DR. MÁDL FERENC tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Kormány az Állami Vagyonügynökségrõl szóló 1990. évi VII. törvény 34. §-ának elõírásával összhangban a tisztelt Ház elé terjesztette az 1991. évi vagyonpolitikai irányelvek tervezetét. Az expozéban az irányelvek részletes és tételes ismertetése helyett csak a legfontosabb kérdésekre térek ki. 1. Bár a vagyonpolitikai irányelvek tartalmát, mozgásterét az idézett törvény meglehetõsen szigorúan megszabja, a Kormány szükségesnek tartja, hogy ez a dokumentum az állam termelõvagyona tekintetében hangsúlyt adjon néhány, a tulajdonpolitika egésze szempontjából alapvetõ fontosságú elvnek és szempontnak. Ilyenek mindenekelõtt: a privatizációs folyamat elsõdleges célja, hogy a korábbi állami vagyon a tulajdonváltás eredményeként minél hatékonyabban mûködjék; hogy a tulajdonváltásnak a privatizáció, nem a reprivatizáció vagy az állami vagyon újraelosztása révén kell megvalósulnia; hogy a gazdaság tulajdonszerkezetének átalakítását piaci alapon szervezett, a piac törvényszerûségeit figyelembe vevõ privatizációval kell megvalósítani, s ennek során a befektetõk széles körének tulajdonszerzését elõsegítõ privatizációs módszer alkalmazására kell törekedni. Szükségszerûen felvetõdik a kérdés, mit, hol, mennyit akar a Kormány privatizálni. Erre a kérdésre nehezen lehet teljes körû választ adni. Azt ugyan pontosan meg tudjuk mondani, hogy az elõprivatizációs program keretében mely üzleteket kívánjuk valós, tartós tulajdonos kezébe adni. Arra vonatkozóan is tudunk nyilatkozni, hogy az úgynevezett aktív programok keretében 1991-ben mintegy száz állami nagyvállalat privatizációját indítjuk meg. Csupán becsléseink vannak azonban arról, hogy a vállalatok által kezdeményezett, de elterjedt szóval "spontán" privatizáció milyen kört ölel fel az elõttünk álló esztendõben. Bízunk abban, hogy a magyar privatizáció iránti nemzetközi pénzügyi érdeklõdés fennmarad, a világgazdaságot a közel-keleti események nem billentik ki egyensúlyából, és a belföldi bizonytalanságok, nehézségek leküzdésére irányuló erõfeszítések eredményeket hoznak. Ez esetben biztosak lehetünk abban, hogy a folyamat ez évi lendülete jövõre sem törik meg, és az ideihez hasonlóan, legalább kétszáz önprivatizációs tranzakció bonyolódhat le a magyar gazdaság egészében - mindenekelõtt a feldolgozóipari szektorban. A közeljövõben intézményesítésre és meghirdetésre kerülõ új privatizáció - a vevõi kezdeményezésû privatizáció, illetve a munkavállalói részvényvásárlási program - hatása és köre ma még nehezen számszerûsíthetõ. Várható átalakulását szintén a külföldi és belgazdasági feltételek, a magyar gazdaság iránti bizalom határozza meg. Ma már kérdõjeles a föld tulajdonának sorsa, annak végleges rendezése is. Mindezeket figyelembe véve azt valószínûsíthetjük, hogy 1991-ben a privatizációs folyamat mintegy 300-400 magyar vállalatot érinthet 4-500 milliárd forint értékben. Ez az állami termelõ vagyon 20 százalék körüli hányadát képviseli, tehát mindenképpen igen komoly, a gazdaság egészére kiható átalakulás kiindulópontjává válhat a szállodaipari vállalatoktól az építõiparon keresztül a gépgyártó nagyvállalatokig. Ha ehhez még hozzávesszük az elõprivatizáció várható eredményeit, ami több száz, esetleg ezer üzletegységre terjed ki, akkor jelentõs fejleményekrõl lehet a jövõ év végén beszámolni. Egy körülményre azonban mindenképpen szeretném felhívni a tisztelt Országgyûlés figyelmét. Ahogy említettem, a privatizáció kizárólag akkor lesz képes a hatékonyság növelése, a versenyképesség emelése irányában a szükséges változások kikényszerítésére, ha valós piaci körülmények között, adminisztratív, autokratikus beavatkozások nélkül bonyolódhat le. Precíz tervek készítését, vállalati átalakulások adminisztratív elõírását, a hatósági irányítással történõ levezénylését tehát mindenképpen célszerû kerülni. Ez szükségszerûen a tervgazdálkodás korábbi buktatóinak megismétlésére, a nemzeti vagyon áron aluli eladására - igazában felelõtlen herdálására - vezet. Az állami vállalkozásnak, esetenként a kényszernek természetesen bizonyos stratégiai pontokon lehet helye. Nem mondhatunk le errõl például a monopóliumok felszámolása vagy egyes stratégiai súlyú nemzeti érdekek megjelenítése esetén. A privatizáció egészét azonban kizárólag piaci módon, a kereslet és a kínálat egyensúlyaként célszerû lebonyolítani. Ugyanez az elv vonatkozik a közelmúltban a Parlament elé terjesztett tervezet, a tulajdonviszonyok rendezését szolgáló kárpótlási törvény és a privatizáció kapcsolatára. A kárpótlás szükségszerûsége, köre és mértéke alapvetõen politikai kérdés, és jellegébõl adódóan elõre nem számszerûsíthetõ. A Kormány különbözõ szerveihez érkezõ jelzések, kérések, igények alapján nem lehet kétségünk afelõl, hogy egy társadalmi méretû, válasz nélkül nem hagyható problémáról van szó a privatizáció keretében is. A közgazdasági kihatások bizonytalansága és a válasz kényszere közötti ellentmondás kétségtelenül létezik. Az egyetlen ésszerû megoldás az, ha maga a törvényi szabályozás tartalmazza mindazokat a garanciákat, amelyek a mértékek bizonytalanságai és a szabályozás kényszere között feszülnek. A Kormány úgy ítéli meg, hogy a degresszív kártérítési mérték, a kártérítési jegyek forgalmának szabályozási lehetõsége és a kártérítési jegyek felhasználási arányának egy vagyontárgy megvásárlásánál elõírt törvényi határa ésszerû eszközt jelenthet ahhoz, hogy a folyamat piaci jellege, a kárpótlási jegyek drasztikus leértékelõdése, illetve a vagyontárgyak túlkereslet miatti drágulása nélkül megõrizhetõ legyen. 2. A privatizációs folyamatban a mondott tulajdonpolitikai elvek követése keretében törekedni kell arra, hogy az egyes döntések a felelõs minisztériumok, az alkalmazottak és a vállalati vezetés véleményével a lehetséges összhangban alakuljanak. 3. Az irányelvek tervezete követelményként fogalmazza meg, hogy a privatizációs folyamatban a Vagyonügynökségnek biztosítania kell, hogy a nyilvánosság, az átláthatóság és a versenyeztetés érvényesülhessen. E követelmények folyamatos érvényesítését - egyidejûleg tiszteletben tartva ezen ügyletek bizalmas jellegét is - alapvetõ fontosságú kérdésként kezeljük, bízva abban, hogy a közvélemény rendszeres tájékoztatása eloszlathatja a privatizáció körül ma is érzékelhetõ bizonytalanságot, tájékozatlanságot, és legalább részben elejét veheti alaptalan viták kialakulásának, elmérgesedésének. Az Állami Vagyonügynökség ezért tevékenységérõl rendszeres hírlevelet bocsát ki, a sajtó számos fórumát igénybe veszi részletes tájékoztatás nyújtásával a privatizáció folyamatában és egyes elemeiben. Az egyes privatizációs programokról részletes információval széles körben programfüzeteket bocsát ki. 4. A Kormány alapvetõnek tartja, hogy a privatizációs folyamat gyorsuljon. Ezt különbözõ eszközökkel kívánja megvalósítani. Az Állami Vagyonügynökség intézményesíti a vevõ által kezdeményezett privatizáció lehetõségét. Ez azt jelenti, hogy a befektetõk - bel- és külföldiek egyaránt -, magánszemélyek és jogi személyek kezdeményezhetik az állami tulajdonban lévõ vállalatok megvásárlását vagy kezelésbe vételét. Szélesíti, bõvíti az úgynevezett aktív programok körét. Terveink szerint évi három-négy ilyen program indítására kerül sor - egy-egy program 25-30 vállalatot foglal magában, ami évi átlagban száz vállalat privatizációját jelentené. Egyszerûsíti, gyorsítja a vállalatok által kezdeményezett privatizáció elbírálását. Ennek jegyében általános elbírálási szempontokat tesz közzé. Javítja a vállalati, illetve a befektetõi szféra részére nyújtott tájékoztató-szolgáltató tevékenység színvonalát. 5. Az irányelvek tervezete a törvényi szabályozásból következõ feladatokhoz ad gyakorlatias szempontokat. Ennek megfelelõen szabályozza az önkormányzati irányítással - vállalati tanács, közgyûlés, küldöttgyûlés vezetésével - mûködõ vállalatok államigazgatási felügyelet alá vonásának feltételrendszerét. Rögzíti a vállalatok társasággá való átalakításával, az állami vagyon értékesítésével és a vagyonkezeléssel kapcsolatos követelményeket. Ezek túlnyomó része lényegében megegyezik az 1990. évi irányelvek elõírásával. Ezért most csak két kérdésre térek ki. Az egyik: a jelenleg hatályos vagyonpolitikai irányelvektõl eltérõ felfogásban közelíti meg a tervezet az állami vagyon külföldiek számára történõ értékesítését. A jelenlegi szabályozás restriktív jellegû, a külföldiek számára történõ értékesítést erõteljesen korlátozó szabályokat tartalmaz. A tervezet ezzel szemben a hazai piac realitásaiból kiindulva a gazdaság modernizációja szempontjából alapvetõ feltételnek tekinti a külföldi tõke bevonását. Nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy a korábbi szocialista országokban zajló változások jól érzékelhetõen erõsítik a szabad pénzeszközök megszerzésére irányuló nemzetközi versenyfutást. Ennek megfelelõen az irányelvek érdemben szûkíti a korábbi korlátozásokat, és a Vagyonügynökség feladataként fogalmazza meg a külföldi tõke bevonásának segítségét. A korábbi megkötések, tilalmak helyett a tervezet meghatározott körben, például megismételhetetlen természeti adottságok, jellegzetesen magyar termékek körében a nemzetgazdaság érdekeinek fokozott figyelembevételét írja elõ. A vagyonpolitikai irányelvek tervezete a leendõ tulajdonosok között kiemelten foglalkozik a munkavállalókkal. A munkavállalói tulajdonszerzést a privatizáció egyik lehetséges, de nem elsõdleges útjának tekinti. Figyelembe véve, hogy a kedvezmények nem az állami, vállalati vagyon szétosztását, hanem a privatizációhoz fûzõdõ érdekegység növelését célozzák. A tervezet ennek megfelelõen kedvezményekkel támogatja a munkavállalók tulajdonszerzését, és útmutatást ad a Vagyonügynökség számára a kedvezmények maximális mértéke tekintetében. Ez különösen fontos, hiszen enélkül a kedvezmények igen eltérõek és esetlegesek lehetnek. Végezetül a Vagyonügynökség bevételeinek felhasználásáról néhány szó: A bevételek egy részének felhasználása determinált a törvény által. A kedvezményes hitelekkel, pl. az ún. egzisztencia-hitellel finanszírozott értékesítésbõl származó bevételek közvetlenül az államadósság törlesztésére kerülnek. Az önkormányzatok és a gazdasági társaságok számára kell visszajuttatni a bevétel azon hányadát, amelyre vonatkozóan azt a törvény vagy az átalakulásra vonatkozó megállapodás elõírja. Az ezt követõen fennmaradó bevétel alapvetõ felhasználási iránya az államadósság törlesztése. Míg a bevételek 15%-a a nemzeti vagyon gyarapítását szolgáló célokra használható fel. Elképzeléseink szerint elsõsorban a külföldi befektetések, belföldi vállalkozások támogatásáról, vállalatok privatizáció elõtti felkészítésérõl, foglalkozáspolitikai célok elõsegítésérõl, a tõzsdei ármozgások befolyásolását célzó intervenciós alap létrehozásáról lehetne a Kormány által meghatározott módszerek szerint szó. Tájékoztatást szeretnék adni végül arról, hogy az Állami Vagyonügynökség a vagyonpolitikai irányelvek tervezetét egyeztette az Érdekegyeztetõ Tanács tagjaival. Az egyeztetés során kiderült, hogy az Érdekegyeztetõ Tanács jóval szélesebb körû, kiterjedtebb jogosítványokat követel a privatizációs folyamat egésze tekintetében. Többet, mint ahogyan a vagyonpolitikai irányelvek 3.1 pontjában értelmezi. Az egyeztetés eredményeként megállapodás született abban, hogy a továbbiakban a Vagyonügynökség által lebonyolításra kerülõ úgynevezett aktív programok irányelveit az ügynökség ágazati szinten egyezteti az érdekképviseleti szervek illetékeseivel. Megegyezés született arról is, hogy az Állami Vagyonügynökség és az Érdekegyeztetõ Tanács képviselõi között közös útmutatót dolgoznak ki a privatizációs folyamatok vállalati szintû egyeztetési szabályairól, valamint a dolgozóknak nyújtandó kedvezmények vonatkozásában közösen normatív szabályokat határoznak meg a vagyonpolitikai irányelvek keretei között. Az Állami Vagyonügynökség szakértõit már megkeresték az Érdekegyeztetõ Tanács által delegált képviselõk. Bízom abban, hogy a kialakuló munkakapcsolatban sikerül olyan megoldást találni, amely a felelõs tulajdonosi döntés érdemi korlátozása nélkül biztosítja a munkavállalói érdekek lehetséges érvényesülését. Egyben kérem, hogy a gazdasági bizottság ülésén elhangzott egyik észrevételnek megfelelõen a tisztelt Országgyûlés járuljon hozzá a vagyonpolitikai irányelvek 4. pontja (2) bekezdése szövegének formai módosításához. A bekezdés szerint az önkormányzatoknak és az állami vállalatokból átalakult társaságoknak vissza kell juttatni a bevételek azon részét, amelyekre vonatkozóan azt a törvény vagy az átalakulás módjára vonatkozó megállapodás elõírja. A módosítás pontosítaná, hogy a megállapodás az átalakulási törvény ma hatályos szövegének elfogadását megelõzõen az Állami Vagyonügynökség által közölt, illetve a 3-6. pontban elõírtnál kedvezõbb megegyezés is lehet. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! A Kormány megbízásából kérem, hogy az 1991. évi vagyonpolitikai irányelveket megvitatni, és megvitatás után jóváhagyni szíveskedjenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)