NÁDORI LÁSZLÓ (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Módosító javaslataim - szám szerint öt - alátámasztására kérek lehetõséget. A magyar sport, és annak pénzügyi háttere, közege, valamint elhelyezkedése az ország pénzügyeiben, minden bizonnyal egyedülálló a világon. nem tudom ugyanis elképzelni, hogy létezne még olyan ország, amelyben a sport természetes egységei, az egyesületek annyira alávetett, kötött helyzetben lennének, mint nálunk. Három okkal támasztom ezt alá. Elõször: az egyesületek ma még nem rendelkezhetnek a sportpályák felett. Másodszor: teljesen kiszolgáltatott, egyoldalúan függésben vannak a helyi vállalatoktól, szövetkezetektõl, vagy más szervek döntéseitõl. Harmadszor: néhány nagyobb sportlétesítmény mûködtetését, vagy rangosabb nemzetközi versenyek részvételi fedezetét leszámítva semmilyen garanciával nem rendelkeznek tevékenységük folytatására. A magyar sport a zûrzavaros, rendezetlen tulajdoni állapotok miatt nemhogy nemzetközi rangját megilletõ, de minimális mûködési biztonságot nyújtó pénzügyi rendszert sem mondhat magáénak. A költségvetési anyagok azt bizonyítják, és a tárgyalások is azt bizonyították, hogy mint az elmúlt négy évtizedben, úgy az 1991-es évben sem számíthatunk ezen a téren jelentõs változásra. Ez a tény pedig kijelöli a sport viszonyát az adótörvényekhez. Pontosabban fogalmazva: az adótörvényeknek kell viszonyulniuk ehhez a tényhez, bármennyire is paradox ez a kijelentés. Ha ugyanis egyelõre nem kívánjuk, vagy nem tudjuk lehetõvé tenni, hogy az egyesületek valóban önálló társadalmi szervezetekként mûködjenek, hiszen az önálló gazdálkodás alapjául szolgáló önálló tulajdonhoz nem juthatnak, akkor legalább a jelenlegi helyzetet kell fenntartani. Ha tehát most nem adunk címzett pénzt vagy tulajdont, akkor fenn kell tartani a mûködés egyetlen lehetséges formáját, a mintegy 90 százalékban helyi döntésre alapozott finanszírozást. Ez pedig nem más, mint a különféle adótörvényekben a helyi döntések könnyítésére megállapított kedvezmények köre. Ez volt a célja módosító javaslataimnak. Tisztelt Ház! A sport sehol a világon nem önfinanszírozó, vagyis bevételeibõl nem tudja kiadásait fedezni. Erre figyelmeztetett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Samaranch úr is Antall József miniszterelnök úrnál és Szabad György Házelnöknél tett látogatásakor. Az állam szerepe a leggazdagabb iparilag fejlett országokban is meghatározó, és nem elsõsorban központi költségvetési támogatás útján, sokkal inkább a támogatás önkéntes döntésekre alapuló kedvezményezése révén. A mienknél gazdagabb országok sportja jórészt az állampolgárok és a helyi önkormányzatok önkéntes támogatására épül. Az Önök elõtt fekvõ törvénymódosító javaslatok is ezen gondolatok alapján fogalmazódtak meg. Arra irányulnak, hogy elfogadásukkal az Országgyûlés nyilvánítsa ki az ország sportjának átalakítására, a nagyon sok munkával, sok ötlettel és tudással megteremtett értékek megõrzésére irányuló szándékát. Ha valóban túl akarunk lépni az elmúlt évek sportpolitikáján, akkor az elsõ teendõk egyike ezen javaslataim elfogadása lehet. Tisztelt Országgyûlés! Azt a kérdést, hogy mindez - tehát a kedvezmények - mennyibe kerülnek az országnak, igen nehéz megválaszolni. Ha elhamarkodottan csak az állami adóbevétel-kiesést számszerûsítenénk, amely az állampolgárok és az önkormányzatok mai pénzügyi állapotát alapul véve maximum 300 millió forintra tehetõ, akkor a sport társadalmi jelentõségének csak egy szûk partrikuláris megközelítésében gondolkodnánk. Hiszen ki tudja számszerûsíteni sportolási lehetõségek révén javuló, erõsödõ társadalmi egészségi állapot elõnyét és az abból származó társadalmi többletet? Ki tudja megmondani, milyen pénzügyi terhet rónánk utódainkra azzal, ha meglévõ értékeket veszni hagyva az újjáépítés terheit rájuk hagynánk? Ha a nemzet sorsának koordináta-rendszerében jelöljük ki a sport helyét, akkor nyilvánvalóvan ez a kedvezményezés a legolcsóbb megoldás a jövõt illetõen. Közismert tény, hogy a gazdasági szféra tartja el a magyar sport döntõ részét. A sportklubok mûködéséhez, a sportlétesítmények fenntartásához nyújtott támogatásaik megszüntetése egyik hónapról a másikra fel fogja számolni az egyesületek ezreinek létfeltételeit. A vállalkozási nyereségadó-törvényhez tett módosító javaslatot a magyar gazdaság tulajdonviszonyaiban szándékolt nagyarányú változás indokolja. Hiszen csak e módosítással iktatható ki a gazdálkodók ellenérdekeltsége a sport helyi támogatásában. Tisztelt Országgyûlés! Távlatilag a sport önálló mûködését kell megteremteni. Ehhez az iskolai testnevelési sport révén edzett ifjúság, biztos anyagi alapokon létezõ polgárság, a helyi közösségi döntéseket pártoló törvényes rend és nemzeti értékeket is hordozó sportegyesületek kellenek. Ezt az állapotot hosszú és fáradságos úton kell kiépíteni. Az ehhez vezetõ úton meg kell hoznunk e cél eléréséhez szükséges részdöntéseket. Benyújtott törvénymódosító javaslataink ilyen részdöntések, melyek nélkül nem hogy elõrelépni, nem hogy a jelenlegi szintet megõrizni nem tudjuk, hanem egyértelmûen katasztrofális értékvesztés lenne a következmény. Köszönöm.