PREPELICZAY ISTVÁN (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselõtársaim! A benyújtott költségvetési javaslatnak csak a rendkívül nagy terjedelme van összhangban azzal a felfokozott várakozással, mely megszületését kísérte. Most megállapítható, hogy ez a költségvetés - minden jószándéka ellenére - nem tud megfelelni a határozott rendszerváltás követelményeinek. Ez elmondható a Kormány hároméves gazdasági programjáról is, bár ez a költségvetés nem tesz eleget még e program elgondolásait alátámasztó konkrét követelményeknek sem. Azok a folyamatok, melyeket ez a költségvetés, illetve ennek megvalósulása involvál vagy fölerõsít, mindenekelõtt az infláció, a belsõ egyensúlyi viszonyok erõteljes romlása, a szociális helyzet további megrendülése, jelentõs rétegeknél a létbizonytalanság megjelenése és felerõsödése, az életszínvonal csökkenése nemhogy nem támasztják alá azt a Kormány által támasztott és vallott várakozást, mely szerint 1991-ben túlleszünk a mélyponton, hanem teljesen negligálja azt. Ezzel kapcsolatban röviden szeretném érinteni a költségvetési hiány kérdését. Tudom, hogy több követelménynek, mi több, több követelésnek próbált a Kormány eleget tenni, mikor a 78 milliárd forintos passzívumot számszerûen összehozta. Fel kell hívni a figyelmet arra - a honatyáknak ezzel tisztában kell lenniük -, hogy nem ez az érdemi kérdés, ez nem 85-100 vagy 120 milliárd kimutatott hiány, szemben a 78 milliárddal, hanem az, hogy a gazdaságunkban valójában 100-200 milliárdos nagyságrendû egyensúlyi gond van. Lehúzó, visszatartó probléma ez. Hangsúlyozom, ennél csak az a nagyobb gond, hogy nem látom még halvány jelét sem annak, miként tudunk, próbálunk ezen változtatni. A legfontosabb hiányosságnak azt tartom, hogy a költségvetési tervezetben nem irányul kielégítõ figyelem a vállalkozás feltételének javítására, a vállalkozások erõteljes élénkítésére. Különös gondnak tartom ezzel kapcsolatban a privatizáció mai és várható ütemét, az ezzel kapcsolatos túlzott centralizációt, gyakorlatilag kizárólagos felülrõl való vezénylését. Tény, hogy a rendkívül kedvezõtlen gazdasági helyzet - a gazdaság stagnálását egyértelmûen visszaesés váltotta fel, az egyensúlyi viszonyok tovább romlanak 1991-ben - nem éppen kedvezõ a vállalkozások kibontakoztatásához, ösztönzéséhez. De látni kell, hogy e téren való igazi áttörés nélkül országunkban nem lehet megoldani a gazdaság stabilitását, megteremteni a kibontakozás feltételeit, s ezáltal megállítani az egyensúly romlását. Ebbõl kiindulva nehezen fogadható el a Kormány álláspontja az adórendszert illetõen, az a magatartás, hogy nem hozok be egyidejûleg átfogó javaslatot a különféle adórendszerek változtatására. Rendkívül minimálisnak tartom egyfelõl azokat a kedvezményeket, melyek az új vállalkozásokat ösztönzik, másfelõl önmagában szinte megmagyarázhatatlannak a személyi jövedelemadó-bevételek több mint 40 százalékos növekedését, illetve rendkívül károsnak annak hatását a megtakarításokra, az új befektetésekre. Ez az irányvétel - bizonyos vagyok benne - teljesen ellentétes azzal a jelszavakban hirdetett kormányállásponttal, miszerint egy jelentõs számú új vállalkozói réteg létrejöttén munkálkodik, azt szeretné elérni, hogy minél több rátermett munkavállaló váljék már a közeljövõben vállalkozóvá. Hiányérzetem különösen nagy, mert mindezideig nem kidolgozottak a tulajdonpolitika hosszabb távra szóló irányelvei, homály fedi a tulajdonjogi szabályozás több fontos elemét, így például a földkérdést. Nekünk változatlan a célunk, hogy hazánkban kialakuljanak és megszilárduljanak azok a sokszínû és sokrétû tulajdon- és szabad szövetkezési formák, melyek más országokban sikeresebb fejlõdést, elõrehaladást biztosítottak, alapjául szolgáltak a jóléti társadalmaknak, az ottani életszínvonalnak. A szükséges akciók finanszírozására rendelkezésre álló költségvetési keretek a tervezet szerint igen szûkösek, koordinálatlan, széttagolt a vállalkozások feltételének javítására irányuló tevékenység. Ez utóbbi hiányosság kiküszöböléséül javaslom, hogy a Kormány a privatizálási és vállalkozásélénkítési teendõk körültekintõ koordinálására hozzon létre hatékony szervezeti keretet például a Kormány mellé rendelt bizottság formájában, melynek élén államtitkár állhatna. E szervezeti feltétel megteremthetõ lenne olymódon is, hogy a Pénzügyminisztérium hatáskörének megfelelõen kibõvülne, ami egyben feltételezné a jelenlegi Pénzügyminisztérium gazdasági- és pénzügyminisztériummá történõ átalakítását is. A kialakítandó szervezetnek rugalmasan mûködõ, a nemzetgazdaság szintézisére alkalmas, bürokratikus vonásoktól mentes szervezeti struktúrának kellene lennie, mely koordinált, sokoldalúan megalapozott javaslatok kialakítására és a Kormány vonatkozó határozatai végrehajtásának ellenõrzésére képes. A vállalkozás élénkítés kapcsán szólni kell a területi fejlesztés nagy problémájáról, arról tudniillik, hogy bár kis ország vagyunk, a területi lehetõségek mégis rendkívül különbözõek. Bár az önkormányzatok tervezett forrásbõvülése kétségtelen erõteljes, összesen több mint 80 százalékkal növekszenek a várhatóan rendelkezésre álló eszközök, ezek elosztása, illetve megoszlása félõ nemhogy nem segíti a nagy különbségek mérséklését, hanem tovább mélyíti, fokozza azokat. Javaslom e kérdésnek az önkormányzati problémákhoz kapcsolt önálló megtárgyalását és megoldását. Az általános tõkeszegénység és az alacsony megtakarítási hajlandóság miatt igencsak felnagyítódik mind a költségvetési javaslatnak, mind a hároméves gazdasági programnak az a hiányossága, hogy a vállalkozás élénkítésben játszott tényleges szerepénél kisebb figyelem irányul a jelentõsebb külföldi mûködõtõke-bevonás feltételének megteremtésére. Ez mindenekelõtt a privatizációnál mutatható ki, hiszen az eddig jóváhagyott átalakulások, társaságalapítások, állami vagyonértékesítések esetében a külföldi tõke részesedése nem éri el a 30kot. Az eddigi lehetõségek köre a tervezet szerint jelentõsebb mértékben csak a befektetési alap létrehozásával bõvül, ám kétséges, hogy mindössze 3 milliárd forintos nagysága elegendõ-e a feltételek érdemi javítására. Üdvözlendõ, hogy a külföldi tõke beáramlásának megkönnyítésére és befolyására létrejött a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériumán belül a Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség, de kérdéses: vajon kapacitása elegendõ-e annak fényében, hogy a legtöbb tõkefogadó országban a hasonló intézmények gyakran több ezer fõt foglalkoztatnak a legkorszerûbb technikai eszközökkel és nemzetközi ügynökségi kapcsolatokkal ellátva. Úgy vélem tehát, hogy e téren a jelenleginél lényegesen nagyobb erõfeszítésekre van szükség. Csak így emelhetõ az infrastruktúra - különösen a telefonellátottság - viszonylag alacsonyabb szintje, növelhetõ az irodahelyiségek kínálata, mérsékelhetõ a beszállítói háttéripar fejletlensége, gyengesége. Itt kell külön megemlíteni az esetek egy részében tapasztalható bürokratikus ügyintézés lassúságát és a hivatalok, engedélyezõ szervek többségére jellemzõ, a hozzá nem értésre, közömbösségre és gyenge szervezõképességre visszavezethetõ sorbanállási kényszert, továbbá a külföldiek számára szinte elviselhetetlen, a számukra anyagi veszteségeket is okozó lassú és csaknem érdektelen magyar banki ügyintézési morált, a számlanyitást, az átutalások teljesítésének hetekig, hónapokig tartó intézése valójában tarthatatlan állapotokat tükröz. E hiányosságok, gondok megszüntetése szintén súlyuknak megfelelõen nagyobb figyelmet érdemel. A vállalkozásokra késztetõ környezet megteremtésének fontos követelménye a határozott inflációellenes fellépés is. A fogyasztói árszínvonal 1991-re elõrejelzett 34-380s, mögötte a termelõi árak 30-3235156s emelkedése rendkívüli mértékben megnehezíti a vállalkozást, a vegyes vállalatok helyzetét is. Mindezt csak tetézik az immár csillagászati kamatok. Rossz kedvvel, de belátható, hogy a magyar gazdaságban még különösen erõteljesen hatnak az inflációs tényezõk. Ennek az átmeneti elviselését megkönynyítené, ha tudnánk, hogy e hatás meddig érvényesül, hogyan alakul az infláció az 1991-et követõ években. Ezzel azonban az elõttünk fekvõ gazdaságpolitikai dokumentumok adósok maradnak. Továbbá annak bemutatásával is, hogyan lehet a bér-ár-spirált elkerülni, hogyan lehet a bérek kiáramlását kordában tartani. Úgy érzem, az nem megoldás, hogy az állami vállalatok körében az állam majd érvényesíteni fogja a kívánatos mértéket. Ez már azért sem kecsegtethet eredménnyel, mert a bruttó munkajövedelmeken belül csak 500t tesz ki az állami és szövetkezeti iparban alkalmazottak bértömege. Miután minden munkavállaló érdeke az infláció fékentartása, ennek a közös érdeknek a talaján célszerûnek és elképzelhetõnek tartok egy konszenzus létrejöttét a béremelés maximalizálásában a Kormány, a munkavállaló és a munkáltatók érdekképviseleti szervei között. Egy ilyen konszenzus természetesen csak akkor jöhet létre az érdekegyeztetési mechanizmusban, ha a Kormány valamennyi érdekcsoport számára világosan megfogalmazza, hogy milyen intézkedéseket hoz a gazdasági válság oldására, illetve megszüntetése érdekében ,és ezektõl az intézkedésektõl milyen változásokat remél. Tekintve, hogy az infláció megfékezése során több jogos szociális igény kielégítését is korlátozni kell, elsõsorban az átmenetileg csökkenõ nemzeti források miatt, a Kormánynak kiemelt feladata kell legyen a leginkább hátrányos, méltatlan helyzetbe került lakossági csoportok fokozott segítése. E célra 5 milliárd forint átcsoportosítását tartom szükségesnek. Erre vonatkozóan részletes módosító javaslatomat betettem, ahol 5,5 milliárd forint átcsoportosítására és valamivel több mint 5 milliárd forint megtakarítására tettem javaslatot. Remélem, hogy e hangsúlyok és szempontok figyelembevétele a további munkában helyes módosításokkal segíti a jövõ évi költségvetés összeállítását és a hároméves gazdasági program megalapozását. Amennyiben az általam elmondottak megfelelnek a valóságnak - márpedig ez meggyõzõdésem -, akkor felhívják a figyelmet a mostani kormányzati munka súlyos fogyatékosságára. Pozitívan fogalmazva: elkerülhetetlen a Kormányon belül a koordináció erõsítése, az elgondolások fokozott összehangolása, a taktikai és stratégiai kérdések, követelmények jobb egyeztetése. Köszönöm a meghallgatást.