeomlása és az ebbõl adódó kaotikus állapot, valamint a magyar gazdaság súlyos pénzügyi helyzete az élelmiszertermelést, ezen belül közösen a konzervipart valóban rendkívül hátrányosan érinti, ezért az agrárgazdasági program, ezen belül a tõkebevonás és a privatizáció kidolgozása során kiemelt figyelmet fordítunk e szakterületre. Ezzel párhuzamosan a termelõk szemléletváltására is szükség van, hiszen a gazdaság minden egységénél tudatosítanunk kell, hogy csak piacképes, hatékony és jövedelmet biztosító tevékenységet lehetséges folytatni. Ez közvetlen vállalati, piaci munkát, érdemi tõkebevonással és mûszaki fejlesztéssel járó szerkezetváltást és vállalatonként differenciált áldozatvállalást követel meg. E munka során az egyes feldolgozó üzemek kiemelt feladata a mezõgazdasági partnereikkel, köztük az igen nagyszámú kistermelõvel a hosszabb távú, a közös érdekeltségen és ésszerû kockázatmegosztáson alapuló, a piac igényeit rugalmasan követõ termeltetési kapcsolat kialakítása. Az agrárgazdaság jelenlegi helyzetében az ágazat mûszaki színvonalának megõrzésére és fejlesztésére lehetõség a tõkebevonással járó privatizáció. Itt a már megjelent külföldi érdeklõdés mellett ki kell használni az érintett hazai mezõgazdasági termelõk tõkebefektetési lehetõségeit is, például részvényvásárlással. Az 1991. évi tervezett szabályozás keretei között a szektorsemleges fejlesztések támogatása továbbra is tartós pénzügyi elem. Így várhatóan fennmaradnak a különbözõ fejlesztési célok - csomagolás, technológia tárolás - preferenciái. A szakágazatnak lehetõsége nyílik a világbanki agráripari korszerûsítési programon belül az elengedhetetlenül szükséges technológiai korszerûsítések megvalósítására. Az elkerülhetetlen átrendezõdés, a feldolgozási szakaszban értelemszerûen hatással lesz az alapanyag-termelésre is. Ezért döntõ a vertikum valamennyi résztvevõjének, a termelõknek, feldolgozóknak, kereskedõknek az együttes erõfeszítése, a hagyományos piacok megtartása, illetve új piacok feltárása érdekében. A termelésnek és feldolgozásnak mindenkor az esetenként csökkenõ piaci igényekhez kell igazodnia, ezért az érintett vállalatok fokozott felelõssége, hogy a termékfeleslegek elkerülése érdekében alapanyagtermelõ partnereit idõben és korrekten tájékoztassák mennyiségi és minõségi igényeikrõl. Országunknak köztudomásúan minden konvertibilis devizabevételre a jövõben is szüksége van, azonban fokozódó követelményként fogalmazódik meg az ágazatok és a termékek közötti hatékonysági verseny. Az ország pénzügyi helyzete, a felhalmozódott szociális feszültségek tompítása, az adósságok törlesztése valószínûleg nem teszik lehetõvé az exporttámogatások szintentartását sem. Megjegyzem, hogy az exporttámogatások összege parlamenti költségvetési viták során alakult ki. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)