RAJK LÁSZLÓ (SZDSZ): Köszönöm a szót, Elnök Úr. Tisztelt Képviselõtársaim! Egy kultúrafinanszírozási rendszerben - márpedig egy rendszerrõl kell beszélnünk - elsõsorban azt kell megvizsgálnunk, azt hiszem, hogy ez a kultúrafinanszírozás kit támogat. Azokat támogatja-e, akik a kultúrából élnek, vagy azokat támogatja, akik a kultúrát mûvelik. Ez lenne az elsõ része a mondandómnak. A második része pedig egy furcsa jelenség, amit a költségvetésbõl olvastam ki. Remélem, hogy nincs igazam, de mégis megosztanám Önökkel a tapasztalatomat. Ez pedig az, hogy úgy tûnik számomra, hogy a kormányon belül egy bizalmatlansági válság van a kultúrafinanszírozás ügyében. Tehát az elsõ rész - ahogy mondottam volt - arról szólna, hogy kik kapják ezt a pénzt. Amikor nekünk ismertették a kulturális bizottságban a kultúra finanszírozási rendszerét, a Szabad Demokraták Szövetségének két megjegyzése volt. Egyrészt az, hogy a Kulturális Minisztérium hathónapos léte alatt semmiféle kulturális változtatást nem láttunk, amelyet a Kulturális Minisztérium végrehajtott volna, másrészt pedig, hogy a privatizációról szó sincsen ebben a tervezetben. Ez elõrevetíti azt a veszélyt, hogy ez a mostani elfogadandó költségvetés a mostani kulturális finanszírozási rendszert be fogja betonozni, le fogja merevíteni, ezt a jövõben nem fogjuk tudni változtatni. Vagyis úgy tûnik, azzal kell számolnunk, mindazoknak, akik kultúrafogyasztók vagyunk vagy - mûvelõk vagyunk, hogy ez a rendszer nem fog változni a jövõben. Nézzük meg, hogy mik ennek a veszélyei. Már maga a költségvetés is említ néhány olyan szervezetet, amelyet privatizálni kellett volna - ahogy a költségvetés szövegében szerepel -, azonban ez nem történt meg. A Szabad Demokraták Szövetsége és jómagam is nem félünk a privatizációtól. Kulin Ferenccel ellentétben mi azt gondoljuk, hogy a privatizáció szükséges egyrészt, másrészt pedig nem maga az ördög, a gonosz az, amelyik megszünteti a nemzet kultúráját, a nemzeti kultúrát; éppen ellenkezõleg: elõsegíti azt. Én sem akarok részletekbe bocsátkozni, számos olyan országot lehet fölsorolni, ahol a nemzeti kultúra privatizálva van. Ettõl még nagyon jól mûködik, és nemzeti kultúra, és ezt nemcsak a televízión kívüli kulturális területekre értem, hanem magára a televízióra is - hogy bizonyos fokig válaszoljak Kulin Ferencnek a véleményére. Tehát, mint említettem, a Kulturális Minisztérium kezelésébe kiadott költségvetés tulajdonképpen magára a Kulturális Minisztériumra, az ott dolgozó, ott alkalmazott emberekre támaszkodik, hogy ezek osszák szét a pénzt. Márpedig mi azt gondoljuk, hogy ebben az átmeneti idõszakban a demokrácia elvének megerõsítése miatt nagyon fontos lenne, hogy azok, akik a kultúrát mûvelik, illetve a kultúrának a fogyasztói beleszólhassanak a költségvetés leosztásába, szétosztásába. Ezeknek az embereknek elveink szerint választott embereknek kell lenniük és nem kinevezett embereknek. Márpedig a Kulturális Minisztérium alkalmazottai kinevezett emberek. Ezért ezt a struktúrát, amely jövõre így be fog merevedni, mi nem tudjuk elfogadni mint egy olyan kulturális finanszírozási struktúrát, mely valamilyen módon a jövõbe mutat, illetve valamilyen módon elõre jelzi Magyarországnak egy demokratikus fejlõdését ezen a területen is. De nézzük meg a másik problémát, ami azt hiszem, sokkal nagyobb probléma! Ez a bizonyos bizalmi válság a Kormányon belül. Nagyon furcsa számunkra, hogy ez a költségvetési tervezet nagyon nagy összeget, milliárdos összegeket vesz ki a Kulturális Minisztérium alól, amely önmagában sem demokratikusan szervezett, de azt végképp nem értjük, hogy miért bízza rá más minisztériumokra a kulturális finanszírozást. Gaál Antal úr védte az elõbb a katonai költségvetést. Nagyon nagy tisztelettel szólunk a honvédelmi költségvetésrõl, amely milliárdokat tartalmaz a kultúra finanszírozására, vagyis a helyõrségi kulturális tevékenység finanszírozására. Azonban mi azt gondoljuk, hogy egy ilyen szûk esztendõben, amikor oly kevés pénz jut az önkormányzatoknak, hogy meg tudják õrizni a kulturális területeket, e területek védelmét, egyáltalán tereket tudjanak adni a kultúrának, akkor bizony, mi azt gondoljuk, hogy ezt nem szabadna teljes egészében a honvédelemnek odaadni, hogy õk döntsenek errõl, hanem bizony, beleszólási jogot kellett volna adni az önkormányzatoknak is abba, hogy a helyõrségekben mi történjen. Lehetne még sorolni hasonló dolgokat a honvédelmi költségvetésbõl is. De továbbmenve, nézzük meg a belügyminisztériumi költségvetést is! Ebben is milliárdos tételek szerepelnek, amelyek a kultúrára vonatkoznak. Azt teljesen természetesnek vesszük, hogy az automatikus per fõre való leosztást valamilyen adminisztratív szervezet, nevezetesen a Belügyminisztérium végzi. Azonban a Belügyminisztérium költségvetésében szerepelnek olyan költségvetési tételek is, amelyek nem ilyen leosztást szolgálnak, hanem a BM kulturális tevékenységét szolgálják. Mi azt gondoljuk, hogy ebben a költségvetési tételben is bizony biztosítani kellett volna azt, hogy a kultúra mûvelõi beleszóljanak ennek a pénznek az elosztásába. De a végsõ és számunkra legfurcsább tétele ennek a költségvetésnek az, hogy úgy tûnik, a tisztelt miniszterelnök úr, illetve a Miniszterelnöki Hivatal nem bízik a saját kormányában, nem bízik abban, hogy ez a Kormány valóban arra fogja fordítani a pénzt, amelyre a kormányfõ szánja. Ezért a Miniszterelnöki Hivatal költségvetésében egy hatalmas summa, több milliárdos summa szerepel megintcsak, amely a kultúrára vonatkozik. Ezt nem értjük, nem tudjuk, hogy miért nem bízik a kormányfõ a saját kormányában, miért nem hagy beleszólást abba, hogy egyházak, más kulturális intézetek beleszóljanak abba, hogy a miniszterelnöki költségvetésbõl hová kerüljenek a pénzek, amelyek ilyen kulturális tevékenységet szolgálnak. Egyszerûen egy bizalmatlansági válságot érzünk, ami nem tudjuk, hogy miért keletkezett, nagyon jó lenne megtudni. Összefoglalva tehát úgy látjuk, hogy az elmúlt hat hónap alatt, amikor a Kulturális Minisztériumot nem sújtotta az aszály, nem sújtotta a kuwaiti válság, semmi ilyesmivel nem kellett megküzdenie, mégis semmifajta strukturális változtatást nem tett annak érdekében, hogy demokratizálja a kultúrafinanszírozási alapot. És ezen kívül megintcsak ismétlem azt, ez a bizalmi válság, ami a költségvetésbõl tükrözõdik, aggodalomra ad okot, hogy jövõre a kulturális pénzek hogy fognak odakerülni a kultúra mûvelõihez, illeve a kultúra fogyasztóihoz. Köszönöm a figyelmüket.(Taps.)