DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már két felszólalónk szólt a frakciónk nevében. Békesi László a költségvetés szerkezetét és módosító javaslatokat terjesztett elõ, Nyers Rezsõ pedig a költségvetés mögött álló gazdaságpolitikai filozófiával kapcsolatos kritikai észrevételeinket fejtette ki. Én egy kicsit most abból a szempontból szeretném vizsgálni ezt a költségvetést, hogy milyen hatással van a társadalomra vagy annak egyes rétegeire. Ugyanis úgy gondoljuk, hogy a költségvetés nemcsak pénzügytechnikai kérdés, tehát nemcsak arról kell most itt döntenünk, hogy mennyi legyen az ország államadóssága. Nemcsak arról kell döntenünk, hogy mennyi legyen a költségvetés hiánya vagy mennyit fordítsunk a szerkezetátalakításra, hanem azzal is foglalkoznunk kell, hogy a számok mögött észrevegyük az embereket, és minden intézkedésnél azt is fölmérjük, hogy az egyes emberek életére ezek az intézkedések a napi életben hogyan fognak hatni. Botos Katalin miniszterasszony még államtitkárként, amikor beterjesztette a költségvetést, azt mondta, hogy jövõ évre nem lehet drasztikus, az egyes jövedelemtulajdonosok helyzetét lényegesen módosító lépéseket tenni. Én elhiszem, hogy ez volt a szándék. De szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ez a költségvetés - ahogy beterjesztésre került - nem teljesíti ezt a feltételt. Ez a költségvetés ugyanis teljes súlyával rázuhan a bérbõl és fizetésbõl élõ középrétegekre, akik eddig is nehezen kapaszkodtak a korábbi életszínvonalukhoz, és ha nem vigyázunk, akkor teljesen tönkre tudja tenni eddigi életvitelüket! Én nem állítom, hogy ez a hatás a Kormány tudatos cselekvésének eredménye. Lehetséges, egyszerûen csak arról van szó, hogy a sebtében összecsapott költségvetés egyes fejezeteit nem lehet már összehangolni, hogy azok a módosítások, amelyek egyes fejezeten belül még elviselhetõ terheket képviseltek volna, ezek nem kerültek összhatásukban vizsgálat alá. Teljesen mindegy, hogy miért történt ez így. A végeredmény az, hogyha ez a költségvetés - így, ahogy beterjesztésre került - elfogadásra kerül, akkor körülbelül 1 millió családot és 3-3,5 millió embert hoz anyagilag lehetetlen helyzetbe. Én úgy hiszem, hogy ehhez nem járulhatunk hozzá. Nézzük meg, hogy milyen ma egy magyar átlagállampolgár! Én úgy hiszem, hogy a mai magyar átlagállampolgár valahol egy lakótelepi, 60 négyzetméter körüli lakásban lakik, különbözõ OTP- kölcsönökkel terhelten, nem több a fizetése bruttó 12 ezer forintnál, van egy- két gyereke, akit szeretne fölnevelni, s idõnként még az idõs szüleit is támogatnia kell. Én úgy gondolom, hogy a költségvetést egy kicsit az õ szemszögébõl is meg kellene vizsgálnunk. És ha ezt a vizsgálatot elvégezzük, nem túl biztató képet kapunk. Vegyük azt a jó esetet, hogy nem megy csõdbe a vállalata, sõt, az õ munkahelye sem szûnik meg, sõt, megkapja azt a költségvetésben jelzett 230s jövõ évi béremelést. Ha azt nézzük, hogy a 400s inflációhoz képest ez a 23 százalék nem sok, akkor végig kell vizsgálnunk, hogy mit jelent ez a 23 százalékos béremelés a valóságban. Kérem, tisztelt Ház! Azzal az egyszerû kis trükkel, hogy ilyen infláció mellett a személyi jövedelemadó sávjait a Kormány változatlanul hagyta, el lehetett érni azt, hogy ez a 23 százalékos bruttó béremelkedés a nettó béremelkedésben már csak körülbelül 12 százalékot jelent, és a korábban 12 ezer forintot keresõ átlagállampolgár jövõ évi jövedelme 1100 forinttal fogja csak vastagítani a pénztárcáját. Azt pedig, azt hiszem, valamennyien tudjuk, hogy vásárolni csak a nettó jövedelembõl lehet! Úgy gondolom, amikor ezt majd õk is kiszámítják maguknak, vagy megkapják az elsõ bérüket a jövõ évben, akkor nem részvényekért fognak rohanni vásárolni, hanem azon fognak gondolkodni, hogy hogyan fognak megélni. Én úgy gondolom, nagyon fontos dolog - és itt valamennyien egyetértünk a Parlamentben azzal , hogy támogatni kell adókedvezményekkel is a részvényvásárlásokat, de nem biztos, hogy õk ezt meg fogják érteni. Lehet, hogy õket ez irritálni fogja, sõt, néhányan közülük káromkodni is fognak. Szeretném elmondani, teljesen egyetértek azzal, amikor Botos Katalin azt mondta, hogy a költségvetésben lévõ intézkedések alapján lesz értelme a megtakarításnak. És ez így is van. De nézzük meg az érem másik oldalát is, hogy lesz-e lehetõsége a lakosság szélesebb rétegének a megtakarításra! Egy ez év õszén készült felmérés szerint a megkérdezettek 40,1 százalékának nem is volt már korábban sem semmiféle megtakarítása. 21,9 százaléka 1990-ben fölélte a korábbi megtakarításait. És 25,9 százalékuknak csökkent a korábbi megtakarítása ebben az évben. Ezek az emberek - a miskolci esztergályos, a szabolcsi tanár vagy a pécsi nyugdíjas - nem fognak részvényt vásárolni. Akik egyébként - az a néhány százalék - ezen fölül megmaradnak, azok számára valóban bomba üzlet lesz ezekkel a kedvezményes feltételekkel beszállni ebbe az üzletbe. Ennyit a bevételi oldalról. Nézzük meg, hogyan alakul egy átlag magyar család kiadása! Az természetes, hogy 45 százalékos infláció mellett nagyon sok mindenrõl le kell mondani és le is lehet mondani. De vannak olyan kiadások, amelyek kemény korláttal rendelkeznek, ahol nem az állampolgár dönti el, nem õ választja meg, hogy lemond-e a kiadásról vagy nem. Én ezekrõl szeretnék most beszélni, mert ezeken õk nem fognak tudni változtatni. Az elsõ ilyen a lakáskamat-támogatás. Azt hiszem, azt valamennyien látjuk, az nem tartható továbbra, hogy az állam másfél millió építtetõnél fedezi a 3 százalékos kedvezményes kölcsön és a mai banki kamat - amely 34 százalék - közötti különbséget. Valamilyen megoldást mindenképpen kell találni! Úgy hiszem, bele fogunk kényszerülni, hogy bár nem értünk vele egyet, és nem is támogatjuk, de tudomásul kell vennünk az 1991-re átmenetileg bevezetett 1500 forintos részletfizetési többletet. De arra viszont felhívnám a figyelmet, hogyha a Parlament a véglegesnek tekinthetõ három variáció közül bármelyiket elfogadja, akkor az adósok jelentõs részét 1992. január 1-jétõl olyan helyzetbe hozza, hogy egyszerûen képtelen lesz megfizetni a havi részleteket. Ugyanis szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezeknek az adósoknak egy jelentõs része - körülbelül félmillió ember - a 80-as években jutott lakáshoz, abban az idõszakban, amikor a lakásárak és ezzel párhuzamosan a kölcsönösszegek is ugrásszerûen emelkedtek, és ehhez a 60 négyzetméteres lakótelepi lakáshoz csak úgy tudtak hozzájutni, hogy felvették a kedvezményes kölcsönbõl a maximumot - ez akkoriban már 300-350 ezer forintot is elért -, és felvettek hozzá még 200 ezer forint bankkölcsönt, ha tudtak, vettek a vállalattól is és még a tanácstól is kértek egy kis támogatást. És ma ezeknek az embereknek a havi törlesztõ részlete 5000-5200 forintot tesz ki. És ha most kiszámoljuk az egyes variációknak megfelelõ változást, amihez csak emlékeztetõül mondom, hogy a beterjesztett 1-es és 2-es számú variációnál a jelenlegi kamatokat a kedvezményes és a bankkölcsönzést 15 százalékra javasolja emelni a tervezet, míg a 3-as számú variációnál ugyan megfelezi a kölcsönt, de rögtön bevezeti a jelenleg 34 százalékos banki kamatlábat - akkor olyan elriasztó összegeket mutat ez a számítás, amit úgy gondolom, nem kell kommentálnom, elég, ha felolvasom. Abban az esetben ugyanis, ha az elsõ vagy a második variációt fogadja el a Parlament, akkor ez a havi törlesztõ részlet 9600 forintra fog emelkedni. És ha a 3-as számú variációt fogadja el, akkor pedig 10 500 forintra. És ugyanezt a lakást egy másik törvény alapján adókkal fogják megterhelni, a helyi adók törvénye alapján, amely elõírja az építményadó és a kommunális adó megfizetését, és eltörli azt a szabályt, amely korábban érvényes volt, hogy amíg kölcsönnel tartozott a tulajdonos, addig adómentességet élvezett. És ráadásul ebben a költségvetésben kényszerintézkedések vannak arra, hogy csak azok az önkormányzatok kapjanak meg bizonyos támogatásokat, amelyek valóban bevezetik ezeket a helyi adókat. Ez a helyi adó a minimális értékben is újabb havi körülbelül 350 forint többletet jelent ennek a családnak. Amikor a fogyasztási adókat és a fogyasztási árkiegészítésekrõl szóló törvényt olvassa valaki, akkor úgy tûnik, itt minden rendben van, hiszen magában a törvényben olyan széles skálákon vannak meghatározva az egyes támogatási lehetõségek, hogy nem derül ki semmi az olvasó számára. De ha megkérjük a konkrét támogatásoknak az alakulását a következõ évben, akkor már sokkal rosszabb képet kapunk. Mert akkor azt a képet kapjuk, hogy a tüzelõanyagnál 70,1 százalékrõl 17,6 százalékra csökken a támogatás, a távhõszolgáltatásnál 151,7 százalékról 35,8 százalékra. A víz-, csatornadíjnál pedig 80 százalékról 25 százalékra. Mindez az energiaárak emelkedésével együtt azt jelenti, hogy ennek az átlagos lakótelepi lakásnak a víz, gáz, villany és távfûtési rezsije 1300-1400 forintra fog havonta emelkedni és akkor még ez a család nem evett. Ha azt veszem figyelembe a Statisztikai Zsebkönyvbõl, hogy egy átlagos magyar család havi jövedelmének 26,9 százalékát költötte élelmiszerre az elmúlt évben és ezt beszorzom a 31 százalékos nagyjából tervezett áremeléssel, akkor kiderül, hogy ez újabb 1500-1600 forint többletet fog okozni a családnak. Ha most összeadom ezeket az eddig felsorolt összegeket, akkor kiderül, hogy ennek a családnak már eddig 2550 forint költségvetési hiánya van, ez az összjövedelme 12 százalékának felel meg. A magam részérõl úgy gondolom, hogy figyelembe véve, hogy eddig még csak a kemény korlátú árnövekedésekrõl beszéltünk, ez nagyon súlyos helyzetet jelent. Hiszen nem beszéltünk még arról, hogy az iskolák dologi támogatására szánt 10 százalék nyilvánvalóan nem lesz majd elég; nem beszéltünk arról, hogy az óvodák mûködési költségeinek csak kisebbik részét tudja a költségvetés biztosítani, a bölcsõdéknél meg semmit. Tehát ezt vagy az önkormányzatoknak, az amúgy is szegény önkormányzatoknak kell valószínûleg többletadó kivetésével biztosítani, vagy pedig a szülõk lesznek újból megterhelve az oktatási intézmények által kényszerbõl. Azt hiszem, hogy nemcsak attól fog emelkedni a hívõk száma ebben az országban, hogy szabadabb a vallásgyakorlás, hanem azért, mert nagyon sok család fog jövõre imádkozni, hogy el ne romoljon a televízió, a hûtõszekrény vagy a mosógép, mert még megjavíttatni sem lesz pénzük, nemhogy újat vásárolni. A magam részérõl nem akarok foglalkozni a körülbelül 8 forinttal literenként emelkedõ benzinárral, mert erre azt lehet mondani, hogy menjen gyalog vagy villamoson, akinek nem telik benzinre. De tessék mondani, mit mondjunk a nyugdíjasnak, aki csak 15 százalékos nyugdíjemelést fog kapni vagy annak a gyermekes családnak, amely pontosan tudja, hogy a 15 százalék családi pótlék emelés mire lesz neki elég. Úgy hiszem, hogy nagyjából így néz ki ma egy átlagcsalád nézõpontjából ez a költségvetés. És szeretném felhívni a figyelmet arra, hogyha ez a középréteg most megrokkan, akkor nem lesz az a Parlament, az a Kormány, az a párt, amely a közeljövõben ki tudja húzni ennek az országnak a szekerét a szakadékból. Azt tapasztalom, hogy ebben a Parlamentben remek lobbystái vannak a vállalkozóknak, Palotás János, Eörsi Mátyás vagy Zsíros Géza tökéletesen képviseli a vállalkozók érdekeit. Ez nem is baj, úgy hiszem, hogy nagyon jó, hogy itt vannak, mert szükségünk van rá. Csak azt szeretném kérni, hogy képviseljük viszont mi mindannyian közösen ennek az egymillió családnak, ennek a három és fél millió embernek, akik csak bérbõl és fizetésbõl tudnak élni, az érdekeit. Ehhez a közös munkához mi a magunk részérõl szeretnénk hozzájárulni. Erre irányulnak döntõ többségben a módosító javaslataink, és én csak négyet szeretnék kiemelni belõlük. Azt, hogy a személyi jövedelemadó sávjait módosítani kell; azt hogy az önkormányzatoknál a helyi adók bevezetését kényszerintézkedésekkel nem lehet elõírni; azt, hogy a helyi önkormányzatok támogatását növelni kell és azt, hogy egyik elõterjesztett lakáskölcsön- növelési variációt sem szabad elfogadni. Mi úgy gondoljuk, hogyha ezek a módosítások átvezetésre kerülnek a költségvetésben, akkor talán elviselhetõ lesz a lakosság számára a jövõ évi teher. Az elmúlt idõkben, az elmúlt hónapokban ebben a teremben mindenki a nép nevében beszélt. Én meg azt tapasztalom, hogy a nép ezt nagyon utálja. Az emberek azt mondják, hogy beszéljünk csak nyugodtan a saját nevünkben, de az õ érdekükben, sõt még jobb az, ha kevesebbet beszélünk és végre teszünk is valamit értük. Hölgyeim és Uraim, itt a lehetõség! (Taps.)