KERESZTES K. SÁNDOR környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Nagyrabecsült és kitartó interpellálóm, Pap János! Kedves Képviselõtársaim! Aki megtisztelt figyelmével, és megõrizte emlékezetében parlamenti szereplésemet, az tudja, hogy sem képviselõként, sem miniszterként nem vettem részt pártpolitikai vitákban és személyi kérdések megtárgyalásában. Tudatosan szorítkoztam szakmai kérdések tárgyilagos elemzésére. Pap János interpellációja azonban olyan kérdéseket vet fel, ami elkerülhetetlenné teszi, hogy eltérjek eddigi szokásomtól, attól is többek közt, hogy az öt perchez szigorúan tartom magam. Ezért elõre is kérem megértésüket. Képviselõtársaim nyilván jól tudják - erre utalt Siklós miniszter úr is -, hogy a dunai vízlépcsõ ügyében szinte a teljes felelõsség, intézkedési jogkör az illetékes kormánybiztost és apparátusát, a titkárságot terheli. Egy véletlen interregrum bekövetkezte folytán júniusban Udvari László lemondása után a Kormány egy hónapi idõtartamra engem bízott meg ezzel a feladattal, és szinte ezzel egyidejûleg az úgynevezett és hivatkozott tényfeltáró bizottság vezetésével. E bizottság feladataként, nevével némileg ellentétben, nem új tények feltárása lett meghatározva, hanem a tárgyra vonatkozó, a döntésekhez szükséges ismeretek rendezése, mondhatnám azt is, hogy a Kormány képbe hozása és ezen kívül a tényekbõl levezethetõ intézkedések megfogalmazása. Az új kormánybiztos kinevezése után választhattam volna azt a számomra elõnyös megoldást, hogy átadom a vízlépcsõ komplex kérdéskörének teljes felelõsségét neki, jómagam pedig csak a környezetvédelmi szempontokon õrködöm éberen. Ezt is tettem volna, ha miniszterként csak a saját tárcámért lennék felelõs, és nem vállaltam volna, hogy a Kormány tagjaként osztozom a kormányzati felelõsségben. Tudtam persze, hogy a kényelmes oppozíció feladása nem mentes a személyi kockázatoktól. Vállalnom kellett azonban, mert a nyár közepén látszott, hogy a kormánybiztosság egyedül nem tudja a vízlépcsõ problémáját megoldani. Nem tudja egyrészt a csehszlovák oldalon kormánybiztosi szinten bekövetkezett megmerevedett álláspont miatt, másrészt a magyar vízlépcsõ titkárság személyi struktúrája és az ezzel összefüggésben kialakult munkamódszere miatt. A fontos ügy érdekében ezért vállaltam a tényfeltáró bizottság további vezetésének most már igazoltan kockázatos szerepét. Nemzetközi vonalon a csehszlovák szövetségi kormánybeli kollégámmal, Lavrusek úrral folytatott többszöri tárgyalások ígértek elõrelépést, a holtpontról való elmozdulást. Ez az út még mindig járható. De mivel éppen az interpelláció hívta fel a figyelmemet a nemzetközi tárgyalásokal kapcsolatos diszkréció fontosságára, illetve a taktikai kérdések nyilvános kezelésének a veszélyeire, errõl most nem kívánok részletesebben beszélni. Rátérek inkább az ügy hazai részére. A tényfeltáró bizottság a kormánybiztos titkárságát kérte fel a jelentés érdemi részének, tényanyagának, szövegének összeállítására, hiszen õk rendelkeztek a VIZIG-en, illeve az OVIBER-en kívül az ehhez szükséges információkkal. Sajnálatos tény, hogy ez többszöri kísérletre sem sikerült a titkárságnak. Az elkészült anyagok szerkesztetlen szöveggyûjtemények voltak, amelyekbõl sem az eddigi történések okozati összefüggéseire nem lehetett következtetni, sem pedig az ezekbõl fakadó továbblépési lehetõségekre, a szükséges intézkedésekre. Ezért kényszerült a minisztérium régi Duna körös független szakemberek bevonásával saját anyagot készíteni. Ez sem volt persze hibátlan valószínûleg, de volt benne rendszer, és valódi döntési alternatívákat kívánt a Kormánynak nyújtani. Ez az anyag véleményezésre átkerült a kormánybiztosi titkársághoz, azonban vélemény nem érkezett, ellenben valamilyen módon kiszivárgott teljesen indokolatlanul és jogtalanul a parlamenti bizottsághoz, sõt mozgalmi szervezetekhez is. Ami csak azért volt furcsa, mert lévén, hogy kormány- elõterjesztési tervezetrõl és nemzetközi kérdéseket is tárgyaló szövegrõl volt szó, az anyag bizalmas jellegûnek volt nyilvánítva. További sajnálatos következménye volt, hogy számos félremagyarázás áldozata lett az elõterjesztés, jóllehet az anyagban az erre vonatkozó híresztelésekkel ellentétben semmi olyan javaslat nem volt, ami a kormányprogram idevonatkozó megállapításaival ellentétes lett volna, mindössze a rugalmasabb tárgyalási taktika lehetõségeit és szükségességeit hangsúlyozta. Ezt itt nincs módom részletezni. Akit érdekel, elolvashatja a Magyar Nemzet valamelyik számában, amennyiben a lap megtisztel azzal, hogy a szombati cikkre adott írásomat közölni fogja. A tényfeltáró bizottság lassú munkája egyébként érdemben nem akadályozta a Kormány ezzel kapcsolatos intézkedéseit, bár nyilván több energiát igényelt a döntések összefüggésbe ágyazása. A jelentés egyébként a korábbiakhoz képest aktualizálva és a kormánybiztossal egyetértésben a jövõ héten a Kormány elé kerül. A tényfeltáró bizottságban végzett tevékenysége folytán egyébként én is indokoltnak tartom Szántó György felmentését. Nem az volt a probléma vele, hogy esetleg más módszertani elképzelései voltak a tárgyalások elõkészítésérõl és menetérõl. Még csak az sem, hogy korábban munkásõr volt és pártapparátusi alkalmazott, vagy hogy matematikus a szakmája. Egyszerûen nem tudta sem a saját, sem az apparátusa munkáját hatékonyan és konstruktívan megszervezni. Indokolatlan és sajnálatos lenne, ha elmozdítását a környezetvédõk vagy legalábbis azok egy jól körülhatárolható csoportja hadüzenetnek tekintenék. De remélem, õk is belátják, hogy egy ilyen felelõs szervezet élén nem szimbólumra van szükség, hanem vezetõre. És talán azt is, hogy õrá is érvényes, mint mindanyiunkra, hogy nem a mozgalmi múlt számít, hanem az alkalmasság. Biztos vagyok benne, hogy a titkárság vezetõje szívesen lát a titkárság élén megfelelõ személyt a jelenlegi független környezetvédõk közül, olyat, aki nemcsak az opponálás jogát akarja fenntartani, hanem vállalja a kormányzati közös felelõsséget. Én mindenesetre támogatni fogom ebben. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)