VARGA MIHÁLY (FIDESZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény módosításáról tárgyalunk - a hozzászólások is ezt igazolják -, központi kérdésként kell kezelnünk a törvény kulcsát, a 33. §-ban található adótáblát. Ez döntõen befolyásolja a költségvetés bevételi részét, részben meghatározza a kiadási oldal lehetõségeit, kihat az adóviselõk jövedelmére, és tegyük hozzá: hangulatára, közérzetére is. A 37. §-hoz beadott módosító indítványok tehát nem egyszerûen változtatnak a szövegen, a törvényen, nem egyszerûen szövegmódosító, -pontosító vagy - kiigazító indítványok, hanem az adótörvény - idézõjelben vett - lelkét jelentik, legfontosabb alkotórészét, egyfajta adószemléletet, adófilozófiát. Ezért engedjék meg, hogy némileg bõvebben szóljak módosító indítványom mozgatórugóiról. Az adózás, az adórendszerek mindig különbözõ, egymással részben ellentétes, konfliktusban álló gazdasági, társadalompolitikai elvekre épülnek. Az egyik sokat emlegetett ilyen elv a haszon-elv, a benefit principle, amely szerint annak kell megfizetnie az adót, aki abból, amire az adót költik, a hasznot húzza. Ennek példája lehet a benzinárba épített útadó. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy számos közszolgáltatásnál, a tipikus közjavak igénybevételénél nem alkalmazható ez az elv a finanszírozás során, mivel nem lehet azonosítani az igénybe vevõket. Ezért azokat a szolgáltatásokat az általános adóbevételekbõl kell finanszírozni. A másik fontos elv a fizetõképességi elv, amit az angol szó jobban kifejez, az "ability to pay principle of taxation". Ennek az elvnek az etikai alapja az egyenlõ áldozat elve, amely azt követeli, hogy minden állampolgár egyenlõ áldozatot vállaljon a közkiadásokhoz való hozzájárulásból. Az egyenlõ áldozatnak többféle megközelítése is elképzelhetõ: egyenlõ abszolút, egyenlõ relatív, illetve "egyenlõ határ" áldozat. Az adórendszer milyensége - degresszív, progresszív vagy arányos mivolta - attól függ, hogy melyik megközelítést választjuk. Általában az utolsót, és abból indulnak ki, hogy a pénz határhaszna csökkenõ, azaz egy adóforint egy szegény ember számára nagyobb áldozatot jelent, mint egy gazdag számára. A vertikális méltányosság elve azt mondja ki, hogy egy gazdag egyénnek relatíve is több adót kell fizetnie, mint egy szegénynek ahhoz, hogy ugyanakkora áldozatot vállaljanak a közkiadásokhoz való hozzájárulásban. Másképpen fogalmazva: az átlagos adókulcsnak növekednie kell a fizetõképesség, a jövedelem emelkedésével. Ezt sok országban progresszív, gyakran meredeken emelkedõ határ-adókulcsú adótáblákkal biztosítják - ám ennek az elvnek egy arányos, egységes kulcsú jövedelemadó egy rögzített adómentességi küszöbbel is képes eleget tenni. A horizontális méltányosság az egyenlõk egyenlõ adóztatását írja elõ. Zárójelben jegyzem meg, hogy ez az elv valószínûleg sérülhet, ha a helyi adók fajtáit nem korlátozzuk valamilyen módon. Mindezek csak elvont elvek, az adórendszer problémáihoz csak iránytûül szolgálhatnak, csak szempontokat adhatnak meg, de ezekbõl az egyes adók konkrét nagysága nem vezethetõ le, az politikai kompromisszum kérdése. Ennek során tekintettel kell lenni az adózás gazdasági viselkedést, hatékonyságot torzító, csökkentõ mellékhatásaira. A hatékonysági és a méltányossági elv között nyilvánvalóan konfliktus feszül, és mindkét elv szembekerülhet az adórendszer egyszerûségének igencsak fontos, a rendszer fenntartási költségeire is jelentõs hatást gyakorló céljával. Nagyon óvatosnak kell lenni a progresszivitás növelésével, mivel az ezzel együtt járó holt-terhek, gazdasági viselkedésekben meglévõ torzulások, úgynevezett jóléti veszteségek igen jelentõsek lehetnek még tökéletes adófegyelem feltételezése mellett is. Hadd idézzek két rövid bekezdést a huszonnégy legfejlettebb tõkésország 1987-ben Párizsban kiadott "Tax Reform in OECD Countries" címû anyagából: "Mivel a hatékonysági veszteségek az arányost is meghaladó mértékben nõnek az adókulcs emelkedésével, egy adott nagyságú bevételt - ceteris paribus - legjobban széles alapú adókkal lehet behajtani, azt biztosítva ezáltal, hogy az adókulcsok a lehetõ legalacsonyabbak legyenek. Egy nem bonyolult adórendszer betartásának költségei alacsonyabbak, egy ilyen rendszer kevésbé ad módot az adó alóli kibújásra, és így elfogadhatóbb a köz számára is." Eddig az idézet. A fentiek alapján világos, hogy egy, a személyi jövedelemadó-sávok számát növelõ, a határ-adókulcsot emelõ javaslat - mint a szociális bizottság vagy kereszténydemokrata képviselõtársam javaslata - a horizontális méltányossági, illetve a fizetõképességi elv egyoldalú túlhangsúlyozásának feleltethetõ meg. A fizetõképességi elv helyes megítélését segítendõ, idézem egy angol kézikönyv megállapítását: "Az elmélet érvényessége a hasznosság személyek közötti összehasonlíthatóságának feltételezésén nyugszik, melyet a modern, jóléti közgazdaságtan nem ismer el. Ezt a rendkívül vonzó elméletet számos alapvetõ korlátozottság és hiányosság terheli." A már idézett OECD-tanulmány számos, számunkra releváns megállapítást tesz. Eszerint a közvetlen adózást - az SZJA is ebbe a kategóriába esik - illetõen megfigyelhetõ az adóalap bõvítésére való törekvés. Ennek felelne meg módosító javaslatomban a nullkulcs eltörlése vagy más javaslatokban az adókedvezmények csökkentése és a személyi jövedelemadózásnál az adótábla "kilapítása". Az alacsonyabb határ-adókulcsok - tehát a magas sávokra vonatkozó kulcsok csökkentése - fontos elemei az adóalap-növelõ reformtörekvéseknek. Számos országban a határ-adókulcsok csökkentésére irányuló erõfeszítések a legmagasabb adókulcsokra, azaz az adótábla kilapítására összpontosulnak. Engedjenek meg néhány példát a felsõ sáv adókulcs-csökkentésére. Egyesült Államok: 75%-ról 1981-ben 50%, majd errõl a 80-as évek közepén 33%-ra; Ausztrália: 60%-ról 49%-ra; Új-Zéland: 66%-ról 48%-ra; Kanada 1981-ben: 43%- ról 34%-ra. A további példák hosszan sorolhatók lennének, beleértve olyan fejlõdõ országokat is, mint Szingapúr és Tajvan 33, illetve 15%-os határadó- kulcsokkal. Egyes magasabb kulcsok értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a munka adóterhét a kereseti adó, TB-hozzájárulás is befolyásolja, és ez Magyarországon rendkívül magas. A tendenciák egyértelmûen az adótábla-sávok számának csökkentésére és a határ-adókulcs leszállítására irányulnak. Ezen érvek figyelembevételével ajánlom elfogadásra módosító indítványomat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)