DR. GAÁL ANTAL (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Hölgyeim és Uraim! Elsõ pillantásra, ha ránézünk az elõttünk levõ számtengerre a költségvetési tervezetben, az az érzése támad különösen a nem kifejezetten pénzügyekben jártas embereknek, hogy ha valahol, akkor most itt a szigorú racionalitás, a szigorú észérvek dominálnak, és más szempont nincs. Ha egy kicsit jobban odafigyelünk, és hallgatjuk a bizottsági és az itteni hozzászólásokat, és meghallgatjuk a társadalom reflexióit, akkor látjuk döbbenten, hogy olyan hihetetlen magas a reakciók irracionális tartalma és az emocionális tényezõk tartalma, hogy szinte eltûnnek mögötte a számok. Amikor megjelent a különbség a kétszázvalahány milliárd és a 78 milliárd között, amikor még mindenkinek szûkíteni kellett, és elfogytak a racionális észérvek, akkor mindenki szinte özönével zúdítja ránk Házon belül és Házon kívül azokat az indokokat, amelyek már valóban ezen az irracionális és emocionális területeken vannak, akkor gondoljunk arra, hogy amikor az iskoláról beszéltek elõttem, a képzetekben rögtön megjelenik a kevéssé képzett, alulfizetett pedagógus, netán a téli iskolákban fázó gyermek, de ugyanígy az egészségügynél is sajnos, be lehet bizonyítani a visszafogott költségvetéssel a szûkös kórházi ágyak, a hiányos felszereltség, az ápolónõk kiáramlása kérdését. Ez így megy területrõl területre. Itt már nem lehet egymást túllicitálni. Itt már nem lehet még többet mondani, mert minden fillér megmagyarázható, hogy még kell, és bizonyítható, hogy még egy fillért már nem lehet lefaragni, mert a mûködõképességet veszélyeztetné. Valóban így is van. Hogy ezt a bevezetõt miért mondtam, mindjárt meg fogják látni, amikor egy olyan lényeges területrõl szólok néhány gondolatot, mint a honvédelmi tárca. Elsõ ránézésre hihetetlenül nagy összeg, döbbenetes szám. Hát még milyen iszonyatos, döbbenetes szám, ha arra gondolunk, hogy itt minden egyes forintot meg kellene fogni. Akkor van egy honvédelmi költségvetés 50 milliárdos nagyságrendben! Ez már egy szûkített költségvetés, a 70-rõl leszûkített. Egy olyan határeset, amit megint úgy nyújtott be a tárca, mint az összes többit, hogy innen már nincs visszalépés egy forinttal sem, mert ez is veszélyeztetné a mûködést. Most kapcsolódnak be azok az irracionális és nagyon is emocionális tényezõk, amik itt hatványozottan jelentkeznek. Gondoljunk arra, hogy az emberek tudatában nem a dollármilliárdok - nálunk a forintmilliárdok -, hanem minden egyes forint feleslegesnek tûnik és tûnhetett sokszor joggal, az elmúlt évtizedekben, és még régebben is, ami a honvédségre ment. Emocionálisan megjelennek a Don-kanyari hómezõk, az értelmetlen halálok. Ha arra gondolnak, hogy minderre hihetetlen pénzeket fektetett az emberiség, és a magyar költségvetés is az évtizedek folyamán, akkor megkérdõjelezik szinte a puszta tényt, hogy erre szabad-e egy társadalomnak akár egy forintot is költeni. Akkor még mindig nem beszéltem egy újabb momentumról. Arról, hogy mindenkit hihetetlen örömmel töltött el az elmúlt két év számos világeseménye. Azok az események, amikrõl az emberek úgy érezték, hogy a tömbök közeli fölszámolásával, a határoknak békés elfogadásával és az egész világtendenciával egy olyan korba lépünk rövidesen, amikor valóban fölösleges lesz minden forint, dollár vagy bármilyen pénzem, amit a fegyverkezésre, hadseregre kell költeni. Ez az öröm most hatványozottan száll szembe azzal a hihetetlen nagy összeggel, amikor a közvélemény a rádióban, sajtóban meghallja ezt a közel 60 milliárdos összeget. Mit tudunk mi ehhez hozzátenni? Azt, hogy valóban mindannyian várunk - ebben biztos, hogy konszenzus van közöttünk - egy olyan világot, amikor nem kell egy forintot sem fegyverekre költeni. De azt is látni és tudni kell, hogy a költségvetés csak az 1991. évre készül. Az 1990. év realitásába beletartozik, hogy a világon vannak még hadseregek. Az is beletartozik, hogy van veszélyeztetettség is és az is beletartozik, hogy a mi térségünkben is lehetséges veszélyeztetettség. Ha ezt a szempontot nézzük, akkor egy elvárásunk lehet ennek az elbírálásában, szigorúan itt is azokat a számszaki szempontokat vegyük figyelembe, mint a költségvetés egyéb tárgyaiban. Szigorúan - és zárjuk ki ezeket az emocionális tényezõket, mert félrevezetnek bennünket. Lehet mindkét irányba ezeket figyelembe venni, de mindegyik eltérít a realitástól. Igenis próbáljuk számszakilag - ugyanúgy, mint az oktatást és minden mást -, ennek csak az az egy feltétele van, hogy abban egységesek legyünk, konszenzus legyen közöttünk, hogy most, jelenleg, az 1991-es költségvetést illetõen és az egész közeljövõben hadseregre szükség van. És ha szükség van, akkor a puszta léte és a mûködõképességének a tûrõhatára ugyanúgy megvan itt is, mint az oktatásban, egészségügyben és mindenhol. Mindannyian tudjuk - számtalanszor olvassuk, látjuk és halljuk -, nagyon jól hangzik, hogy egy tank árából ennyi és ennyi iskolát lehetne beüzemelni. Tegyük a szívünkre a kezünket, ki az, aki nem azt mondja, hogy ehelyett igenis ez a bizonyos x számú iskola jelenjen meg. Nagyon könnyû emocionálisan az embereket itt félrevezetni, áthangolni és a realitás talajáról elvinni. Ha azt is figyelembe vesszük, hogy a honvédségen belül még plusz tényezõk is vannak, amelyek nagyon zavaró tényezõk, azt tudni és látni kell, hogy az elmúlt évtizedekben olyan prioritása volt - és ez negatív dolog - a hadseregnek és a fejlesztésnek, hogy szinte misztikus ködben volt az, hogy milyen összegek mentek rá. Valóban így, ezzel a háttérrel ezek az összegek feleslegesek voltak bizonyos vonatkozásban, bizonyos összegszerûen, de átláthatatlanok is voltak. Most, amikor a költségvetés minden forintjáról gyakorlatilag a széles közvélemény elõtt tárgyalunk, rögtön reflexszerûen beugrik az, hogy ez az a terület, ahol igazán soha nem szólhattunk hozzá, még suttogva sem, és most lám, itt van elõttünk és egy ilyen nagy számmal állunk szemben. Arról nem is beszélve, hogy amikor az egyéb területekrõl van szó - akár az oktatásról, akár az egészségügyrõl, akármelyik területérõl az életnek -, amikor arról van szó, hogy lehetne még kipréselni egy-két milliárdot vagy akár csak 100 milliót, az elsõ reakció az - mivel csak a meglévõ összeget tudjuk elosztani -, valahonnan elvenni és a legkönnyebb szívvel érzi úgy mindenki, hogy ahová nyúlni lehet, talán ez az a tárca. Azt hiszem, hogy pillanatok alatt szétkapkodnák ezt az 54 milliárdot, úgy, hogy egy forint nem maradna belõle. Jó helyekre kerülne a pénz, nyilvánvaló, hogy jó helyekre. Ezért érzem úgy, hogy nem ez a megközelítés. Van ennek a honvédségnek még egy specifikuma amellett, amit most elmondtam, az, hogy a rendszerváltozással óhatatlanul a hadseregnek is meg kell változni. Ez kritika is. Tudnunk kell azonban, hogy a hadseregnél ez a változás eddig nem olyan gyorsan zajlott és nem olyan gyorsan zajlik, mint ahogy kellene. Ez a változás beállta után egészen más struktúra esetén egészen más lesz a költségvetése is. Nekünk, amikor ezt az 1991-es költségvetést el kell fogadnunk - sajnos -, ez az új honvédségi struktúra még nem áll. Kénytelenek vagyunk a mai átmeneti honvédségi struktúra mellett a költségvetést megszavazni. Ez racionális tény, ezen nem tudunk változtatni. Más lapra tartozik, hogy - amint itt javaslatként is felmerült - az évközi korrekció természetesen a honvédségi tárcát is e vonatkozásban érintheti. Befejezésül: saját magamnak szánt megnyugtatásul, de ajánlom a képviselõtársaimnak is, hogy amikor a gombot megnyomva elfogadjuk a költségvetésnek a honvédelmi részét, ne érezzük úgy, hogy a lelkismeretünkkel olyan összegeket szavaztunk meg és olyan helyekrõl irányítottunk át pénzt, ahol sokkal fontosabb, sokkal szükségesebb lenne és hogy bármiben is sértené azt a konszenzust, ami a jövõképet illetõen a hadsereg nélküli, a békés, a háború nélküli, egymás iránt abszolut toleráns nemzetek közösségében akarunk élni. Engedjék meg, hogy befejezésül egy nagyon gyakorlatias példával éljek. Azt hiszem, egy mai, korunkbeli Svájc, Finnország vagy Svédország mindennel vádolható, csak militarizmussal nem, mindennel vádolható, csak toleranciahiánnyal nem, mindennel vádolható, csak azzal nem, hogy a háború megítélésében vagy a fegyverkezés megítélésében nem abszolút humánus és elõremutató, és mégis ezekben az országokban a katonai költségvetést ugyanolyan komolyan veszik, mint az élet bármely más területét, és valóban csak számszakilag és ugyanazzal az elbírálással tekintik át és fésülik át, mint az egyéb költségvetési ágazatokat. Köszönöm szépen. (Taps.)