Tartalom Elõzõ Következõ

PINTÉR JÓZSEF (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Ha a Pénzügyminisztériumnak az a véleménye, hogy rendkívüli helyzetben rendkívüli költségvetést kell tenni, akkor én is azt mondom, hogy az én 1127. számon beadott módosító indítványom is rendkívüli. Rendkívüli azért, mert egy olyan helyzetben vagyunk, hogy a bevételeket meghaladják a kiadások 78 milliárd forinttal. Amikor én ezt a költségvetést áttanulmányoztam és megnéztem, akkor Margaret Thatcher, a volt angol miniszterelnöknek a miniszterelnöksége kezdetén tett kijelentése jutott az eszembe, amikor pár esztendõ múlva az addig hiányos költségvetésbõl egy nagyon jó, pozitív számot mutató költségvetést hozott létre és megkérdezték tõle, hogy ezt hogy csinálta, azt mondta, hogy az állami költségvetés semmiben sem különbözik egy család költségvetésénél, ti. addig kell takarózni ameddig a takaró ér. És ennek a szemléletmódnak a jegyében tettem a módosító indítványomat, ne várják tõlem a rövid idõre való tekintettel, hogy ez a legjobb a módosító indítványok között. A gyorsaság kedvéért csupán csak azt akartam elérni, érzékeltessem, hogy takarékosságra van szükség, sokkalta nagyobb mértékben, mint ahogy ez a mostani költségvetésben látszik. Nem fogom részletesen elmondani a módosító indítványomban tett költségszerû csökkentéseket, de az itt elhangzott szólamokon, megjegyzéseken túl nem kívánok semmit mondani - gyakorlati módosító indítványokat tettem. Azt mondottam, hogy az én megítélésem szerint ehelyett a költség helyett mennyivel kevesebbet érdemes megkockáztatni, hogy csökkentsük az állami költségvetést. Hangsúlyozom, nem biztos, hogy az én módosító indítványom a legjobb, lehet annál sokkal bölcsebb, jogosabb, de én a 78 milliárdos állami költségvetési hiányt eltûntettem, több mint 80 milliárd forinttal csökkentettem a kiadásokat. (Szórványos taps.) (Orbán Viktor közbeszólása: Kormányba vele!) Csak összehasonlításként mondanám: a költségvetési szervek támogatása 1989- ben 182 milliárd forint volt, várhatóan az idén 192 milliárd forint lesz, jövõre 282 milliárdot irányoztak elõ az államigazgatás finanszírozására. Mondok egy másikat: a tanácsok költségvetési támogatása 1989-ben 111 milliárd forint, körülbelül ennyi várható 1990-ben, jövõre az önkormányzatoknak 184 milliárdot - majdnem 100 százalékos növelést - irányoznak elõ. Ez nekem nem alkalmas arra, hogy errõl véleményt mondjak. Mégsem ezeknél gondoltam teljes mértékben a költségvetési elõirányzatok csökkentését, hanem azt mondottam - néhányat felsorolnék közüle -, hogy a központi beruházásoknál elõirányzott 34 milliárd forintból vonjunk le 14 milliárdot és csak 20 milliárdot hagyjunk állami beruházásra, mert szûkösségében vagyunk a pénznek és takarékosságra van szükség. Lehet, hogy szükség van egy budapesti híd újraépítésére vagy megépítésére, az is lehet, hogy Bõs-Nagymaros helyreállítására megint kell 10 milliárd - bár ennek semmiféle konkrét számítása nincs, csak becsült adatok vannak -, és ebben a beruházásban a Honvédelmi Minisztériumnak és az Igazságügyminisztériumnak a különbözõ lakásberuházásai is benne vannak, és nem a Honvédelmi Minisztériuméban, nem az Igazságügyminisztériuméban, hanem itt. Ott is lesz külön. Ezen kívül azt gondolom, hogy azt is újra kellene gondolnunk, hogy a parlamenti pártok költségvetési támogatásának ez a mértéke szükséges-e. Azt mondtam, hogy az 50 százalékát vonjuk meg, ez 152 millió forint. Azt is mondtam, hogy a Parlamenten kívüli pártok támogatását is vonjuk meg, ez is 33 millió forinttal csökkentené a büdzsét. Nem beszélve a társadalmi szervezetekrõl. 50 társadalmi szervezet van - azt mondtam, hogy a 400 milliót csökkentsük le 200 millióra, ti. ha nem tesszük, akkor lesz még újabb 50 társadalmi szervezet, mert látja, hogy lehet pénzt kapni az államkincstártól. Hadd ne soroljam fel, hogy kik ezek a társadalmi szervezetek, vannak köztük jótékony szervezetek, akiknek kell a pénz - még mondhatnék egy párat -, de bizony nagyon nagy része nem szükséges, hogy állami támogatást kapjon. Ha akarnak az állampolgárok társadalmi szervet csinálni, csináljanak, tartsák fenn, fizessenek tagdíjat. A Belügyminisztérium 225 milliárd forintos költségébõl csak 10 milliárdot vonjunk le, biztos nem lesz mûködésképtelen a Belügyminisztérium. A Honvédelmi Minisztériumnál több fejezetben van állóeszköz-felújítás, nincs megnevezve, hogy mi minden, én azt mondottam, hogy 1,3 milliárdot vonjunk le. Ugyanígy van még egymilliárd beruházás csökkentés, a dologi költségeknél 1 milliárd. Meglepõdtem amikor azt láttam, hogy a jamburgi beruházásra 12,5 milliárd forint van az állami beruházások között és ugyanez az összeg az Ipari Minisztérium költségvetésében még egyszer benne van. Természetes, hogy az egyik helyrõl ki kellene húzni - mint ahogy javasoltam is. Meglepõdtem, amikor a külügyi szolgálatnál, a külképviseleteknél lévõ dologi költségeket 600 millió forinttal tervezik nagyobbra - ott ti. nincs infláció, de azért 600 millióval több dologi kiadás kellene. Próbáltam lecsökkenteni, módosító javaslatomban benne van. Van egy olyan fejezet, hogy "elkülönített pénzalapok", amelyre 62 milliárd forintot irányoztak elõ, nincs jogcím szerint meghatározva, hogy mi minden van ebben. Az Állami Számvevõszék is megállapította, én is, hogy ennek a felhasználása jogcímszerû hiány miatt is, egyébként is semmiféle információ nincs rá, ha nincs rá információ nem kell 62 milliárd, csökkentsük le 12 milliárddal. (Derültség. Taps.) Nekem az a véleményem, hogy ezek a költségcsökkentések a takarékosság jegyében alkalmassá tehetik az állami költségvetést arra, hogy megfelelõ módon elfogadjuk. Arra hívnám fel az igen tisztelt Kormány figyelmét, hogy ezeket a megtakarításokat, amelyeket az én vastag ceruzám 80 milliárd forint nagyságrendben irányzott elõ, használja fel hatpárti egyeztetõ tárgyalásokkal, dolgozzon ki egy olyan valós szociális, jóléti programot, amellyel 3-4 millió magyar állampolgárnak - nyugdíjasoknak, alacsony keresetûeknek, nagycsaládosoknak - olyan anyagi támogatást tudnak biztosítani, amely a Kormány és a mi Parlamentünk irányába is bizalmat fog jelenteni és a bizalmat ilyen módon lehet valamiképpen elérni. Arra kérem az igen tisztelt Képviselõtársaimat, ha valamelyiket az én módosító javaslataim közül el is vetnék és találnak helyette jobbat, tegyék meg módosító indítványként. Egyet biztos tudok: helyi adókkal, adóemeléssel nem lehet ezt a hiányos költségvetést ellensúlyozni. Emelhetjük az adókat, nagyon sokan vannak, akik már lakbért és villanyszámlát sem fizetnek, akkor még többen lesznek, akik az adót sem fizetik be. Ennek következtében egy biztonsági tartalékra kell törekednünk, a költségeket kell takarékosan megfogni, mert ha véletlenül nem tudnak adót fizetni, akkor nem lesz a költségvetés hiányos, hanem egyensúlyban tud maradni. Köszönöm szépen. (Taps.)

Homepage