DR. KULIN FERENC (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Ha kézbe vették a költségvetés 907/6. számú kötetét, ennek a 185. oldalán találhattak egy formabontó megoldást. A Magyar Televízió költségvetési fejezetét Hankiss Elemérnek, a televízió elnökének egy levele kíséri. Ebben a levélben a televízió elnöke közli azt, hogy amennyiben nem módosulnak a költségvetési tervszámok, annyiban a televízió nem fog tudni mûködni. Hozzátartozik a pontos diagnózishoz, hogy a költségvetés nem is irányoz elõ támogatást a Magyar Televíziónak, arra számítottak a Pénzügyminisztérium munkatársai, hogy a 6,8 milliárd forintra tervezett kiadás fedezhetõ lesz részint az elõfizetési díjakból, részint kereskedelmi bevételekbõl. A televízió elnökének tiltakozása azért minõsíthetõ indokoltnak, mert ezek a számítások megalapozatlanok. Megalapozatlanok egyrészt azért, mert az elõfizetési díjak ma, az elmúlt hónapokra visszatekintve, havi 50 ezer elõfizetõ díjával csökkennek. Várható, hogy ha a Parlament megszavazza a 130 forintról 200 forintra emelt elõfizetési díjat, akkor azoknak a száma, akik nem fogják vállalni, nem fogják fizetni az elõfizetési díjat, rohamosan növekedni fog. Nem pontos az a számítás sem, amely szerint 1,6 milliárd forint várható a televízió kereskedelmi bevételeiként. Belsõ, szakszerûbb számítások szerint ez mindössze 0,3 milliárd forint. De számokat ezek után nem is nagyon akarok mondani, hiszen ez majd egy, a részletes vitában elõadandó tárgy. Én inkább arra szeretnék rámutatni, hogy a televízió költségvetésének a problémája nem egyszerûen egy intézménynek a költségvetési problémája, nem a kultúra egyik ágazatának a problémája, hanem az egész magyar társadalom problémája. Sok millió elõfizetõnek és csaknem az egész magyar lakosságnak a gondja. Arról van ugyanis szó, hogy a saját bevételeibõl a televízió legfeljebb március végéig képes mûködtetni az 1-es és 2-es csatornát, és ha nem kap újabb támogatásokat, akkor két megoldás közül választhat. Vagy azt teszi, hogy drasztikusan csökkenti a mûsoridõt, leépíti a fél csatornaként, vagy fél mûsoridõben mûködõ 2-es csatornát, vagy azt teszi, hogy a nagyon kínálkozó lehetõségeken kapva elindul a kereskedelmi televízióvá válás útján, vagyis él azokkal az ajánlatokkal, amelyek igen szép számban érték a Magyar Televízió vezetését, a magyar kormányzatot, és arra irányulnak, arra biztatnak bennünket, hogy próbáljuk saját bevételeibõl fenntartani a televíziót. Nem akarok most hosszasan nemzetközi tapasztalatokra hivatkozni, de ezeknek a lehetséges hivatkozásoknak a tanulságát mégis szeretném egy mondatban elmondani. Arról van szó, hogy minden olyan országban, ahol a nemzeti közszolgálati televízió mellett beindult a kereskedelmi televízió, a nemzeti közszolgálati televízió színvonala rohamosan zuhant mindaddig, amíg olyan belátásra nem jutottak az adott országok képviselõi, hogy költségvetési támogatással kell egyensúlyozni a kereskedelmi televízió ízlésromboló, kultúraromboló hatását. Ha tehát mi most a rendszerváltás kezdetén cserbenhagyjuk a közszolgálati nemzeti televíziót, ha mi arra számítunk, hogy majd reklámdíjakból önmagát fogja a televízió ellátni, fedezni saját kiadásait, akkor azzal is számolnunk kell, hogy nem lesz olyan Magyar Televízió, amelyik egyetemes kulturális érdekeket védelmez és képvisel, nem lesz olyan televízió, amelyik a nemzeti kultúra örökségét, hagyományát ápolni tudja, védelmezni tudja. Azt hiszem, ez nem egyszerûen - még egyszer hangsúlyozom, nem egyszerûen - kulturális érdek, hanem ez társadalmi érdek, nemzeti érdek, hiszen ha van valami, amiben nem követhetjük az egyébként nagyon is másolható, nagyon is mintaként tekinthetõ nyugat-európai és egyéb fejlett tõkés országokból származó mintákat, példákat, akkor az a kultúra területe. Nincsen olyan modell elõttünk sem Európában, sem Amerikában, sem a Távol-Keleten, amelyik a kultúra ápolása, a kultúra védelmezése, közvetítése tekintetében követhetõ minta volna. Ha Önök visszaemlékeznek arra a felszólalásra, amit néhány hónappal ezelõtt a belga király tartott itt, ebben a Parlamentben, ha visszaemlékeznek azokra a mondatokra, amelyekben a szónok arról beszélt, hogy a jólét növekedésével, a fogyasztás mennyiségi és minõségi növekedésével, és egyéb civilizatorikus számoknak, mutatóknak a fejlõdésével együtt milyen mértékben romlott a közmorál, milyen mértékben csökkent a személyiség tisztelete, milyen mértékben szaporodtak el a deviáns magatartásformák, és egyáltalán mennyire romlott a társadalom morális és szellemi közállapota, közérzete, akkor azt hiszem, hogy tudomásul kell vennünk, hogy ebben a tekintetben nem áll elõttünk úgy a Nyugat, mint minden tekintetben követhetõ minta. Amikor tehát mi most a televízió költségvetésérõl döntünk, akkor a magyar kultúra, a magyar irodalom, a magyar szellemiség, a magyar szellemi közélet jövõjérõl döntünk, és ha itt nem biztosítjuk a társadalom minimális igényeit, nem fedezzük, nem segítjük, nem támogatjuk, akkor egy kulturális összeomlás veszélyével kell szembenéznünk. A kulturális bizottság megvitatta, mérlegelte Hankiss Elemér levelét, panaszát, támogatandónak, méltánylandónak tartja az abban foglaltakat. Összegszerûen természetesen nem tettünk javaslatot a szükséges költségvetési támogatásra, én egy egyéni képviselõi módosító indítványban ezt is meg fogom tenni, mintegy ötmilliárd forintot látok feltétlenül szükségesnek ahhoz, hogy az 1-es és 2-es csatorna mûködõképes legyen. Erre a kérdésre természetesen vissza kell még majd térnünk, de úgy éreztem, hogy az általános vitában mindenképpen szót érdemel, mert ismétlem még egyszer, nem egy tárcának a gondjáról van szó, önálló költségvetési tételrõl, amely minden tárcát kell hogy érintsen. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)